nlc.hu
Sztárok
Szabó Győző: Egy szép nő után még a párom előtt is megfordulok

Szabó Győző: Egy szép nő után még a párom előtt is megfordulok

Melyik nő tűri, hogy a párja megbámulja a nyílt utcán a nőket, amikor ők is ott vannak? Úgy tűnik Szabó Győző felesége elég engedékeny ezen a téren, és azt vallja: mindent a szemnek, semmit a kéznek.

Szabó Győző is csatlakozott a Nemzet Szépe névre keresztelt szépségverseny zsűrijéhez. A színész már négy döntőssel is találkozott. Szabó Győző saját éttermében látta vendégül a Nemzet Szépe szépségverseny döntőseit, Mészáros Dórát, Antal Éduát, Blénessy Grétát és Hegedűs Nikolettet. A színész együtt főzött a négy csodaszép lánnyal.

“Nagy rajongója vagyok a női nemnek. Annak idején nagy nőcsábász voltam, de ez már megváltozott azzal, hogy családos ember lettem. 46 éves vagyok, kezdek lenyugodni, de a szépség mindig is nagyon vonzott. Egy szép nő után még a párom előtt is megfordulok, de ez nem bűn.”

A Nemzet Szépe 2017 szépségverseny 12 legszebb lánya közül a felkészítő táborban derül ki, hogy melyik 10 versenyző szállhat versenybe június 17-én a Gödöllői Királyi Kastélyban. A magyar győztes 2018-ban mutatkozhat be a Miss Nation’s ­Beauty világversenyen.

Megnézem
Összes kép (1)

Az idei zsűriben Szabó Győző mellett többek közt ott van Tolvai Reni énekesnő, Özer Nóra 2016-os Nemzet Szépe, Kanizsai Ágnes, aki egy magyar luxusmárka tulajdonosa, Nagy Rudolfné Anett, aki egy szeszes italt gyártó céget képvisel Kiss Márk stylist, Adam Koncsek, a Nemzet Szépe hivatalos fotográfusa, Lisztes Krisztián válogatott labdarúgó, Schmuck Andor, Bujtás Gyula és Felleg Tícián, a Nemzet Szépe alapítója dönt majd a győztes személyéről. A zsűriben szavazati joggal rendelkezik majd a két műsorvezető, Gergely Róbert és Némedi-Varga Tímea is.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top