Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Érzelmi kavalkád?!
Létrehozva: 2008. Április 16. 17:53
Sok téma forog a fórumon, és ezzel együtt sok vita. Hol szelídebb, hol durvább.
Érdekelne, hogy vajon az embert mi mozgatja, amikor az érzelmeit érinti egy-egy hsz-ás?
Gondolok arra, hogy a sajnálat sajnálatot , a szomorúság szomorúságot, a düh dühöt, a jókedv jókedvet hoz magával.
Viszont mi van akkor, ha valaki nem azonosul azzal az érzelemmel, amit a hsz-ló ki akar váltani egy másik hsz-ból?
Miért sértődik meg az, aki nem kap visszaigazolást az igazára?
Miért duzzog mégjobban, aki nem kap sajnálatot?
Miért dühös mégjobban az, akinek nem hagyják meg az utolsó szó jogát?
Érdekes a gondolatod. Olvasd el Beáta Bishop könyvéből az idő és időtlenség című fejezetet. a könyv címe Lelki mentőöv. Nemrég jelent meg.
A megérzés nekem ismerős, mert megéreztem édesapám és anyukám halálát .
A topikinditóval való vitáddal kapcsolatban annyit , hogy az ő számomra távoli , de érdekes és szimpatikus meglátásai miatt szoktam beleolvasni és néha belekotyogni a topikba . A fiatalos vita mellett jó elgondolkodni amit írt. Én is azt tettem, csak idős vagyok már a vitára , és tisztelem is másik másképp gondolkodását .
Eddig visszaolvastam érdekes eszmecseréteket . Most ha nem veszitek tolakodásnak egy 70 feletti hatszoros nagyanyó gondolatait leírom. A gyerekeknek kell korlát kicsi korban , mert felesleges saját kárán megtapasztalnia azokat az evidenciákat, amiket mi felnőttek ismerünk. Ezeket a korlátokat ismeretei bővülésével együtt kell lebontanunk. Elsősorban azokra a korlátokra gondolok, melyek életét kockáztatják. Utána kerül sor az emberek közötti kommunikáció korlátaira, melyek nem közvetlenül , de emberi kapcsolatainak alakulásában komoly gondokat, válságokat okozhatnak. Itt már nehezebb a dolgunk, mert különösen 2 generáció után lényeges változáson mentek át.
40 évvel ezelőtt és még minden este meséltem gyermekeimnek. Néha fáradtan , türelmetlenül
Különösen, hogy kedvenc meséjük 16 oldalas volt és már kívülről tudták. Az volt a lényeg , hogy együtt legyünk. Szerencsére ezt fiaim folytatták és ők is meséltek gyerekeiknek , amíg kicsik voltak. Unokáimmal mi is az Kis vakondot néztük, nekik is meséltem, de most azt a rettenetes gyerekcsatornát nézik, ahol vagy gnóm rajzfilm-figurák, vagy mesterkélt viselkedésű koravén gyerekek szerepelnek
.
:)
Igen. Azért még szokni kell. :)
A teremtésről?
Így utólag visszagodolva félelmetes, hogy minden úgy bejött, amit egy-egy konkrét szituban bevizuáltam. Részletekbe menően képzeltem el bizonyos szituációkat és rövid időn belül minden úgy történt. De akkor, amikor megtörtént, nem volt bennem tudatos, hogy hiszen előzőleg mindent így képzeltem el. Hanem csak utólag lett az.
Arra pedig a napokban jöttem rá, hogy rengeteg dolgot teremtettem már. Pl. vizsga helyzetet, párkapcsolatot, balesetet, párbeszédeket, cselekményeket. Először rémisztő a felismerés, de kezdem megszokni és igyekszem ezentúl tudatosan használni. Így javíthatom a hibáimat. :)
Tényleg? Erről mesélj még.
Valóban.
És mostanában megint olyan "periódusom" van, hogy gyakorta előfordul, hogy pont azt a szót gondolom, ami pillanatokon belül elhangzik valaki más szájából vagy a következő mondatban szerepel a szó a könyvben, mikor olvasom, és hasonlók.
Azt is tudatosítottam, hogy tényleg tudok teremteni. Eddig nem tulajdonítottam neki jelentőséget, vagy igyekeztem mással magyarázni, de egyszerűen ez van.
Valóban?
Úgy tűnik az, hogy hogyan működjünk úgymond jól, nem sok vizet zavar.
Mindenki mindennel rendben van.
Csak az a másik, az a másik, az a fránya másik, csak azzal van mindig minden baj.
Mindig van egy külső valami, amire rávetíthetjük a saját kicsinyességünket, a saját irigységünket, a saját boldogtalanságunkat, és még sorolhatja aki éppen amit képes észrevenni a saját életében.
A módistopik tele van mindig különböző ajánlásokkal. Mármint jelentésekkel, hogy mi a reklám éppen a fórumon.
Értem én, hogy ez nem az ingyen reklám helye, de ez miért is kell kifejezetten a fórumozóknak az észrevétele lenni?
Erre vannak a moderátorok.
Ilyenkor hallom azt, hogy "segítjük a moderátorok munkáját". Nevetséges. Ilyenkor aki jelent, megnyugszik a lelke, hogy na megtettem a mai "jócselekedetemet". Ami persze nem más, mint árulkodás.
Aztán olvasom, hogy valaki már nagyban árulkodik, és különböző szervekhez viszi el az őáltala ilyen-olyannak ítélt problémáját.
Igen, a "saját" problémáját.
Azért a sajátja, mert csak arra képes, hogy a külvilágot vegye figyelembe.
Ez maga a kivetítés, amit éppen az használ előszeretettel "projekciónak" emlegetve, aki éppen maga él ezzel az életében. Csak éppen ő maga nem veszi észre ezt a momentumot.
Szóval erről a nagy "jelentgetésről" nekem az jut eszembe, amikor az óvodában szaladtunk a óvó nénihez, vagy éppen ki kihez, hogy az a másik milyen csúnya dolgot cselekedett.
Hát igen, van aki még ma is hasonlóan képzeli az önállóságot.
Aki még nem látta. Nagyon, nagyon...
Én tegnap hallottam erről a filmről először a "segítőtársamtól".
http://www.youtube.com/watch?v=4-vClmhsBPc
Egy kis figyelem a héti gazdagságra.
http://www.nlcafe.hu/ezoteria/20130506/heti-ezoteria /
Az egyik topikban felmerült a téma a vakok kapcsán a túrázásról.
Nekem mint látónak, szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik, így a tegnapi túrán én lettem az egyik vaknak a "vezetője".
Nagy élmény volt. Hogyan is fogalmazhatom ezt meg? Valahogy olyan érzésem volt, hogy a vak éppen úgy lát, mint én. Azaz én vagyok a szeme.
Tudom, ez furcsán hangzik, de ezt tényleg csak megélni lehet, ez megint egy olyan dolog, ami szavakkal elmondva kevés.
Ebben még az is egy plusz volt, hogy amit a számára kellett megfigyelnem, az bennem is jobban tudatosult.
Úgy értem, hogy eddig az én figyelmem sokkal kevesebb dologra irányult tudatosan, hiszen a szemem ebben a segítőtársam.
Most viszont minden egyes követ, minden egyes gyökeret, minden egyes fűszálat - na jó, azt azért nem :)) - észre kellett vegyek.
Úgy érzem, hogy ez az út sokkal többet adott, mint eddig bármelyik egyedül megtett bármilyen nehézségű út.
Nem baj. Majd egyszer megérted.
Az én szemszögömből a te igazságodat lesegetni vajmi felesleges. Az a tiéd. Össze nem hasonlítható máséval. Ugyanez igaz minden más emberre is. Mindenki a saját fejlődéséért felelős, nem a másikéért. Senki máséért. Innentől fogva akár Kalo Jenő akár Kiss Piroska, akár Juci néni, akárki más, mondhat amit akar más igazságáról, gőze sincs róla. Mi több, köze sincs hozzá.
Ez a ki tudd többet meg még számomra is nevetséges megközelités
Nagyon jó ez a megállapítás.
A magam részéről annyit módosítok rajta, hogy amit az ember agya már tud, azt a szív még nem képes befogadni
(befogadni = érteni, értelmezni, megérteni).
Ahogy magam szoktam mondani, hogy még nem ért le a szívig.
Érdekes, hogy az ember agya tudja azt, amit a szíve nem hajlandó elfogadni.
Joanne Kathleen Rowling
Tényleg?
Ha te mondod!
Én meg mást mondok. Sőt, mást is gondolok.
Egy kissé körülményes a társalgás, ha valaki csak valahol kapcsolódik be egy szövegértelmezésbe.
Én viszont nem keverek mindenbe érzelmeket.
Számomra a felnőttség azt jelenti, hogy a gondolataimból, szavaimból, tetteimből származó következményekért vállalom a felelősséget. Például úgy, hogy az érzelmeket kiélem, megélem, kiadom magamból, de igyekszem, hogy ne azok irányítsanak. Jó, ha egy lépést hátralépek és rá tudok nézni az adott érzelemre, majd megfejteni, hogy mivégre jött elő. Az érzelmeket is fel kell dolgozni.