nlc.hu
Sztárok
Ördög Nóra 35 éves: rég elfeledett pillanatok az életéből

Ördög Nóra 35 éves: rég elfeledett pillanatok az életéből

Az elmúlt 15 évben gyakornokból a legkeresettebb műsorvezetővé nőtt Ördög Nóra, aki ma ünnepli a 35. születésnapját. Ez jó ürügy egy kis nosztalgiázásra.

Ő volt az a lány, aki 2001-ben gyakornokként került az RTL Klubhoz, és Ördög Nóra talán sosem felejti el az első napját a Reggeli című műsornál. “Sírtam az első napomon. Az első Reggeli adás után a gyakornokok vezetője iszonyatosan leszidott, lekapott a tíz körmömről, mindent elmondott, ami rosszat lehet. Másnap még jobban próbáltam magam odarakni. Óriási dolog volt, hogy ott vagyok egy ilyen reggeli műsor készülésénél” – mesélte később a műsorvezető a Fókuszban.

Mielőtt azonban Ördög Nóra bekerült volna a Reggeli műsorvezetői közé, még a Top of the Popsban láthattuk. Erre azonban szerinte már csak kevesen emlékeznek.

Ördög Nóra 35 éves: rég elfeledett pillanatok az életéből

Visszatérve a Reggelire, Ördög Nóra és Stohl András többször került össze az RTL Klubnál, 2008-ban például együtt is vezették a reggeli műsort, de mindenki döntse el maga, mekkora volt közöttük az összhang. (Mert amúgy nem voltak ők rossz páros!) Ha a Reggelit nézzük, …

…, ha mondjuk a Csillag Születik tehetségkutatóját.

Ördög Nóra 35 éves: rég elfeledett pillanatok az életéből

Ördög Nórára az RTL Klubnál a Kölyökklub című műsorban figyeltek fel, mert természetes volt, és ugyanolyan könnyen lelkesedett, ugyanúgy tudott lelkesíteni, mint mostanság.

Ördög Nóra 35 éves: rég elfeledett pillanatok az életéből

Innen nagy ugrás volt a műsorvezető számára, amikor a Szombat esti lázban bizonyíthatott. Akkor is Stohl Andrással ketten voltak a házigazdák. –”Nagyon régóta ismerjük egymást, és remekül kijövünk egymással, nem féltem a közös munkától. András profi műsorvezető, így nemcsak hogy nem félek, hanem örülök, hogy ő áll mellettem” – magyarázta Ördög Nóra akkor, és a párosuk további közös munkája már történelem.

Ördög Nóra 35 éves: rég elfeledett pillanatok az életéből

A Szombat esti láz során Náray Tamás ruháiban tündökölt a műsorvezető, akire akkor már egy egész ország felfigyelt, és gyakorlatilag minden nagyobb műsornál felmerült a neve. A mai napig elmondható, hogy Ördög Nóra haja, ruhája, sminkje éppen ugyanúgy beszédtéma, mint az, hogyan vezeti a műsort.

Amikor a Csillag születikben kiderült, hogy Ördög Nóra műsorvezetőtársa Lilu lesz,sokan kíváncsiak voltak, hogyan működik majd két nő együtt, akik az ismerősök szerint is olyanok, mint a tűz és a víz. Kihozták a helyzetből a maximumot, az is biztos.

Ördög Nóra 35 éves: rég elfeledett pillanatok az életéből

“Nem rivalizálunk egymással. Lilu csipkelődő modora eddig jobban előtérben volt, túl sok időt töltött Sebestyén Balázs társaságában, nyilván ez ennek is a hatása. De van nekem is egy ilyen oldalam, amit viszont belőlem meg a Lilu hozott ki, úgyhogy ment azért az oda-vissza adok-kapok” – nyilatkozta a Reflektornak Ördög Nóra, amikor egy különleges fotózásra is összeállt a kolléganőjével.

Minderről a videóban láthatsz többet is. Mi már szinte el is felejtettük, hogy ilyen is történt:

Arra viszont határozottan emlékszünk, hogy az elmúlt 15 év alatt sok esti műsort kapott meg Ördög Nóra, és kevés esetben nem volt téma, hogy az amúgy 173 centis Nóri mellett eltörpülnek a műsorvezetőtársai. Három esetben nem volt ez gond, az egyik éppen Lilu, Tilla mellett és Bereczki Zoltán mellett is bátran adhattak rá magas sarkú cipőket.

Megnézem
Összes kép (1)

Amióta Ördög Nóra a TV2-höz igazolt, a csatorna legnagyobb sztárja lett, olyannyira, hogy a Forbes magazin listáján első helyre került. Ráadásul szemmel láthatóan beilleszkedett a csapatba, jól érzi magát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top