Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Lányok! Felfedeztem a csőben a lukat. Jajjjj mekkkkora fejlesztés! A topi fölött a bazi nagy reklám alatt megtaláltam a "Fórum"-ot. Ezt még csak most fedeztem fel, lehet, hogy Ti már láttátok, és csak nekem újdonság? Húúúú, mekkorát alkottak!
Csak visszakapnánk a "Könyvjelző"-t is.
Nagyon nem szeretem ezeket az újításokat.
A mai rész először is videón.
Sajnos bealudtam, úgyhogy nem hiszem, hogy bő lére fogom ereszteni a mondókámat. Különben sincs már szöveg hozzá, pedig abból jól lehetett csemegézni. Nem félek, jut a beszámolóból bőven, ismerve a kedves topiktársakat.
Giziék megpróbálnak Pirossal beszélni, hogy Stellát ők vették magukhoz, és ők segítették, ahhoz, hogy megszabaduljon az alkoholista nagynénjétől, és jó lenne, ha normális keretek között élhetnének továbbra is. Egyébként is ők tették lehetővé, hogy Piros találkozhasson a lányával. Piros hajthatatlan, ragaszkodik ahhoz, hogy Stella vele éljen, és ő viselhesse a gondját a későbbiekben. Hát.... majd meglátjuk. Később persze leülnek négyesben, és megkérdezik Stellát, hogy kettőjük közül kit választ, mire Stella az apját választotta.
Nóra és (elfelejtettem a nevét) akivel Ábel összeveszett, és gyanítjuk, hogy a felesége? Szóval meghívja Nórát, és még valamelyik főbírót vacsorára, még ma estére persze, Nóra boldogan elfogadja, de megkérdezi, hogy jöhet-e az, akit ő is meghívna, és a Rózsában szeretné a vacsorát. A nő persze belemegy ebbe, de amikor Ábel felmegy Nórához, és ez ismét szóba kerül, hiszen Nóra őt akarja meghívni, akkor Ábel rájön, hogy miről van szó, és hirtelen más dolga akad. Így ez a találkozó meghiúsul.
Miklós rájön, hogy Bandival van valami probléma. Még nem sejti, de Bandi igenis bosszút tervel ellene.
Nekem személy szerint Bandi nagyon nem tetszik, hogy ne mondjam unszimpatikus. Sohasem tetszett...
Aliz és Kristóf megkapják a kölcsönt. Boldogan jelentik be Krisztiánnak, de Krisztián ennek nem igazán örül, és ki is menekül a lakásból.
Tóbiás és Kristóf kapcsolata sem a legjobban alakul, mert amikor Kristóf felajánlja Tóbiásnak, hogy menjenek vidékre, mert a csokoládé gyárban pénzügyi tanácsadói állást kínál neki, Tóbiásnak ez nem tetszik.
Nos, ennyi telt most tőlem, remélem nem írtam sok bakit.
Neked is köszönöm Gerdamama! Alig várom, hogy majd a kezembe foghassam, és átölelhessem a kis drágát. Remélem, lesz még időm, hogy boldogan beszélgethessek vele, tanítgathassam erre-arra. Már van elképzelésem. Nem, nem fogom túlterhelni az biztos. Csak jó lenne sokat beszélgetni a kis drágával.
Hála Istennek, itthon vannak, persze sajnos nem nálunk. Ennek is megvan az oka persze, de azért összetudunk jönni időnként.
Köszönök minden együttérzést, és minden drukkot.
De jó lesz neked!
Kimeríthetetlen örömforrás egy kisunoka, még akkor is, ha néha fárasztó. Nagyon hiányoznak az én picurkáim, azért a skype-on diskurálni vagy összebújni és érezni a kis pihe-puha, selymes bőrüket, nem ugyanaz.
(Ezt a hülye sírós szmájlit kitörlöm, nincs itt semmi keresni valója!)
Hááála Istennek, hogy már megérkeztek és ezek szerint rendben vannak... Örülök, hogy megnyugodhatsz. A babavárás meg szebb és vidámabb feladat. Azért persze ahhoz is szorítunk
Köszönöm szépen! Hát tudod még csak ezután jön a másik nehéz rész, de már alig várom. Nem, nem tűnök el, csak már alig várom az első unokámat. Azért persze ne siessen, ráérek én kivárni a megfelelő időt.
Eredetileg okt. 23-ra volt kiírva, de már egy héttel előbbre hozták, mert nagyon szép nagy baba, lánykám meg elég vékonyka. Nagyon imádom a kisbabákat, és imádom, ahogy felcseperednek. De tudom, minden kornak megvannak a maga szépségei.
Én is veled örülök!!!!!!!Olyan jó, hogy itthon vannak...vissza kapunk téged is,
Lánykám most telefonált, szerencsésen megérkeztek! Nem kell tovább aggódnom. Nagyon fáradtak, ma nem jönnek haza, talán holnap. Nagyon örülök, végre megnyugodhatok. Aludtak útközben, de nagyon fáradtak.
Egyet értek az előttem szólóval!
Kár, hogy nem tudta kezelni a helyzetet. Ha egyetlen "rajongó" lett volna jelen, azzal is beszélgetni illett volna pár mondatot.
A színház pedig rosszul szervezte a programokat, de azt is belátom, hogy egy egész napos buli részleteit nehéz lehet percre pontosan megtervezni és betartani. Mindenkinek kellemetlen lehetett ez a helyzet. A színésznek, a színháznak, a gyér közönségnek.
Szerintem nem egy hisztis pali, tényleg romokban lehetnek az idegei, ami nem csoda. A két éve tartó betegállománya alatt se sokat panaszkodott, más celebecske telesírja a sajtót, ha szálka megy az ujja hegyébe.
A kommentektől meg hányni tudnék. Mindegy, kiről, miről van szó, csak megy a gyűlölködés.
Szegény Zsoltink idegei kissé megviseltek....mi lesz ha meglátja a tömegszállást a lakásában?
http://www.nlcafe.hu/sztarok/20170918/szinhazak-ejszakaja -rekasi-karoly-elmaradt-sertodes/
Lányok bocsi, de elfelejtettem beírni, este 6 óra előtt kicsivel hívott a lánykám, hogy már elindultak éppen akkor. Minumum 20 óra, ha nem állnak meg valahol útközben, azt mondta, hogy majd hív.
Barackmano én felhívnám, csak nem tudom, mikor alkalmas. Sokat pihen a lánykám, nem akarom megzavarni. Most a párja is mellette van, mert volt már, hogy egyedül, vagyis a kutyussal tette meg így autóval az utat. Persze, hogy egy anya félti a gyerekét, de nem lehetek mindig mellette. Mondjuk nem is akarok, mert folyamatosan nevel. Mondtam is neki, hogy hagyjon már békén, szüljön magának gyereket, és nevelje őt. Na tessék! Itt van.
Most mar uzeneteket sem kapunk.
Tudom, hogy nem vigasztal, de én sem az itteni Könyvjelzőről beszélek, hanem a számítógépen lévőről, ahová a fontos, rendszeresen olvasott weblapokat gyűjtöm, hírektől a recepteken át a moziműsorig. Oda van berakva a BK topik is (nem a nlcafe, hanem egyenesen a topik), így ezt gond nélkül meg tudom nyitni.
Van még egyetlen rendszeresen látogatott topikom, szerencsére csak ennyit kell észben tartanom.
Az ügyfélkapu mindig is egy sóhivatal volt, egy kamubrigád, ahová a modik próbálták átpasszolni a műszaki hiba miatt panaszkodókat. Soha az életben nem válaszoltak semmire, és ezt nem lehet az éppen folyó átalakításra fogni. Én július 31-én írtam nekik, mert egyfolytában azt jelezte, hogy privát üzenetem érkezett, de az üzenet nem volt sehol. (Szóltam is itt a topikon, hátha közületek írt valaki.) Azóta se vették a fáradságot, hogy legalább annyit válaszoljanak, hogy "Megnézzük, mi lehet a probléma." Most, hogy szétbarmolták az oldalt, a villogó borítékom is eltűnt az értesítéssel együtt. Remélem, nem emiatt csinálták az egész felhajtást!
Régebben is írtam nekik, évekkel ezelőtt, már nem tudom, milyen ügyben, de arra se kaptam választ. Gondolom, az idő megoldotta a problémát.
Te nem tudod felhivni? Mar nincs roaming.
Most látom, hogy piszkosul elrontottam, de legalább elvonja a figyelmemet. Nem is foglalkozom vele tovább.
Lánykámékról még semmi hírem sincs. Gondolom majd telefonál, ha tud.
"Ez az oldal jön be."
http://www.nlcafe.hu/forum_elete/konyvjelzo/?action=add&csatid=&topicid=19151&hszid=13042563&num=128195&bw=0
Rá kell kattintani, és akkor megnyílik az oldal. Azért betettem az eredeti linket is. Hátha tud valaki segíteni. Ha visszalépek a főoldalra, ott viszont nem található a Fórum.
http://www.nlcafe.hu/
"Még böngészni se tudtam, a BK topik is csak azért jelent meg, mert a könyvjelzők közt van, és rögtön az jön be, ha rákattintok."
Én amióta folyik ez a nagy fene "technológia fejlesztés" ahogy a Telekom mondja.... se böngészni nem tudok, se a könyvjelzőt nem találom sehol sem.
Ez az oldal jön be.
Remélem ez átmegy a topikba. A könyvjelzőt mentettem el anno. Egyébként én még mindig nem kaptam választ az ügyfélkaputól egyik panaszomra sem. Le se tojják az embert. Más topikok is hiányoznak, de azokhoz végképp nem férek hozzá. Igaz, azokat csak olvasás szinten kerestem fel, de akkor is érdekelne egy-két régi topiktárs véleménye.
Ez van! További szép hétvégét kívánok!
"Ott 21 fok van? Itt 13. Szemetseg."
Jelentem mára már az udvarunkon szélcsendes helyen 17 fok van. Este óta esik, dörgött, villámlott, stb. Ráadásul további lehülést ígérgetnek.
Mikor a lánykám panaszkodott, hogy ott milyen idő van, az egy-két nap múlva megérkezett ide is.
http://sorozatwiki.hu/articles.php?article_id=37640
Lesznek izgalmak...
Tegnap csak olvasni tudtam az utolsó oldalt, le volt fagyva az egész nlcafe. Még böngészni se tudtam, a BK topik is csak azért jelent meg, mert a könyvjelzők közt van, és rögtön az jön be, ha rákattintok. De még kilépni se lehetett, nem hogy írni.
Minden "korszerűsítés" nagyon nehézkes, és minden alkalommal rá tudnak tenni még egy lapáttal. Nem csoda, ha elszoknak innen az emberek. Csak a "százéves", összeszokott társaságok maradnak meg, amíg hagyják. Aztán majd érdektelenségre hivatkozva megszüntetik az egész fórumot.
Jó hétvégét mindenkinek! Nincs valami kellemes kirándulóidő, de egy moziig el lehet sétálni. Egy nagyon jó filmet láttam tegnap: Csábítás a címe. Egyik kritikus azt írja róla: olyan a hangulata, mint ha Hitchcock rendezte volna meg az Elfújta a szélt. Nagyon találó megfogalmazás, mintha én mondtam volna.Nézze meg, aki teheti.
"Igaz eddig is autóval jöttek-mentek"
Természetesen csak akkor, ha velük volt a kutyus. Ez két alkalom volt, első amikor kivitte a kutyust, aztán még egyszer hazajöttek, és visszamentek.
Azért Gizi sem makulátlan, hisz ott volt az az önbetörés amit igazinak állított be.
Lányok köszönöm a drukkokat.
Én is drukkolok, mert a lánykám is arra kért. Mármint a kutya miatt is, mert mit tudom én mi van az oltásával, valamennyi időnek el kell telnie a beadásától számítva, de még az nem telt el. Egyébként is epilepsziás. Mármint a kutya. Igaz eddig is autóval jöttek-mentek.
Ott 21 fok van? Itt 13. Szemetseg.