Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

7 dolog, amit a nagyszüleid tudtak, de te már nem

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. július 15. 08:07
Sokszor halljuk az idősebb generációtól, hogy ,,bezzeg az én időmben\" és ,,ezek a mai fiatalok\". Legtöbbször jól felháborodunk rajta, pedig van, amiben igazuk van.

Nők Lapja Café: 7 dolog, amit a nagyszüleid tudtak, de te már nem
  1. 2014. július 16. 13:5526.

    Abban a pillanatban, amikor berakod a vasalt rurhát a szeskrénybe, annyi a fertőtlenítésnek.


    Fertőtleníteni csak elég magas hőfokú vasalással tudsz, amit viszont az anyagok jelentős része nem bír el.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (24)
    2014-07-16  13:32
  2. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. július 16. 13:4225.
    Ha valaki spórolósan akar főzni, akkor most is azt nézi, mi van otthon, vagy mi van éppen jó áron a boltban, és abból készít ebédet. Én is csináltam már meg netes receptet, elég flancos alapanyagokból, és amellett, hogy vagy három órán át pepecseltem vele, bevásárolni előtte vagy öt helyre el kellett mennem, hogy az utolsó rukkolaszálat is megszerezzem hozzá (mert hátha pont anélkül nem lenne az igazi), a hozzávalókról a számlákat összeadva is rájöttem, hogy jobban jártam volna, ha beülök akár egy drága étterembe, ott legalább nem nekem megy rá a napom, hanem elém rakják. Néhanapján megenged magának egy-egy ilyen kísérletet az ember, de munka és család mellett azért mégis csak a túrós csusza vagy a sült hús mellett tevődik le a voks gyakrabban... meg amihez alapból vannak otthon fűszerek, kiegészítők.

    A gyűrődős ruhákat meg nem veszem meg, ha kiderül, hogy mégis, elajándékozom. Mert egy dolog, hogy kivasalja az ember (mondjuk én nem, de valaki :D ), de utána is összegyűrődik rajtad, ha gyűrődős az anyag! És az hogy néz már ki, hogy leültél a szoknyában, és felállva a fenekeden gyűrődésfoltok vannak, míg a többi helyen sima. A legtöbb ruhámnál nálam tökéletesen beválik, hogy kímélő mosás után vállfára aggatva szárítom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (23)
    2014-07-16  13:19
  3. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. július 16. 13:3224.

    A lekvárkészítésről csak annyit hogy egy felesleges butaság. Gyümölcs és cukor keveréke szétfőzzve. Lehet van akinek tetszik és szereti, de én nem vagyok oda érte. Hízlal és a tápértéke nulla ( a szétfőtt gyümölcsök miatt). Nem fogok napokat avval szórakozni a konyhámban hogy befőzök. Aztán takaríthatom a konyhámat...


    Vasalni szoktam, leginkább gőzzel. Azt nagyon szeretek mert kikapcsol engem. Fertőtlenítés céljából vasalok és azért hogy szebben nézen ki a ruha. De a mai vasalók messze nem olyan tartós munkát adnak mint a régiek. Nem bezsélve arrol a fajtáról ami szénnel münkődött, vasból volt és isszonyúan nehéz. Maga a vasaló súlya és a szén melegsége tartósan kiegyenesítette a textiliát. Ma visszont a supersmart vasalók pille könnyűek és a igazából csak optikai munkát adnak nem minőségit.


     

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-07-15  08:07
  4. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. július 16. 13:1923.

    Ők még fordítva működtek: megnézték, mi van otthon, mik azok az összetevők, amikhez épp csak egy-két dolgot kell még beszerezni, és már meg is volt a fejükben a terv, hogy hogyan lesz mindebből akár vasárnapi nagy lakoma. Mert az, amit ők összeütöttek a konyhában, mindig finom lett valahogy. Pontosan tudták, hogy mikor elég jó a rántás, hogyan legyen csomómentes a puding, és kemény a hab. Szerintem ezzel a képességgel születni kell, bár gyanús, hogy egy egész nemzedékben megvolt ez a főzős gén.


     


    Van aki ma is igy főz. Megnézi mi van otthon aztán kipótolja a boltból néhány dologgal és kész az ebéd. Aztán vannak akik telitöltik a kosarukat aztán mégsem lesz semmi a szuper netes receptből. Minden szép és gusztusos stílusosan lefotózva, de az íze is a képhez hasonlóan szuper? Aztán ezek a nők egészen kicsi korúk óta főznek, éveken évtizedeken át. Van egyfajta gyakorlatuk, pontosan ez a gyakorlat nincs meg a mai generációban. Mert régen nem volt fast food, junk food, pizza, Mcdonalds, rengeteg fagyasztott valami a szupermarketek mélyhütőjében amit csak fel kell melegíteni/kisütni.


     


     


    Manapság már nem foltozzuk a ruhákat, ha kilyukad egy zokni, megy a szemétbe, és veszünk újat. Ahogy nem rakjuk tele a lakást sem horgolásokkal, és a gyereknek sem mi kötjük a pulcsit. Rá lehet ezt fogni az időhiányra és a felgyorsult életünkre


     


    Akkoriban leginkább anyagot lehett kapni,aztan mindenki szabbatott és varratott vagy varrt magának.  Nagyon ritka volt hogy lehetett kapni  divatárút. Nos, ma sokkal drágábban jön ki egy nyári ruha ha megvarratjuk mintha mondjuk megveszük egy Zara szerüségben, nem beszélve amikro leárazás van 4-5000 Ft. kapunk jó ruhát ezekben a láncokban.


     


    Magam is alig hiszem el, pedig régen tényleg így volt. Nem sms, telefon, facebook és gtalk állt a kapcsolatteremtés fő helyén, hanem az élő beszéd, élő találka. Ez nem egy „régen minden jobb volt” megállapítás, hanem egyszerűen annyi, hogy személyesebb volt egymással a kapcsolat, könnyebben igazodtak el a kommunikáció rögös útján az emberek. Mert a testbeszéd, hanglejtés, mimika mind a segítségükre volt, nem úgy, mint mai online világunkban.



    Én már kikapcsoltama mobilom hetekre, olyan nyugalmam nem volt jó ideje mint akkor. Ez a bárki bárhol elér hosszutávon zavaró tud lenni. A felgyorsult kommunikáció jó de képes ellehetleníteni is a kapcsolatokat.


     


     


    A hangsúly az „igazán jól”-on van. Mert persze elsimogatjuk a szuper kütyükkel a ruhát, hogy úgy nézzen ki, mintha ki lenne vasalva, de a keményítéstől és élre vasalástól messze állunk. Sosem ropogósan friss az ágynemű, és az ing gallérja is hagy kívánnivalót maga után. Bezzeg az ő idejükben ez nem fordulhatott elő! Személy szerint mondjuk pont én senkire nem vetnék követ, aki sosem veszi elő a vasalót, maximum piros betűs ünnepekkor, magam is ebbe a kategóriába tartozom. De minden tiszteletem azoké, akik őrzik nagyanyáink hagyományát, és mindennap szépen vasalva fekszenek be az ágyba.


     


    Keményíteni ma is lehet. A vasalók is elég jók, bár egy régi tipusú vasaló tényleg minőségibb munkát ad. De mondjuk mindegy ugyis rövid időn belül összegyürődik...

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-07-15  08:07
  5. 2014. július 16. 11:0922.
    Persze hogy tudták ezeket mert szükségük volt rá a napi élethez :)
    Képzeld el mondjuk a háború utáni időszakot, elmebetegnek is néztek volna ha egy kis lyuk miatt kivágtad volna a zoknidat vagy harisnyádat a szemétbe :) ahelyett hogy megstoppoltad volna:)
    Tényleg érdekes a mostani 80-90 éveseket meghallgatni, hogyan éltek vagy hogy hogyan telt egy napjuk. 
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-07-15  08:07
  6. Torolt_felhasznalo_762013
    Torolt_felhasznalo_762013
    2014. július 16. 10:0821.
    Lióra: erős immunrendszer. Ez a kulcsszó. Nem a környezetet kell gyengíteni, hanem magad erősíteni. 37 éves vagyok, de egy kezem meg tudom számolni, hányszor voltam orvosnál. De nem is fertőtlenítek agyon mindent. Én megmondtam az immunrendszeremnek: azért tartom, hogy helyettem dolgozzon. Nálam nincs lazsa. Küldöm befelé a mindenféle cuccot, és tessék eldönteni a kapunál, ki jöhet be, ki nem.
    Egy légterű irodában dolgozom, rengeteg ember között, tömegközlekedéssel járok. Ennek ellenére az influenzajárvány alatt, amikor a munkatársaim egymás után dőltek ki körülöttem, a legsúlyosabb tünetem az volt, hogy 2 napig kapart a torkom.
    előzmény:
    Lióra (18)
    2014-07-16  00:31
  7. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. július 16. 09:4420.
    De hogy a cikkhez is szóljak: régen is voltak lusta háziaasszonyok meg most is. Talán régebben nagyobb volt a környezetnek való megfelelni vágyás, ma már jobban el tud az ember szigetelődni, és úgy tenni a dolgait, ahogy neki tetszik. Kevesebb nőnek kell tartani attól, hogy mit szól a szomszédasszony, ha náluk délben még nem gőzölög a friss étel az ebédlőasztalon.
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-07-15  08:07
  8. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. július 16. 09:3919.
    ez mind igaz, de mi köze a vasalt ruhához? Illúzió az egész, hogy pont ez óvna meg a fertőzésektől. Ha fürdés után az újszülöttemre ráadom a vasalt ingecskét, aztán felemelem, a vállamhoz teszem, akkor már nem az én testem bacijaival találkozik azonnal? Ha beszívja a levegőt, nem szívhat be bacit is? De én azt látom, hogy nem is baj, ha megismerkedik a környezete bacijaival, megszokja őket. Az agyonsterilizált környezet épp az ellenkező hatást képest kiváltani. Az antibakteriális szappanok is kiirtják még a "jó" bacikat is.

    Egy pesti anyuka meg aztán végképp áltatja magát ezzel a vasalás fertőtlenít szlogennel. Hogy tudja kivinni sétálni a gyerekét? Tolja a babakocsiban a rengeteg autó kipufogófüstjével egy vonalban, a levegő büdös, szennyezett. Meg ahogy te is írod, attól lehet betegséget elkapni, ha mondjuk olyan dolgot fogsz meg a kezeddel, rád tüsszentenek, köhögnek stb. Nem attól, hogy vasalt ruha van-e rajtad. Régen talán volt ennek valami  jelentősége, de nem vagyok benne biztos, hogy túl sok.
    előzmény:
    Lióra (18)
    2014-07-16  00:31
  9. 2014. július 16. 00:3118.
    nemcsaka tyúkszar fertőz,hanem olyan dolgok is,amik láthatalanok
    pl a kosár,amit megfogsz a boltban kb 200 ember kezén megy át napont,a a villamos fogódkodója stb
    a mai  világban egyre nagyobb számú interakció zajlik emberek között,míg régen egy falusi néni egy nap kapcsolatba került 10 emberrel,ma egy pesti ember  több ezerrel
    az iroda,ahol dolgozm,sem tyúkszaros,mégis mindig onnan szedek össze vmi betegséget
    a bacik,vírusok nem öklömnyiek és nem lengetik  a karjukat,hogy hahó,itt vagyok
    ja és nagyanyáink(a városi úrinők kivételével) még sokszor tényleg patakban mostak
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (17)
    2014-07-15  23:44
  10. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. július 15. 23:4417.
    Képtelen lennék műanyagot hordani. Nem vagyok gazdag, de a jó minőségű ruhaanyag, ami a bőrömhöz ér hozzá, minimális elvárás. Másfelől: mitől fertőtlenít? Tyúkszarban hempergetem? Hátrányos helyzetű kölykömön még életében nem volt vasalt ruha, de tényleg nem. Újszülött korában bekamuztam a doktornőnek, aki szerint újszülöttön "vasalt rékli van", hogy az van. Egyrészt, mert nem tudtam, mi az a rékli, másrészt nem szétszakadva, fájó méhszájjal akartam nekivágni a vasalás kalandjának gyerekágyasan, ha már addigi 26 évet tök jól kihúztam nélküle. Igaz, minden fölös adalékanyagtól mentes mosószert és öblítőt használtam a gyerek ruháinak mosásához, ami azért alapból se érintkezett szalmonellával meg trópusi vérhas bacijával. Szóval ezeket leszámítva HHH kölköm  mégis bekapott minden bacit, ami viszont rajtunk volt, amikor pl. felvettük őt két és fél másodperccel az új rugdalózó (ami csak kamuból volt vasalt) ráadása után. És mit adott a Jóisten? Két és félévesen, amikor a kötelező, bölcsi előtti igazolásért mentünk fent említett gyerekorvoshoz, be kellett neki mutatkoznunk, addig  ugyanis nem volt beteg a gyerek. bölcsi első évében igen. Azóta újra nem... szóval hagyjuk már ezt a 21. században, hogy a vasalás fertőtlenít. Vasaljon az, aki nem dobja ki első mosás után azt a ruhát, amiről látja, hogy gyűrődik, vagy aki mazochista. Normális ruha a mosógépből kiszedve, vállfára terítve gyönyörű sima lesz. Meg tiszta is. :D
    előzmény:
    tamtamtam (14)
    2014-07-15  22:00
  11. 2014. július 15. 23:3816.
    régen  sem szaladgál minden nagyi a tyúkudvaron
    Férjem egyik  nagyanyja pl jómódú pesti belvárosi családban nőtt fel(közel lenne a százhoz),nevelőnője volt és egy "lyány" végezte náluk  a házimunkát,vagyis a dédmama idejében,későbba,amikor férjhez ment neki is volt "lyánya" 
    a másik nagyiék is jómódúak voltak,ha nem is annyira,mint a fentebbi,de tyúkudvaron ő sem szaladgált és nem mosott a patakban

  12. 2014. július 15. 23:2415.
    Csak a vasalással kapcsolatban: egyfelől azért is fontosabb volt, mert régen gyűrődősebb ruhákat hordtak, nem annyi műanyagot, mint ma, másfelől meg jobban szem előtt tartották azt, hogy nem csak simít, hanem fertőtlenít is.
    idézet:
    tamtamtam (14)
    2014-07-15 22:00:22
    pontosan
    előzmény:
    tamtamtam (14)
    2014-07-15  22:00
  13. 2014. július 15. 22:0014.
    Csak a vasalással kapcsolatban: egyfelől azért is fontosabb volt, mert régen gyűrődősebb ruhákat hordtak, nem annyi műanyagot, mint ma, másfelől meg jobban szem előtt tartották azt, hogy nem csak simít, hanem fertőtlenít is.
    előzmény:
    abraxas (13)
    2014-07-15  21:44
  14. 2014. július 15. 21:4413.
    Most mit lehet erre a cikkre mondani?
    A fejből kinézés nem hiányzik, inkább kinyitok egy könyvet. 


    18 éves korom óta nem főzök receptből, max ötletet merítek, ha újítani akarok.
    Meglevő hozzávalókból simán főzök, de erre bárki képes, aki csak egy-két hónapig is, de volt csóró. És hát jobban főzök, mint a nagyanyám, ezt mindketten tudjuk. Ő arra ment, hogy laktasson, én arra, hogy finom legyen. Régen sem főzött jól mindenki, a nagyszüleink kosztját az emlékek miatt szeretjük annyira.


    Befőzés? Tudok, mert nem agysebészet. Elsőre jó lett, akkor is csak azért álltam neki, mert kaptunk egy csomó körtét és kellett valamit kezdeni vele. Túl van spilázva a befőzés, nem bonyolult, csak időigényes nagy tételben.


    Vasalás? Mégis mi ebben a büszkeség? A ropogósra vasalt ágynemű felesleges energiapazarlás (elvont és gyakorlati értelemben is). Aki akarja, tegye, de luxus. A ruháink pedig olyan anyagból készülnek nagyrészt, amit nem kell vasalni, akkor pedig minek? 


    Varrni csak ágyneműt tudok, stoppolni megtanultam, egyiket sem teszem, nem érdemes, ritka a tartós anyagból készült zokni, amit érdemes foltozgatni. A horgolás, az hobbi, régen is unaloműzésből csinálták. Nekem nem tetszik, de akinek igen, hobbizzon. 


    Kötetlen látogatások? Soha. Gyűlölöm. Idegesítő, egyszerűen nem így élünk már. Ha egész nap otthon ülő htb vagy nyugdíjas lennék, akkor talán, de így frászt kapnék tőle. Hozzám senki ne toppanjon be, itt volt az ideje, hogy leszokjunk róla.



    29 éves vagyok, többdiplomás dolgozó nő, és átlagos nevelést kaptam egy átlagos családban. A barátaim nagy része is hasonlóan van a fentiekkel.
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-07-15  08:07
  15. 2014. július 15. 18:3012.
    én nem vagyok nagy lekvárfan
    szétfőzött  gyümölcs sok-sok cukorral
    én a lekvárt édesség-szinten kezelem,nem is adok mindennap,vagy heti többszöri rendszerességgel,pár üveggel elég
    azt is úgy csinálom,hogy kis üvegekbe teszem,hogy ne essünk kísértésbe
    ha már gyümölcsöt kell betenni,inkább a fagyasztóba teszem
    amit szeretek,az a befőtt paradicsom,abba nem teszek se cukrot,se szalicilt,csak maga a finom gyümölcs
    paradicsomból ipari mennyiséget tudok elpusztítani,egyszerűen imádom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (11)
    2014-07-15  16:24
  16. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. július 15. 16:2411.
    Én mondjuk pont a saját nagyimékra gondoltam..bár ők már nem élnek rég. De ott nem volt gond pikk-pakk 8 személyre ebédet rittyenteni.


    Nekem anyuskám jól főz, praktikusan és szerencsére most már egészségesen is. Tőle tanultam sok mindent (pörköltet azt nem, mert abban überbénade az alapokat tőle lestem).
    előzmény:
    gazpacho (10)
    2014-07-15  15:38
  17. 2014. július 15. 15:3810.
    hogy nyanyáink komplett terült-terülj asztalkámat dobtak össze 1 óra alatt és nem 1 fogással várt a vasárnapi asztal, hanem minimum hárommal.


    Kérdés,kiket tekintünk nagyanyának.
    A 80-90 évesek igen,de az 50-60 évesek már nem
    Azoknál már jobban főz pár harmincéves tudatos ökomama.
    Nálunk is az 50-es  anyukám főz a legrosszabbul a családban(én 33 és apa sokkal jobban)
    Meg  aztán a régi nagyanyák sem mind falusi nénikék voltak,esetleg voltakk öztük nagyvárosi úri dámák is.


    viszont ez igaz
    Amit a nagymamámon észrevettem és szeretném elsajátítani, hogy ő tud üldögélni a konyhaasztalnál, kinézni az ablakon és gyönyörködni a kertben anélkül, hogy unatkozna. Én pedig, ha van öt percem, amikor épp kibámulhatnék csak úgy a fejemből, akkor már a telefonom után nyúlok, hogy mégis mi újság a neten, biztos történt valami halaszthatatlan a nagyvilágban. A nagymamámtól türelmet, elmerülést és koncentrációt tanulhatnék, neki ez megy zsigerből, ha csinál valamit, akkor azt teljes figyelemmel csinálja, míg az enyém ezerfelé terelődik egyfolytában.


    és ami tényleg ritkaság :a kézzel írt levél,idősebb rokonoktól még kapok kézzel írt képeslapokat,örülök nekik


    . Nem sms, telefon, facebook és gtalk állt akapcsolatteremtés fő helyén, hanem az élő beszéd, élő találka. Ez nem egy „régen minden jobb volt” megállapítás, hanem egyszerűen annyi, hogy személyesebb volt egymással a kapcsolat, könnyebben igazodtak el a kommunikáció rögös útján az emberek.






    az is igaz,hogy régen,gyerekkoromban csak úgy átszaladtak egymáshoz az emberek,ma meg előre le kell beszélni a gyerekeknek is
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (3)
    2014-07-15  08:25
  18. 2014. július 15. 15:359.
    "Egy dolog hiányzik valóban, a csak úgy találkozgatás"


    Ha ezt úgy érted, hogy olyan találkozgatás, amikor csak úgy, mindenféle előzetes egyeztetés nélkül járkálunk egymáshoz vendégségbe, felborítva a másik napirendjét, aznapi terveit, elképzeléseit, stb. akkor: nekem pont ez az egy egyáltalán nem hiányzik, vagyis hogy állandóan úgy kelljen élni az életemet, hogy "most ebbe (az akármibe) nem kezdek bele, hátha betoppan valami vendég". Egyébként utálom a telefont, de az ilyen helyzetek elkerülésére mégiscsak nagyon jó, és a mai világban, amikor akár több mobil is ott van a zsebekben, el is várom, hogy ne váratlanul érkezzen, aki jön.
    előzmény:
    Aliena01 (4)
    2014-07-15  09:10
  19. 2014. július 15. 14:128.
    Ezek mind olyan dolgok, hogy valakinek vagy van, vagy nincs rá igénye.
    Akarja vagy nem akarja.


    Mindenesetre furcsa, hogy a cikkíró 1 szám 1 személyben beszél magáról, de általánosít és kijelenti, hogy a 30-as korosztály ilyen, aminek ő leírja és kész, punktum.


    Én szvsz kikérem magamnak.


    Nem szoktam unatkozni és én is tudok gyönyörködni dolgokban, nem fb-ezem és el tudok tenni, ha akarok, szörpöt vagy lecsót.
    És nem a divatos szakácskönyvekből főzök immár 20 éve, prímán, ízletesen és változatosan.
    a szám-személy egyeztetés is jobban megy, mint az "újságírónak"...


    undorító általánosítások, ugyammá, nagyon gyenge, szánalmas....
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-07-15  08:07
  20. 2014. július 15. 12:107.
    Amúgy az egész csak hozzáállás és gyakorlat kérdése. Nyilván a gyakorlata jobban megvan már egy 60 évesnek, aki 40 éve főz, mint egy 20 évesnek, aki max 1-2 éve.
    Mondjuk nekem szüleim, akik a most 40-50-es korosztály, nem nagyon főztek otthon, vagy ha igen, akkor is csak a legegyszerűbb dolgokat, párom családjában viszont sokkal nagyobb kultúrája volt a többfogásos ebédeknek, így én úgymond az ő kedvéért tanultam meg főzni huszonpár évesen. Valószínű, ha szingli lennék, az előzmények miatt max salátát csinálék magamnak, így pedig nagyon megszerettem főzni. És hát egy-két alkalom után az ember meg is tanulja a recepteket is fejből, meg variálni is. Ahhoz meg, hogy a hűtőből főzzön az ember, szerintem tényleg a gyakorlat kell. Mondjuk az megnehezíti a fejből főzést, hogy kinyílt ilyen szempontból is a világ, és talán sose leszünk képesek olyan pörköltet, zserbót, rácsos süteményt készíteni, mint a nagyszüleink, viszont a netes receptek miatt sokkal többfélét csinálunk.
    A befőzés is megszokás dolga,  szerintem aki gyerekkorában hozzászokott az otthoni lekvárhoz, befőtthöz, az soha nem lesz képes megenni a boltit. Ettől én is szenvedek, mert lakásban lakunk, szóval nincs házi gyümölcs, de azt hiszem, jövőre már muszáj lesz venni hozzá gyümölcsöt.


    A vasalást viszont elismerem, hogy kellett az ő türelmük hozzá, én legalábbis utálom, és próbálok mindent úgy szárítani, hogy ne gyűrődjön össze, és csak az ingeket kelljen.
    A varrás is megtanulás kérdése.
    Az alkudozás meg inkább pofán múlik.
    A levélírás nem is hiányzik. A találkozás az néha, de azért sok társaság van, ahol nem kerülnek elő a mobilok, főként ha jó a beszélgetés.
    előzmény:
    riesztike (2)
    2014-07-15  08:07
  21. 2014. július 15. 12:046.
    Ez miért sajnos?Neked igényed van erre, megtanultad, csinálod. Nekem is, így én is csinálom. Aki erre nem képes, annak vagy nincs rá igénye, vagy MÉG nem tanulta meg, nincs ezzel semmi gond. :-)
    előzmény:
    Aliena01 (4)
    2014-07-15  09:10
  22. 2014. július 15. 12:025.
    Kitűnően megvagyok kötögetés és horgolás nélkül. Ha akarnám, akkor csinálnám.Marhára nem érdekel, hogy nem szakszerűen vasalok, ráadásul csak inget.Sütés, főzés megy, de nem dőlök kardomba, ha épp a netről van a recept...
  23. 2014. július 15. 09:104.
    Sajnos tényleg így van, ahogy a cikkíró írja. Nap, mint nap találkozom a  ledöbbent arcokon, hogy harmincasságom ellenére, el tudok készíteni az itthoni hozzávalókból egy 3 fogásos ebédet, vendégül tudok látni akár 20 embert is, saját készítésű kajával, elteszek lekvárt, sütök süteményt, fel tudok varrni egy nadrágot, ki tudok vasalni egy ruhát (na, ezt azért nem szoktam túlzásba vinni, de ha kell, meg tudom csinálni!). Egy dolog hiányzik valóban, a csak úgy találkozgatás, telefonok, kütyük nélküli összejövetel, beszélgetés. 
  24. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. július 15. 08:253.
    Nem kell ezt ennyire mellreszívni, kiccsibe!



    Nem a te főzőtudományodat kérdőjelezte meg a cikkíró, hanem leírt általános tényeket. Nyilván arra gondolt, hogy nyanyáink komplett terült-terülj asztalkámat dobtak össze 1 óra alatt és nem 1 fogással várt a vasárnapi asztal, hanem minimum hárommal.



    Én is a harmincasok közé tartrozom, de sosem jutna eszembe sem befőzni, sem ágyneműt vagy pólót vasalni. Míg nekik ez a napi rutin rész volt.
    előzmény:
    riesztike (2)
    2014-07-15  08:07
  25. 2014. július 15. 08:072.
    Hát... én nem szeretnék senkit megbántani, de.... : A cikk írója azt írja, az ő harmincas korosztálya.... Hát pont oda tartozom én is, és leégne a pofámról a bőr, ha csak könyvből lennék képes főzni...vagy ha egy nyomorult rántást nem tudnék elkészíteni... Persze, van szakácskönyv, netes recept, de igazából annak, aki tud főzni, max ihletet , ötletet adnak, de nem szentírásként követik. Mint ahogy én sem..... Szerintem akinek családja van, bérből, fizetésből és, az pont úgy főz manapság is, mint anno a nagyok. MI van itthon? Mit tudunk kerekíteni belőle? (személy szerint nem is szívesen költenék el napi 3-4000,-ft-ot csak azért, hogy aznapra kaja legyen.... akkor már inkább étterembe járnánk, ha lenne ennyi fölösleges pénz). Vagy ha van egy nyomorult barackfa az udvaron, hát beleszakadna a szívem, hogy elrohad a sok gyümölcs. Nyilván nem hagyom, hanem befőzöm, És nem... nem a nagyikám, vagy nem az anyukám tanított meg a házimunka minden csínyjára - bínjára (igaz, azért zsenge 8-10 éves koromban próbálkoztak, csak akkor még nem érdekelt :) ) , hanem kénytelen voltam elsajátítani az évek folyamán... Nem hiszem, hogy sóvárogni kellene a régi idők nyugalmára ilyen szempontból (persze, van ami hiányzik azokból az időkből), hanem kicsit életképesebbnek kellene lenni. Eddig azt gondoltam, hogy a 18- huszonakárhányévesek azok, akik már ilyenekre nem képesek, de ezek szerint tévedtem.... a harmincasok egy része sem....Kár... De még nem késő ezt elsajátítani :) . Ez egy jó kis paradox...:D. Ott a net, tessék utánanézni.... Én is a netről tanultam befőzni ,vagy mosószert készíteni itthon, és most már nem a virtuális, hanem a való életben tudom kamatoztatni ezt a tudást :)

Címlap

top