Vizes VB

Vizes VB: 4 millió forintot kaptak összesen a nyílt vízi úszóink

A magyar nyílt vízi úszóinkk összesen 15 ezer dollár (3,9 millió forint) pénzdíjban részesültek a vizes világbajnokságon elért helyezéseik alapján. A leg­több pénzt Ra­sovszky Kris­tóf kapta, aki több szám­ban is el­in­dult.

A szervezők tájékoztatása szerint az első nyolc helyezett részesült pénzdíjban, a magyaroknak pedig a női öt kilométer kivételével minden számban volt versenyzőjük a legjobbak között, amire korábban nem akadt példa – írja a Ripost.hu A pontversenyben hetedik helyen zárt a hazai csapat.

A magyar nyílt vízi úszók közül Rasovszky Kristóf kereste a legtöbbet: 6500 dollár (1,7 millió forint) jár neki, ugyanis 5 kilométeren hetedik, 10 kilométeren ötödik lett, míg a csapatversenyben hetedikként végzett társaival. Olasz Anna úszásai 5000 dollárt (1,3 millió forint) értek, miután 10 kilométeren nyolcadikként, 25 kilométeren pedig ötödikként zárt. A medencés versenyekben is érdekelt Gyurta Gergely 2500 (655 ezer forint), míg Novoszáth Melinda és Juhász Janka 500-500 dollárnak (131 ezer forint) örülhetnek.

A nyílt vízi úszók balatonfüredi versenyei pénteken zárultak a vizes világbajnokságon.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top