Sztárok

Senki nem volt kíváncsi Rékasira, durván kiakadt a színész

Egy szervezési baki miatt nem érkezett meg a közönség Rékasi Károly beszélgetős estjére, a színész pedig sértődötten, csapot-papot maga mögött hagyva elviharzott a színházból.

Szombaton rendezték a Színházak éjszakáját országszerte, melyen minden színházkedvelő kedvére mazsolázhatott tucatnyi program közül. Ám ezek sajnos néha ütik egymást, ahogy azt Rékasi Károly is megtapasztalhatta, mikor csak pár ember lézengett a József Attila Színház kávézójában a vele meghirdetett beszélgetés kezdetén.

A Barátok közt sztárja annyira kiakadt a gyér fogadtatáson, hogy pár perc után fogta magát, és elment. A színpadias kilépő előtt még annyit mondott a hallgatóságnak: „Mostanában sokat hallgatom a Halott Pénz zenéjét az autóban, és nem is gondoltam volna, hogy ezekben a dalszövegekben mennyi igazság rejtőzik. Azt hallottam benne, hogy aki mindent elveszít, nullára ér­kezik, az mindent megtehet. Hasonló történt velem is. Épp ezért nem szolgálom ki azt a helyzetet, ami nincs, ezért elbúcsúzom, viszontlátásra” – írja a Bors.

Rékasi beszélgetőtársa Verebes István lett volna, aki, bár nem akarta élezni a kialakult szituációt, azt mondta, ha tudta volna, hogy ez lesz, ő is otthon marad. A beszélgetés egyébként egy filmvetítés miatt csúszott (volna). A színház sajnálja, hogy Rékasi Károly „nem tudta kivárni” Stefka István dokumentumfilmjének végét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top