nlc.hu
Szabadidő
Hosszú Katinka és Cseh László lettek Európa legjobbjai

Hosszú Katinka és Cseh László lettek Európa legjobbjai

Két magyar, Cseh László és Hosszú Katinka bizonyult Európa legjobb úszójának 2015-ben a kontinentális szövetség, azaz a LEN szavazásán.

A LEN keddi közleménye szerint Cseh László mint nagy visszatérő a szavazatok csaknem 32 százalékát begyűjtve érdemelte ki az első helyet a voksoláson azzal, hogy a nyári, kazanyi világbajnokságon – évtizednyi szünet után – tudott ismét vb-aranyat nyerni 200 méter pillangón. Ráadásul még egy-egy ezüstöt és bronzot is szerzett, sorozatban pedig hetedik vb-jén jutott medálhoz, amellett a múlt év végi, izraeli rövidpályás Európa-bajnokságon is remekelt, ahol három számban is diadalmaskodott, s két kontinentális csúcsot állított fel. 

Megnézem
Összes kép (1)

A LEN-nél sorozatban harmadszor Európa legjobbjává választott Hosszú Katinka is parádés esztendőt zárt, mivel az oroszországi vb-n megnyerte mindkét egyéni vegyes számot, a 200-as döntőt ráadásul világcsúccsal, ezenkívül a netánjai rövidpályás Eb-n nem kevesebb, mint hat számban győzedelmeskedett, s e mellé még egy ezüstérmet is gyűjtött. Sikerére jellemző, hogy rá a voksok 66 százaléka jutott.  

Megnézem
Összes kép (1)

2015 legkiválóbb vizes sportolói közé került még a magyarok közül a női vízilabda-válogatott újdonsült csapatkapitánya, Keszthelyi Rita, aki a harmadik legtöbb szavazatot kapta, míg a nyíltvízi úszóknál Olasz Anna, a 25 kilométeres táv tavalyi világbajnoki ezüstérmese negyedikként végzett. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top