Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mohamed lesz a Charlie Hebdo címlapján

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2015. január 13. 16:25
Hatvanezer helyett hárommillió példányban és 16 nyelven jelenik meg a lap következő száma.

Nők Lapja Café: Mohameddel a címlapján jelenik meg szerdán a Charlie Hebdo
  1. 2015. szeptember 28. 21:21504.

    az egész ennél sajnos sokkal bonyolultabb. 2011-ben megegyeztek, hogy kiépítenek Irak-Szaudi-és Szírián keresztül egy natural gas pipe line-t, hogy olcsó gázzal beterítség Európát, és kiszorítsák Putyint.


    Csakhogy Assad ezt elutasította az orosz barátságra való tekintettel. Ekkor terelték oda az al kaidát, hogy lázadással ki tudják ütni Assadot a hatalomból. 


    Elkezdték tehát a felkelők felbujtását, és karöltve megteremtették az ISIS, ellátták fegyverrel, az USA-ban képezték ki őket. Nos tudni kell azt is, hogy Assad síita muzulmán, és syria 65% szunnita. tehát teljesena dott volt, hogy mely irányban kell kezelni


    A gazdak szíriaiak egyértelműen a pipe line mellett voltak, és Merkel gyűlöli putyint benne volt a kooperációban, hogy beveszi a menekülteket legyen az akárki, akármi, hogy teret kapjanak a szaudi-katar-USA-Iraki pénzéhes állatok, és megdöntsék Assadot.


     


    2013-ban obama engedélyt adott az FSA-nak, a felkelők hadseregének, hogy bevesség a vegyifegyvert, és ráfogták Assad-ra, Így az USA nyiltan is beléphetettt, kiment hadihajóval, és megszavazta a szenátus, hogy rakétát lőjjön ki Aszad ellen, csakhogy putyinék is ipeg ott pecáztak, és sikeresen elhárították a rakétákat. Éppenhogy nem tört ki a 3. Vh. Utána még próbálták az egészet kendőzni, de kiderült. 1500 ember halt meg. Az FSA vezetője iszlamista , és soha nemt alálnak el egyetlen ISIS támaszpontot sem, ellenben iskolákat, közintézményeket igen.


     


    Merkel szabadon hagyja a szafalista muzulmánokat őrjöngeni, nem enged egyetlen hírt sem hivatalos médiában megjelenni, már odáig megy hogy a facebookot is moderálni akarja, Szaud annyira tmi a zsebét, és valljuk be, a legszélsőségesebb, leggyilkossabb muzulmán országgal nem sokan mernének újjat húzni. Még most hab a tortán, hogy Szaudi bekerült az emberi jogok szövetségének a vezetőségébe, már ennél nagyobb mocskot nem hiszem, hogy el lehetne követni. 


     


    Itt van a szenátorok listája, akik szintén benne vannak nyakig.


     


    Az USA elkezdte az atombombákat telepíteni Európába..és mégis minek???? Nem tudom leírni az egészet, de egyszerűen annyira nyilvánvaló, olyan szépen összeáll minden, úgyhogy azt hiszem a legjobb volna a Holdra költözni, mert ez most nagyot fog durranni. Európának meszeltek, és Merkelt nem lehet megállítani

    előzmény:
    Sissi52 (493)
    2015-01-19  14:05
  2. hus
    hus
    2015. január 20. 18:10503.

    Az tortenhetett, hogy nem a karikaturistae volt a HGV. 


    Lehet, hogy az csak indok volt, maskulonben is kitettek volna a szuret. Biztos nem felelt meg a tarsasaga az  ott dolgozo ujsagirok kozott. Rontotta a levegot ott. Vagy nem egy hangon enekelt a tobbiekkel.


    Meg tudnad nekem mondani, hogy a francia rendoroknek, akiket megoltek a terroristak, ott a kocsijelenetnel,  miert nem volt fegyver? 

    előzmény:
    gazpacho (494)
    2015-01-19  14:40
  3. 2015. január 20. 01:07502.

    ott tartottunk,hogy kirlátlan szólásszabadság van és mindneki azt ír ,amit akar


    ezt mondták a francia újságírók is

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_808356 (499)
    2015-01-19  22:53
  4. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. január 19. 23:12501.

    Mi mást lehet erre mondani, minthogy őrület az egész.

  5. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 19. 22:58500.

    Sissi52  nagyon  helyesen  leirta  a  helyzetet!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2015-01-13  16:25
  6. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 19. 22:53499.
    megvan!!!                LSD:      179-WP-1533Creator(s):

    Office for Emergency Management. War Production Board. (01/1942 - 11/03/1945)

     


    haaaaaaaaaaaaaaaat,      ELEGGE  REGI  JOMADAR  EZ  IS,  :-))),   


    DE  IGAZA  VAN.


    előzmény:
    terdszelikatica (496)
    2015-01-19  20:33
  7. 2015. január 19. 20:48498.

    Talaltam magyar nyelvut is es az elozohoz nem hozta a linket 




     



    A szólásszabadság határa, avagy meddig terjed a szabadság és hol kezdődik a szabadosság

    19. Januar 2015 um 08:31
  8. 2015. január 19. 20:34497.

    Tökéletesen egyetértünk. Már azt hittem, csak én gondolom így.

    előzmény:
    pannacotta (376)
    2015-01-17  22:04
  9. 2015. január 19. 20:33496.

    Letoltheto a szolasszabadasagrol


    File:Free speech doesn't mean careless talk^ - NARA - 535383.jpg


     



     


     

  10. 2015. január 19. 15:49495.

    Attol fugg, mekkora volt a vicc, mert viccelodnek ma is mindenkin. De ha eccer allamfo rokonarol van szo,az ugye mas.


    Bill Clinton csak nevetett az ot ert vicceken. Ami vele tettek sem volt semmi.


    Nos ugy nez ki, hogy eroszakkal nem lehet maskent banni, csupan eroszakkal, mert sajna, mas nyelven nem ert.


    Talan a segit, ha a valoban bekes muszlimok fekezik meg a vad muszlimokat, ok jobban hatnak rajuk. Szal a bekes muszlimok osszefognak a nem muszlimokkal az eroszak ellen. Jobb lenne, mint egymast a vegletekig oldokolni.

    előzmény:
    gazpacho (494)
    2015-01-19  14:40
  11. 2015. január 19. 14:40494.

    2008-ban a HVG-től kirúgtak egy karikaturistát,mert az akkori francia államfő Sarkozy fiának zsidó barátnőjén viccelődött

  12. 2015. január 19. 14:05493.

    Kerdeztetek, mit szolnakaz itteniek a parizsi merenylethez?


    Most jobban erdemben tudom mondani. Most olvastam egy ehhez hasonlo chat-et. Ok nem ilyen kesztyuskezzel beszelnek roluk, ahogy te is most itt a vegen, simitgatsz nekik, hogy de hat ok is emberek. Milyenek? Miert? Mi nem vagyunk azok? Ja, csak amig ok kinyirnak bennunket.


    Es az osszefogas, igen, ok mondtak ugy, ahogy en is gondolom, en ugy mondtam, hogy feher ember, na jo, ok europai orszagok osszefogasarol beszelnek, + az USA-val valo osszefogasrol.


    Lenyege, amit mondtak, a muzulman nem bekes vallas, be akarjak kebelezni a vilagot, ok is, avallasuk is, ami naluk egy es ugyanaz, aki nem hodol be, azt kiirtjak. Masreszt,menjenek csak oda, ahonnan jottek,mert nem hajlandok sem fejlodni, sem alkalmazkodni, azokon a nepeken, ahova befurakodtak, uralkodni akarnak. Nem hajlandok dolgozni, csak eloskodni. Mas nepek is jottek mas orszagokba, de egyik sem robbantgatott, lovoldozott, gyilkolt  a befogado orszagban. 3. vilaghaborurol beszelnek, meg hogy ez rosszabb, mint Hitler volt.

    előzmény:
    Steampunk (489)
    2015-01-19  00:40
  13. 2015. január 19. 06:33492.

    Ezt már én is  irtam korábban...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_808356 (480)
    2015-01-18  23:41
  14. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 19. 02:08491.

    NEM!


    Miert?


    Mert, ha  tovabb  rendetlenkednek.............   bummm  egy  kisebb  fajta  atombomba   a  fejukre!

    előzmény:
    hus (490)
    2015-01-19  01:07
  15. hus
    hus
    2015. január 19. 01:07490.

    Azzal a kulonbseggel, hogy azok csak Irorszagban vannak jelen es nem az egesz vilagon oltjak ki a keresztenyek veret eroszakkal, tudatosan. 


    Ma lattam, hogy az ISIS megkegyelmezett a kurdoknak. Tehat nem legenykedhetenek annyira, mint gondoltak. Valami miatt kicsit hatrabb leptek. Csak nem Parizs miatt?

    előzmény:
    Steampunk (485)
    2015-01-19  00:33
  16. 2015. január 19. 00:40489.

    Bár itt elsősorban nem vallási háttere volt a dolognak, de a robbantasok, merényletek itt is több ember életét követelték 

    előzmény:
    Steampunk (485)
    2015-01-19  00:33
  17. 2015. január 19. 00:38488.

    En szolok, sajnos, nem tudjuk,mert ha tudnank, tobbe nem "robbasztgatnanak" sehol.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_808356 (486)
    2015-01-19  00:35
  18. 2015. január 19. 00:36487.

    Hat akkor jo, ez nem a tema resze ugysem. Ez az urge egyebkent sem robbantgatott, csupan elsikkasztott egymillio dollart. Az allam penzebol, aki bizalmat adott neki. Ilyen is van, mondanad, tudom.

    előzmény:
    Steampunk (483)
    2015-01-19  00:31
  19. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 19. 00:35486.

    ha'''''t,  ti  csak  tudja'tok............

    előzmény:
    Steampunk (483)
    2015-01-19  00:31
  20. 2015. január 19. 00:33485.

    De tudom hogy vallásos belül is ölik egymást. Bár ez a keresztényekrol is elmondhato, lásd pl. Írország 

    előzmény:
    hus (478)
    2015-01-18  23:04
  21. 2015. január 19. 00:32484.

    Miert nem a sajat orszagukban "robbasztgattak", ahonnan eljottek,mert nem volt jo?


     

    előzmény:
    gazpacho (476)
    2015-01-18  22:44
  22. 2015. január 19. 00:31483.

    ez úgy gondolom nem vallasfuggo, csalok mindenhol vannak szarmazastol függetlenül. Magyarországon pl. Alig van muszlim, mégis az emberek 80 %-a lop, csal valamilyen módon 😊

    előzmény:
    Sissi52 (481)
    2015-01-19  00:21
  23. 2015. január 19. 00:23482.

    Menj oszt' mondd meg nekik, szerinted mit csinaljanak.

    előzmény:
    gazpacho (476)
    2015-01-18  22:44
  24. 2015. január 19. 00:21481.

    Egy evig voltak kollegaim. Volt, amelyiket kozlebbrol is megismerhettem. En nem mondom, hogy rossz emberek, mi az, hogy rossz, de pl a tulaj is alszent volt, aztan kiderult, hogy egy jo nagy hazug tolvaj, ez rossz?

    előzmény:
    Steampunk (475)
    2015-01-18  22:21

Címlap

top