nlc.hu
Otthon
Így lett egy lepukkant lakásból modern is, retró is

Így lett egy lepukkant lakásból modern is, retró is

Balázs Lilla lakberendezőként álmodta meg, és menedzselte le egy 37 négyzetméteres lakás felújítását, berendezését. A sötét, lepukkant lakásból gyönyörűt varázsolt.

„A lakást a tulajdonosai rövidtávú kiadásra szánták, így az egész felújítás és berendezés eszerint készült el” – kezdett bele a történetben Lilla, akinek ez volt a második olyan lakása, amit teljes körűen ő tervezett és ő menedzselte a felújítást. „A legizgalmasabb kihívás az volt, hogy egy sötét, szörnyen lepukkant állapotban levő és alapvetően rossz elrendezésű lakást szupermenő és egyben élhető térré alakítsak alacsony költségvetéssel, ámde minőségi alapanyagok használatával.”

A lakás eredeti alaprajzát a konyha, a spájz, a szoba, fürdő és külön mosdó alkotta. „Ezt szinte teljesen újraterveztem. A konyhából háló lett, a fürdőt, a WC-t és a spájzot egybenyitottuk, a konyha kikerült a hallba, míg a szobából nappali lett” – vázolta Lilla a terek nem kis újragondolását.

Első lépésként, ahogyan azt a felújítást is dokumentáló képek mutatják, a lakást teljesen le kellett csupaszítani, ki kellett pucolni. A villanyvezetékeket is újrahúzták, a nyílászárókat is kicserélték, de a fűtést is korszerűsítették. Fontos megemlíteni, hogy nemcsak építés, de rengeteg bontás, betonozás is volt, ami sokat emel a költségeken. „Maga a lakásfelújítás körülbelül négymillió forintra rúgott, ami magába foglalta a szakemberek munkadíját, az alapanyagokat, és a szanitereket. A konyhabútor, berendezési tárgyak, konyhai eszközök cirka 1 millió forintba kerültek. Ez a felújítási ár négyzetméterenként 135 ezer forintot jelent, ami nem sok ahhoz képest, hogy egy teljesen berendezett lakás lett a projekt vége.”

Megnézem
Összes kép (8)

„A berendezést alkotó bútorok nagy része az Ikeából van” – mondta Lilla, aki hozzátette, hogy mivel a lakást a tulajdonosok befektetési céllal, rövidtávú kiadásra vásárolták, a tárolásra viszonylag kis hangsúlyt fektetett. „A cél az volt,  hogy néhány napra való ruhát el lehessen suvasztani. A konyhában a mosógép és a sütő nem lett beépítve, de a helyük ki lett alakítva, hogy ha később valaki hosszútávra költözne be, akkor ne kelljen bontania, csak mindent betolni szépen a helyére.” Emellett viszont nagy hangsúly került a belső dizájnra, hiszen a képek alapján ez az, ami elsősorban megfogja a vendégeket.

„Annak érdekében, hogy a büdzsét ne lépjük túl, olcsó IKEA bútorokat kombináltam retró társaikkal, mint az étkező székek, amiket a banánleveles huzattal én magam kárpitoztam át” – osztotta meg velünk Lilla, aki már évek óta foglalkozik retró bútorok és kiegészítők beszerzésével, újra dizájnolásával. „Főként lomtalanításokon, bolhapiacokon találok rájuk. Ez a gyűjtögetés hobbiként indult, de addig fajultak a dolgok, hogy ma már egy külön kis  raktárat tartok fent erre a célra. A saját lakásomat is rendszeresen rendezgetem, cserélgetem a darabokat.” Ebben a lakásban a fürdőben található varrógépaljat a devecseri bolhapiacon vette, az étkező székeit lomtalanításon találta, a nappaliban levő komódot pedig egy ismerőse használta volna tüzelőként, ha közbe nem lép.

Megnézem
Összes kép (8)

A retró bútorok mindenkinek csábítóak, hiszen olcsón beszerezhetők, és egy kis érzékkel csodás összhangot teremthetünk. A retró vagy vintage bútorok egyedi megjelenést adnak bármilyen lakásnak, ha ügyesen kombináljuk őket modern darabokkal és trendekkel, de Lilla elmondta, mire ügyeljünk: „Ha nem akarunk egy vagyont bútorfelújításra költeni, akkor figyeljünk arra, hogy szerkezetileg stabilak legyenek. A higiénia is nagyon fontos szempont, mert ezek a bútordarabok teli lehetnek bogarakkal, élősködőkkel, és könnyen behurcolhatjuk a lakásba az ágyi poloskát és egyéb nem kívánatos vendégeket.” A retró bútorok azért is mutatnak olyan jól, mert ez a stílus egyrészt erős kontrasztot képeznek a mai fejlett technológiával, másrészt egyfajta egyensúlyt is teremtenek. „Idén például nagyon divatos lakberendezési trend a környezet felé fordulás, így a szobanövények, a  zöld szín és a botanikai printek – ezeket én is figyelembe vettem a lakás berendezésénél. A trópusi mintás textileket kiválóan hangsúlyozza a lágy szürke falfelület, amit letisztult fehér plafon és laminált padlóburkolat vesz körbe. A végeredmény szerintem se nem kommersz, se nem avítt, hanem egyszerre praktikus, letisztult és hangulatos.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top