nlc.hu
Sztárok
Első házassági évfordulóját ünnepli a Vajna-házaspár

Első házassági évfordulóját ünnepli a Vajna-házaspár

Egy évvel ezelőtt hatalmasat fordult a világ Vajna Tímeával, mondhatnánk, Hamupipőkére passzolt az üvegcipellő. 2013. augusztus 18-án ugyanis összeházasodott Andy Vajnával. A pár élete azóta fenekestül felfordult, de leginkább Timié, aki a frigy óta a hollywoodi asszonyok mindennapjait éli: a miskolci születésű lány közösségi oldalán osztja meg új életének minden pillanatát, a jótékonykodástól elkezdve a tengerparti nyaralásig. Ezen felbuzdulva összegyűjtöttük a boldog házaspár elmúlt egy évének fontos történéseit.

Az álomesküvő

2013. augusztus 18-án hosszas szervezést és egy kisebb médiacirkuszt megelőzően tartották meg az igazi hollywoodi álomesküvőt. Egy hónappal a lagzit követően ugyanis – akkor még – Palácsik Tímea a Balaton Soundon jövendőbelije nélkül bulizott. Sokan egyből arról kezdtek susmogni, hogy Andy Vajna lefújja az esküvőt, végül kiállt Timi mellett, aki néhány héttel az incidens után már világhírű sztárok társaságában ropta Antonio Banderas birtokán. Timinek ezzel végképp kitárult egy mesebeli világ ajtaja, a posztáradat pedig kezdetét vette.

Megnézem
Összes kép (1)

Az álomnászút

Pár nappal később már a nászútról, Bora Boráról érkezett az első fotós tudósítás. Bár kezdetben kissé hiányérzete támadhatott annak, aki várta a közös, összebújós, nászutas fotókat, hisz a friss házasokról egy közös kép sem került ki. A lélegzetelállító környezetről és Timiről viszont annál több. Aztán, kielégítve a rosszindulatú megszólalók igényeit, készült egy fotó, amire talán még ők sem voltak felkészülve: Andy Vajna és felesége búvárszemüvegben bohóckodtak önfeledten.

Megnézem
Összes kép (1)

Az arany középút

Ez idő tájt kezdődtek a Herkules című film forgatásai, amelyben Timi is részt vett (be kell valljam, én még nem láttam, de állítólag őt kivágták, így még kevesebb szerep jutott neki, mint Palvin Barbarának, aki egy szempillantásra ugyan, de feltűnik mint biodíszlet). A film rendezőjével, Bret Rattnerrel azonban nem maradt el a közös vacsi, a kétkedőnek pedig Andy Vajna is megmutatkozott: igaz, csak a kép szélén, félfejnyire.

Az első interjú Andyről

Oké, kicsit csalok, de ami késik, nem múlik. Ez valóban nem egy közös pillanat, azonban betudjuk annak, hisz Timi először nyilatkozott férjéről a kamerák előtt. Az Aktívnak adott interjúban többek között azt is megtudtuk, hogy Timinek folyamatosan bizonyítania kell, nem a pénze miatt ment hozzá a producerhez, és az is kiderült, hogy a Terminátor atyja egyáltalán nem házsártos, és nem beszél csúnyán feleségével, számára pedig a nyugalom és a biztonság, amit kap férjétől, sokkal többet jelent, mint ha egy fiatal férfival lenne.

Az első közös interjú

Na, tessék, ahogy ígértem, máris itt az a bizonyos közös szerelmi vallomás. Az esküvő után két hónappal a Fókusz kamerái előtt meséltek kapcsolatukról, gyerekvállalásról és az őket ért támadásokról.  “Timit az elején nagyon bántotta ez a dolog, engem tulajdonképpen nem érdekel. Mindenkinek joga van a saját véleményéhez” – nyilatkozta akkor Andy, amit felesége is megerősített. “Én mindig azt mondom, hogy Andynél sokkal gazdagabbak vannak itthon is meg külföldön is, tehát… És te nem osztogatsz mindennap pénzt, vagy nem tudom” – folytatta Timi. A videóért kattints ide.

Első házassági évfordulóját ünnepli a Vajna-házaspár

Moszkvai duplarandi

A Miss Universe 2013 döntőjére utaztak Moszkvába a Hajdú-Sarka házaspárral, hogy együtt szurkoljanak Kárpáti Rebekának, aki hazánkat képviselte a versenyen. Persze szakmai szempontok is voltak a háttérben, hiszen idén már Timi lesz a főszervező. Szórakozásra is volt idő, sőt kiderült, a producer tényleg megfiatalodott felesége mellett.

Megnézem
Összes kép (1)

A kezdet

Annyira jól sikerült a közös utazás, hogy Hajdú Péter gyorsan meg is hívta műsorába a házaspárt, és ők szíves örömest vállalták is a beszélgetést. Itt Andy Vajna, azon túl, hogy sokadjára elmesélte, mikor és hogyan disszidált 1956-ban, 12 évesen Amerikába, feleségével való megismerkedésének történetébe is beavatták a nézőket.  “A szívem a számban dobogott gyakorlatilag, és nem tudtam, hogy miről fogok vele beszélgetni. De aztán kialakult” – idézte fel románcuk kezdetét Timi, aki arról is mesélt, hogy “barizott” össze Tom Cruise-zal.

Az aranyszobrocska árnyékában

Nemcsak Vajna fiatalodott felesége mellett, ő is sokat változott világhírű férje oldalán. A Golden Globe díjátadóján pedig szinte már fel is vette a versenyt a legnagyobb sztárokkal: gyönyörű ruhájában úgy pózolt a vörös szőnyegen, az autóból kiszállva, a Golden Globe bejárata előtt, mint a legnagyobbak. Természetesen a közös fotó sem maradt el!

Megnézem
Összes kép (1)

Cannes

Egy hétköznapi ember a boltba jár annyiszor, ahányszor Vajnáék díjátadókra, de hát mi nem is mentünk hozzá egy producerhez, ez is tény. Los Angeles után Cannes-ba vették az irányt, a filmfesztiválra, amiért megint csak kaptak hideget-meleget. Timi ezúttal sem volt fukar, csak úgy adagolta a képeket, nekünk meg tátva maradt a szánk: gyönyörű, homokos tengerpart, pálmafák, igazi luxus. Majd a Cannes-i Filmfesztivál partija, ahol újabb világsztárok mellett férjéről is készült egy sztárfotó, méghozzá Palvin Barbi oldalán.

Megnézem
Összes kép (1)

Balatoni láz

Cannes ide vagy oda, azért hamisítatlan magyar lányként a Balaton sem maradhatott ki idén Timi életéből. Barátnőivel ruccant le, majd jött a fotó, ami újabb támadáshullámot indított el: Vajnáné ugyanis egy vitorláson bikiniben egy fiatal férfi mellé merészelt ülni. Ezúttal valóban kissé eltúlzott volt a hadjárat, sőt mi több, alaptalan is, amire a házaspár egy fotóval reagált. És már számomra is egyértelmű volt, Andy Vajna tényleg meghagyja a rivaldafényt feleségének, aki viszont annál lelkesebben lubickol benne.

Megnézem
Összes kép (1)

Családi piknik

Hiába a fényűző élet, a luxusutak, a vörös szőnyeges partik, a családi programoknál nincs jobb még számukra sem. A Monoki Babfesztiválon családostul neveztek be, úgy főzte meg az Antonio Babteraszra keresztelt standjuknál a közönséget a Vajna-team.

Fotó: Vajna Tímea Instagram oldala
Fotó: Vajna Tímea Instagram oldala

A szerelem záloga: szülinapi parti

Vajna 70. születésnapi partija újabb támadási felületet adott, miután kitudódott, hogy felesége közel 10 milliós bulit rittyentett urának a budai Vár Oroszlános Udvarába. Volt minden, ami egy igazi partihoz illik: kaszkadőrshow, szambatáncosok, százfős vendégsereg, lovashintó és természetesen a világhírű barátok videós köszöntője sem maradt el. Tény azonban, hogy míg a Vajna-házaspár elmúlt egy éve inkább Timiről szólt, ezúttal a háttérbe vonulva, férje kezét egy percre sem elengedve ünnepelt a meghívottakkal.



Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top