nlc.hu
Aktuális
Veronai buszbaleset: így emlékeztek az áldozatokra a gimnáziumnál

Veronai buszbaleset: így emlékeztek az áldozatokra a gimnáziumnál

Verona közelében péntek éjjel balesetet szenvedett, majd kigyulladt a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait Franciaországból hazaszállító autóbusz. A balesetben tizenhat diák életét vesztette, a sérültek száma huszonhat. Az áldozatok emlékére megrázó megemlékezést tartottak a gimnáziumnál.

Szokásos éves sítáborukból tartottak hazafelé a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai, amikor pénteken éjfél előtt néhány perccel a buszsofőr elvesztette uralmát a járműve felett Verona közelében. 

Olasz sajtóértesülések szerint a busz kerekével lehetett probléma, amit a veronai baleset előtt nem sokkal egy kamionos jelzett is a buszvezetőnek. A veronai buszbalesetben tizenhat diák vesztette életét, és huszonhatan sérültek meg. 

Az áldozatok emlékére először szombat délben tartottak megemlékezést a gimnáziumnál, amin 60-70 ember vett részt.

Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton

Áder János köztársasági elnök is részvétet nyilvánított: “A szomorú hír minden édesanyában és édesapában ugyanazokat a szorongató érzéseket hívja elő, mert senki sem adhatja vissza szeretteiknek azok életét, akiket örökre elragadott ez a tragikus baleset. Lélekben közösen reménykedünk a baleset túlélőinek mielőbbi és maradéktalan felépülésében.”

Tóth Gábor, a gimnázium igazgatója elmondta, hogy az itthon maradt diákoknak osztályfőnökök, iskolapszichológus, és más pszichológusok közreműködésével segítenek abban, hogy feldolgozzák valamilyen módon a tragédiát – különösen azokban az osztályokban, ahol kiderül, hogy egy diák nem tér haza.

Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton

Nézd meg a szombat délelőtti megemlékezésről készült galériánkat:

Megnézem
Összes kép (1)

A gimnáziumhoz szombaton egész nap folyamatosan érkeznek a hozzátartozók, barátok, az iskola diákjai, dolgozói, megemlékezők. Az iskola előtt többtucatnyi virágot, koszorút helyeztek el, és az épületben százával égnek a mécsesek, gyertyák.

 A szombat esti gyertyagyújtás képekben:

Megnézem
Összes kép (1)

(Fotók: Kováts Dániel)

A kormány a veronai buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította.

Még több cikk a veronai buszbalesetről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top