nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Védd magad – Családi védelem
Őket kaptam, nem választottam: nyílt levél a családomnak

Őket kaptam, nem választottam: nyílt levél a családomnak

Alsós koromban egyszer átkutattam a szüleim iratos szekrényét, hátha örökbe fogadtak, és akkor végre lesz magyarázat arra, miért érzem azt, hogy nem illek a családba.
NLCafé
f Ajánlom

A családomban mindenki borzasztó hangos, de tényleg mindenki. A családomban mindenki egyszerre beszél, állítólag közben hallják a másikat is, de én mindig megdöbbenek, amikor más családok ebédjébe csöppenek be, és egyszerre leginkább egy ember beszél. Én a gyerekkorom nagy részét csendben töltöttem, legalábbis én nem szerettem kiabálva beszélni, illetve nagyon untam, hogy a felnőttek már megint ugyanazt a történetet mesélik el, amit már én is százszor hallottam, pedig csak 7 éves voltam, mondjuk. Az öt évvel fiatalabb húgom is tökéletesen beleillett ebbe a családi képbe, hangos volt, rengeteget beszélt, és egyszerűen túl sok volt. Egyszer alsós koromban tényleg átkutattam a szüleim iratos szekrényét, hátha örökbe fogadtak, és akkor végre lesz magyarázat arra, miért érzem azt, hogy nem illek a családba. Aztán szép lassan tinédzser lettem, ami csak elviselhetetlenebbé tette a családi létet. Valószínű a család számára is engem.

Kedves Családom!

Igazán csak felnőttkoromban értettem meg, amikor már messze költöztem tőletek, hogy egy szerető, nagy család vagytok, akikre mindig számíthattam. Ráadásul úgy, hogy észre sem vettem, mennyi mindent tettetek értem. Nagy szerencsém van, hogy ti vagytok a családom, még ha hangosak vagytok is. Kezdjük azzal, hogy anyukám nagyon fiatal volt, amikor születtem, ti mégis megtartottátok az életemet. Aztán, amikor anyukámnak iskolába kellett járnia, apukám meg katona volt, ti vigyáztatok rám, játszottatok velem, ápoltatok, ha beteg voltam, és utólag belegondolva lestétek a kívánságaimat, és igyekeztetek azokat teljesíteni.

  • Ha sírtam, hogy engem is vigyetek el fodrászhoz, mert az anyukámnak már rövid haja van, és én is azt akarok, elvittetek.
  • Ha szerettem volna a szomszéd cicáit megsimogatni, átvittetek.
  • Ha összefirkáltam a friss tapétát, ti csak megdicsértétek a szép rajzomat, még csak azt sem mondtátok, hogy nem szabad, vagy csak nem emlékszem.
  • Amikor a leghülyébb pasikat vittem haza a gimnáziumból, akkor sem mondtátok, legalábbis nekem, hogy már megint kit hoztál haza.
  • Amikor kijelentettem, hogy egy távoli városba megyek egyetemre, szó nélkül kifizettétek.
  • Amikor levágtam a hajam fél milliméteresre, akkor csak egy kicsit sírtatok, aztán azt mondtátok, jól áll, és praktikus.
  • Mikor füllentettem, hogy egy barátnőmnél alszom, de előtte elmentünk bulizni, ahonnan elvitt a mentő, és ti jöttetek az ügyeletre, csak örültetek, hogy nem lett nagyobb bajom.
  • Amikor öt év helyett csak hat év alatt végeztem el az egyetemet, na, akkor leszidtatok, de aztán megbocsátottatok.
  • Amikor a jogsimra adott pénzt elbuliztam, és még hazudtam is róla… egy darabig – akkor is feloldoztatok.
  • Amikor megkértelek benneteket, hogy többet ne kérdezzétek meg, mikor lesz gyerekem és férjem, lenyeltétek, és többet nem kérdeztétek.
  • Amikor felvettek egy menő munkahelyre, nagyon büszkék voltatok rám.
  • Aztán, amikor kirúgtak, akkor biztattatok, hogy nem én vagyok a hülye.
  • Ha elutazom valahova messze, mindig izgultok, de tudjátok, hogy ez idegesít, és inkább nem mondjátok.
  • Tudjátok, hogy ha valamit nagyon akarok, akkor végrehajtom, még ha nem értetek is egyet vele, és ha bebukom vele, akkor sem mondjátok, hogy na, ugye, igazunk volt.

Szóval, ha visszagondolok, valójában egy önző kis dög voltam/vagyok, aki szinte mindig azt csinált, amit akart, vagy amihez kedve volt, ti pedig ahelyett, hogy megpofoztatok volna – ami mások szerint néha rám fért volna – támogattatok a hülyeségeimben is. Köszönöm szépen, hogy el bírtok viselni, és hogy tényleg támogattok minden élethelyzetben, és a legnagyobb rajongóim vagytok. És hiába vagyok lassan 40 éves, mégis a ti gyereket, unokátok vagyok, és leszek is mindig.

Szóval titeket kaptalak, nem választottalak, de ti is pont így vagytok velem, mégis szeretjük egymást!

Megosztás Facebookon