Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Érzelmi kavalkád?!
Létrehozva: 2008. Április 16. 17:53
Sok téma forog a fórumon, és ezzel együtt sok vita. Hol szelídebb, hol durvább.
Érdekelne, hogy vajon az embert mi mozgatja, amikor az érzelmeit érinti egy-egy hsz-ás?
Gondolok arra, hogy a sajnálat sajnálatot , a szomorúság szomorúságot, a düh dühöt, a jókedv jókedvet hoz magával.
Viszont mi van akkor, ha valaki nem azonosul azzal az érzelemmel, amit a hsz-ló ki akar váltani egy másik hsz-ból?
Miért sértődik meg az, aki nem kap visszaigazolást az igazára?
Miért duzzog mégjobban, aki nem kap sajnálatot?
Miért dühös mégjobban az, akinek nem hagyják meg az utolsó szó jogát?
Tartasz attól, hogy összeszedsz valamit...:-)
Ezen mit értesz?
Az rendben is van, amiket leírtál, de ha csak annyit fűzöl a megtekintett videóhoz, hogy csodálatos, köszönöd, azzal nem indult el semmilyen kontextus, tehát így passzív marad az egész téma.
Úgy tűnik ebben a topikban jelenlévő önismeretre buzdító téma kevés érdeklődésre tarthat számot. Viszont remélem, hogy ez azért csak látszólag van így.
-1- nem látja szerintem, hogy hányan tekintik meg a belinkelt videókat. Tehát belinkel, megnézitek és kész? Mert nem látom, hogy bármelyik is témát indított volna el.
Tartasz attól, hogy összeszedsz valamit...:-)
Persze, jó beszélgetni! Én viszont nagy filmrjajongó vagyok. Szerintem a szavak mellett a képek, hagsúlyok, zene mind-mind kifejezőbbé teheti a mondanivalót. Mindegyiknek meg van a maga küldetése, azt hiszem.
Én pl. nem nyitok meg linkeket, de ha írásban felvetsz egy témát és kifejted a saját gondolataidat hozzá, én szívesen társalgok.
Önismereti témában kifejezetten érdekelt vagyok és nagyon is érdekel mások meglátásai, tapasztalatai is adott témákban.
Úgy tűnik ebben a topikban jelenlévő önismeretre buzdító téma kevés érdeklődésre tarthat számot. Viszont remélem, hogy ez azért csak látszólag van így.
Most egy olyan filmet hoztam, ami számomra csodálatos élményt nyújtott, és csak ajánlani tudom a megnézését, akinek van felesleges pár perce.
http://vimeo.com/46390171
Most olvastam, és hááát iiigen!
Soha ne engedd, hogy olyan emberek mondják meg, hogy merre menj, akik még nem indultak sehová!
Ha erre jártok, ajánlom figyelmetekbe ezt a filmet.
Rövid, de tartalmas.
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Pm3p1o2R0ic
Az én életemben nagy szerepe van a kommunikációnak. De az is lehet, csak én tulajdonítok neki nagy jelentőséget?
Nos a kérdés költői. Mert a téma maga a fontos.
Figyelem a fórumot. Figyelem a hétköznapi találkozásokat.
Szinte alig van olyan ember, akinek az élete mentes lenne azoktól a konfliktusoktól, amiket a kommunikáció okoz, vagy éppen a kommunikációval meg lehetne oldani.
Amikor egy embernek problémája van, azt az utat választja, hogy rázúdítja egy másik valakire, valamire a saját lelke zűrzavarát.
Az eredet ugyanaz, a kivetítés mikéntjében vannak a különbözőségek.
Nézem pl a boszorkányüldözés témáját, és az forog bennem, hogy mit változtat egy ilyen téma meg illetve kibeszélése egyes emberekben?
Még pontosabban az, hogy akik egy ilyen őket nem érintő témán vérre menően képesek földbe döngölni másokat, nekik nem tűnik fel a saját életükben jelenlévő megoldandó problémájuk?
Persze lehet, hogy tévedek, és lehet, egyszer ilyen úton is el lehet jutni a felismeréshez. Mindenesetre nekem még nem sikerült felfedeznem ennek az útnak a hatékonyságát.
Hasonlót én is tettem fiaimmal csak a kályha közelébe vittem őket úgy, hogy nem értek hozzá, de kellemetlen volt a forróság érzete. Mondtam nekik, hogy nem menjenek hozzá túl közel, mert akkor meg is égnek. Nem is mentek !
Egyébként a kisvakon kedvencem és unokáimmal százszor megnéztük
Kedves -1-!Katilin óta nem volt időm benézni, most pedig sok érdekes gondolattal találkoztam.
A beírásodban megemlített blogot átfutottam ( tudom , nem a Te véleményed ) Úgy érzem a hangvételből,. hogy itt nem tudományos, hanem személyes ellentétről van szó.
Pál Feri előadásai valóban kissé rapszódikusak, sokat akar és tud is mondani, csak nekem kkcsit túl sokat ficereg közben . Ez idősebbek figyelmét (közéjük tartozom ) elvonja, a fiatalokét felkelti. Írásai viszont számomra nagyon lebilincselőek. Az, hogy szembe száll a merev dogmákkal , hogy idéz zen tanokat, rabbikat, mohamedán hittudósokat nekem szimpatikus. Az is, hogy nem prüd, semmilyen téma nem tabu, mert kultúráltan tud beszélni róla.
Moat egy nagyon érdekes könyvet olvasok "A test lázadása" a cím . Máté Gábor nevű " renegát " orvos írta, aki Kanadában él , és pszichoszomatikus betegségekkel foglalkozik. Érdemes megnézni.
A beírások stílusa néha nem tetszik, még sok embernek meg kell tanulnia azt , hogy vitatkozni érvekkel kell , a másik személyének tiszteletben tartása mellett . No de ez nem várható el mindenkitől, talán majd itt is tanulnak tőlünk idősebbektől.
tisztelem is másik másképp gondolkodását
Ezt a fajta hozzáállást tanítanod kellene.
Élő példa vagy arra, hogy így is lehet beszélgetni, hogy mások az elképezléseink a világunkról.
Mentek egy oldalt, ha később lesz időm, belenézek.
http://www.ujakropolisz.hu/cikk/ezoterikus- filozofia
Találtam.
http://www.otthonigyogymodok.hu/
Minimax? Azt biztos nem kapcsolom be nekik.
Én nem gyorsítok semmit, megvan a maguk tempója. Azt pedig követnünk kell, ha nem akarunk a hátrányukra lenni.
Egyszer mondtam egy kisfiúnak, hogy: "Olyan gyorsan nősz, hová sietsz?" Mire ő megállt a kismotorjával és így nekem: "Dehát nem tudok lassítani!"
Talán mert felnőttként nézed őket. Lehet, pontosan ez a probléma a mai modern mesékkel is. A felnőttek, akik készítik elfelejtették, mit szerettek gyerekként..
Íme: http://mesefilmek.hu/gyerekvideo.ph p?id=Kisvakond-es-a-vadkacsak
Mert mostanság megnéztem belőlük párat, és fogtam a fejem, hogy EZ MI???
A mai gyerekek gyorsabban felődnek, nem zsibbasztanám az agyukat ilyen semmitmondó izékkel.
Mindegyiket imádtam..:-))
A vakondok nagyon aranyos volt, és bírtam, amikor hangot adott ki..:-)
A pampalini mindig a fejére csavarta az izzadságtól vizes kendőjét....
A 80 nap alatt a Föld körülből érdekes volt megismerni a mesés Keletet...
Szerettem még Rumcájszt, biga csigát, mazsolát, varázsceruzát....stb.
Igen, ezt én is így gondolom (hsz első bekezdés).
Szörnyűek, igaz? Olyan "értéket" képviselnek, hogy ha ebben nő fel a következő generáció, ki is hal..:-)
Szia!
Köszönöm a könyvajánlást, meg fogom nézni.
A megérzésről.. Valamilyen furcsa oknál fogva többször is előfordult már, hogy egy nagyon-nagyon (mondjuk tizen évek) régen látott, számomra nem is érdekes személy (például egy szomszéd, akivel semmilyen kapcsolatom nem volt, csak a másik házban lakott) egyszer csak eszembe jutott. Már magát a gondolatot sem értettem, hogy miért pont ő jutott eszembe. És rendre kiderült, hogy ezek az emberek azóta meghaltak. :( Ez elég ijesztő tud lenni. Mert volt egy fiatal srác is, aki egyszer csak így eszembe jutott és róla is kiderült.
Én nem vitázom a topikindítóval. Vagy ha igen, a vita szerintem hasznos dolog, előrevisz.
Érdekes a gondolatod. Olvasd el Beáta Bishop könyvéből az idő és időtlenség című fejezetet. a könyv címe Lelki mentőöv. Nemrég jelent meg.
A megérzés nekem ismerős, mert megéreztem édesapám és anyukám halálát .
A topikinditóval való vitáddal kapcsolatban annyit , hogy az ő számomra távoli , de érdekes és szimpatikus meglátásai miatt szoktam beleolvasni és néha belekotyogni a topikba . A fiatalos vita mellett jó elgondolkodni amit írt. Én is azt tettem, csak idős vagyok már a vitára , és tisztelem is másik másképp gondolkodását .
Eddig visszaolvastam érdekes eszmecseréteket . Most ha nem veszitek tolakodásnak egy 70 feletti hatszoros nagyanyó gondolatait leírom. A gyerekeknek kell korlát kicsi korban , mert felesleges saját kárán megtapasztalnia azokat az evidenciákat, amiket mi felnőttek ismerünk. Ezeket a korlátokat ismeretei bővülésével együtt kell lebontanunk. Elsősorban azokra a korlátokra gondolok, melyek életét kockáztatják. Utána kerül sor az emberek közötti kommunikáció korlátaira, melyek nem közvetlenül , de emberi kapcsolatainak alakulásában komoly gondokat, válságokat okozhatnak. Itt már nehezebb a dolgunk, mert különösen 2 generáció után lényeges változáson mentek át.
40 évvel ezelőtt és még minden este meséltem gyermekeimnek. Néha fáradtan , türelmetlenül
Különösen, hogy kedvenc meséjük 16 oldalas volt és már kívülről tudták. Az volt a lényeg , hogy együtt legyünk. Szerencsére ezt fiaim folytatták és ők is meséltek gyerekeiknek , amíg kicsik voltak. Unokáimmal mi is az Kis vakondot néztük, nekik is meséltem, de most azt a rettenetes gyerekcsatornát nézik, ahol vagy gnóm rajzfilm-figurák, vagy mesterkélt viselkedésű koravén gyerekek szerepelnek
.
:)
Igen. Azért még szokni kell. :)
A teremtésről?
Így utólag visszagodolva félelmetes, hogy minden úgy bejött, amit egy-egy konkrét szituban bevizuáltam. Részletekbe menően képzeltem el bizonyos szituációkat és rövid időn belül minden úgy történt. De akkor, amikor megtörtént, nem volt bennem tudatos, hogy hiszen előzőleg mindent így képzeltem el. Hanem csak utólag lett az.
Arra pedig a napokban jöttem rá, hogy rengeteg dolgot teremtettem már. Pl. vizsga helyzetet, párkapcsolatot, balesetet, párbeszédeket, cselekményeket. Először rémisztő a felismerés, de kezdem megszokni és igyekszem ezentúl tudatosan használni. Így javíthatom a hibáimat. :)
Tényleg? Erről mesélj még.
Valóban.
És mostanában megint olyan "periódusom" van, hogy gyakorta előfordul, hogy pont azt a szót gondolom, ami pillanatokon belül elhangzik valaki más szájából vagy a következő mondatban szerepel a szó a könyvben, mikor olvasom, és hasonlók.
Azt is tudatosítottam, hogy tényleg tudok teremteni. Eddig nem tulajdonítottam neki jelentőséget, vagy igyekeztem mással magyarázni, de egyszerűen ez van.
Valóban?
Úgy tűnik az, hogy hogyan működjünk úgymond jól, nem sok vizet zavar.
Mindenki mindennel rendben van.
Csak az a másik, az a másik, az a fránya másik, csak azzal van mindig minden baj.
Mindig van egy külső valami, amire rávetíthetjük a saját kicsinyességünket, a saját irigységünket, a saját boldogtalanságunkat, és még sorolhatja aki éppen amit képes észrevenni a saját életében.
A módistopik tele van mindig különböző ajánlásokkal. Mármint jelentésekkel, hogy mi a reklám éppen a fórumon.
Értem én, hogy ez nem az ingyen reklám helye, de ez miért is kell kifejezetten a fórumozóknak az észrevétele lenni?
Erre vannak a moderátorok.
Ilyenkor hallom azt, hogy "segítjük a moderátorok munkáját". Nevetséges. Ilyenkor aki jelent, megnyugszik a lelke, hogy na megtettem a mai "jócselekedetemet". Ami persze nem más, mint árulkodás.
Aztán olvasom, hogy valaki már nagyban árulkodik, és különböző szervekhez viszi el az őáltala ilyen-olyannak ítélt problémáját.
Igen, a "saját" problémáját.
Azért a sajátja, mert csak arra képes, hogy a külvilágot vegye figyelembe.
Ez maga a kivetítés, amit éppen az használ előszeretettel "projekciónak" emlegetve, aki éppen maga él ezzel az életében. Csak éppen ő maga nem veszi észre ezt a momentumot.
Szóval erről a nagy "jelentgetésről" nekem az jut eszembe, amikor az óvodában szaladtunk a óvó nénihez, vagy éppen ki kihez, hogy az a másik milyen csúnya dolgot cselekedett.
Hát igen, van aki még ma is hasonlóan képzeli az önállóságot.
Aki még nem látta. Nagyon, nagyon...
Én tegnap hallottam erről a filmről először a "segítőtársamtól".
http://www.youtube.com/watch?v=4-vClmhsBPc
Egy kis figyelem a héti gazdagságra.
http://www.nlcafe.hu/ezoteria/20130506/heti-ezoteria /
Az egyik topikban felmerült a téma a vakok kapcsán a túrázásról.
Nekem mint látónak, szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik, így a tegnapi túrán én lettem az egyik vaknak a "vezetője".
Nagy élmény volt. Hogyan is fogalmazhatom ezt meg? Valahogy olyan érzésem volt, hogy a vak éppen úgy lát, mint én. Azaz én vagyok a szeme.
Tudom, ez furcsán hangzik, de ezt tényleg csak megélni lehet, ez megint egy olyan dolog, ami szavakkal elmondva kevés.
Ebben még az is egy plusz volt, hogy amit a számára kellett megfigyelnem, az bennem is jobban tudatosult.
Úgy értem, hogy eddig az én figyelmem sokkal kevesebb dologra irányult tudatosan, hiszen a szemem ebben a segítőtársam.
Most viszont minden egyes követ, minden egyes gyökeret, minden egyes fűszálat - na jó, azt azért nem :)) - észre kellett vegyek.
Úgy érzem, hogy ez az út sokkal többet adott, mint eddig bármelyik egyedül megtett bármilyen nehézségű út.
Nem baj. Majd egyszer megérted.
Az én szemszögömből a te igazságodat lesegetni vajmi felesleges. Az a tiéd. Össze nem hasonlítható máséval. Ugyanez igaz minden más emberre is. Mindenki a saját fejlődéséért felelős, nem a másikéért. Senki máséért. Innentől fogva akár Kalo Jenő akár Kiss Piroska, akár Juci néni, akárki más, mondhat amit akar más igazságáról, gőze sincs róla. Mi több, köze sincs hozzá.
Ez a ki tudd többet meg még számomra is nevetséges megközelités
Nagyon jó ez a megállapítás.
A magam részéről annyit módosítok rajta, hogy amit az ember agya már tud, azt a szív még nem képes befogadni
(befogadni = érteni, értelmezni, megérteni).
Ahogy magam szoktam mondani, hogy még nem ért le a szívig.
Érdekes, hogy az ember agya tudja azt, amit a szíve nem hajlandó elfogadni.
Joanne Kathleen Rowling
Tényleg?
Ha te mondod!
Én meg mást mondok. Sőt, mást is gondolok.
Egy kissé körülményes a társalgás, ha valaki csak valahol kapcsolódik be egy szövegértelmezésbe.
Én viszont nem keverek mindenbe érzelmeket.
Számomra a felnőttség azt jelenti, hogy a gondolataimból, szavaimból, tetteimből származó következményekért vállalom a felelősséget. Például úgy, hogy az érzelmeket kiélem, megélem, kiadom magamból, de igyekszem, hogy ne azok irányítsanak. Jó, ha egy lépést hátralépek és rá tudok nézni az adott érzelemre, majd megfejteni, hogy mivégre jött elő. Az érzelmeket is fel kell dolgozni.