Vizes VB

Vizes VB 2017: a horvátokkal játszunk a férfi vízilabdadöntőben

A horvát válogatott lesz a magyar csapat ellenfele a férfi vízilabdázók szombati fináléjában vizes világbajnokságon. Az elődöntőben Horvátország nagyon szoros küzdelemben 12-11-re győzte le a szerb együttest.

Végig kiegyenlített, izgalmas mérkőzést vívott egymással a horvát és a szerb válogatott. A találkozó forgatókönyve sokáig az volt, hogy a legutóbbi vb-t megnyerő – illetve az aktuális olimpiai és Európa-bajnok – szerbek vezetéshez jutottak, a horvátok pedig egyenlítettek. A hajrában azonban fordult a kocka. A legutóbbi öt vb-n érmet szerző horvátok a negyedik negyed közepén, 11-10-nél vezettek először a találkozón, a szerbek pedig csak egyszer tudtak egyenlíteni, 12-11 után másodjára már nem. A szerb-horvát mérkőzés a 2015-ös, kazanyi vb és a 2016-os, riói olimpia döntőjének visszavágója volt.

A szombati finálé (melyben a horvátok ellenfele a görögöket 7-5-re legyőző Magyarország lesz) 20.30-as kezdési időpontja és helyszíne – a margitszigeti Hajós Alfréd Uszoda – még változhat, erről pénteken születhet végleges döntés.

Eredmények:

vízilabda (Margitsziget), férfiak:
———————————-
elődöntő:
Horvátország-Szerbia 12-11 (1-1, 4-4, 4-4, 3-2)
korábban:
MAGYARORSZÁG-Görögország 7-5 (2-1, 3-3, 1-0, 1-1)
az 5-8. helyért:
Montenegró-Oroszország 9-8 (1-1, 4-2, 2-4, 2-1)
Olaszország-Ausztrália 8-4 (4-2, 2-2, 0-0, 2-0)
a 11. helyért:
Kazahsztán-Brazília 9-5 (4-1, 2-2, 1-0, 2-2)
a 9. helyért:
Spanyolország-Japán 13-11 (1-2, 6-4, 4-3, 2-2)

A szombati program:
a 7. helyért:
Oroszország-Ausztrália 12.00
az 5. helyért:
Montenegró-Olaszország 13.30
a 3. helyért:
Görögország-Szerbia 15.00
döntő:
MAGYARORSZÁG-Horvátország 20.30

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top