A család mindig segít: „Azt hittem, leszúrnak, ehelyett támogattak”

Ildikó, 42 éves

Középiskolás voltam, és rettentően felelőtlen. Tanítás helyett egyszer szóltam a pasimnak, akiről azt hittem természetesen, hogy életem szerelme, menjünk, vegyünk egy terhességi tesztet, mert késik a menstruációm, és lehet, hogy terhes vagyok. Nyilván ez volt az utolsó dolog, amihez kedvem volt. De gondolkodtam volna előbb… A helyi gyorsétterem vécéjében csináltam meg a tesztet, és amikor megláttam, hogy dupla csík – vagyis terhes vagyok –, halálra válva hívtam anyámat – akkor még egy utcai telefonról. „Fantasztikus” – mondta anyám ijesztően higgadtan. „Gyere, haza” – folytatta, és én mint egy automata robot felszálltam a buszra, ami hazáig vitt kínosan lassú 45 perc alatt.

Otthon várt az anyám, apám, a nagyszüleim, a nagynéném, és eléggé ijesztő volt, hogy miért is kell most az egész családdal megbeszélnem ezt a dolgot. Gondoltam, most megkapom, hogy hogyan lehettem ennyire felelőtlen, előttem az élet satöbbi. Tényleg azt hittem, jól leszúrnak, de ehelyett teljesen normálisak és megértőek voltak, sőt már kitalálták, hogy megveszik a szomszéd kis házat, kitalálták, hogy majd hogyan vigyáznak a babára, hogy tudjak tanulni. Akkor nem tartottam ezt olyan meghatónak, mint most, felnőtt fejjel. Aztán másnap a nőgyógyásznál kiderült, hogy nem igaz, hogy terhes vagyok, és nagyon megkönnyebbültem.

Mariann, 32 éves

Közepesen vagyok jóban a családommal, keveset látjuk egymást, és vannak hetek, amikor nem is beszélünk telefonon sem. Ezért lepődtem meg, amikor éppen egy csúnya szakításban voltam, és a család felajánlotta a segítségét. A pasim, pontosabban akkor már expasim albérletében laktunk, és egyértelmű volt, hogy a szakítás után nekem kell költöznöm. A szakítás egyáltalán nem volt békés, és már ott tartottunk, hogy amit a két kezemmel el tudok vinni a lakásából, azt vihetem, de a többi cuccomat felejtsem el. Általában az ilyen dolgokat magam intézem, nem szoktam a családot bevonni tényleg, de pont egy kétségbeesett pillanatban hívott fel az anyám, és elmeséltem neki, hogy mi történt velem, az expasim túszul ejtette a cuccaimat. Anyám teljesen kiakadt, és közölte, hogy ezt az ő lányával – vagyis velem – senki sem teszi meg. Ha akarom, ő azonnal felbérel egy költöztető céget, sőt emlegetett verőembereket is, de nyilván ezt csak a pillanat hevében. Aztán apám is hívott, szóljak neki azonnal, ő szívesen jön, és segít. Végül nem kellett a család segítsége, mert vázoltam az exemnek, hogy választhat a családom bevonásával létrejövő költözésbe, vagy békén hagy egyedül költözni. Az utóbbit választotta.

Zsuzsa, 35 éves

Igaziból nekem akkor derült ki, hogy mennyire összetartó családom van, amikor anyukám súlyos beteg lett. Nem tudott dolgozni, sokat volt kórházban, tényleg előtte ő volt a család mozgatórugója. Annyira megijedt mindenki, hogy neki baja lehet, hogy egy csomó régi sérelmet félretett mindenki, és anélkül, hogy előre megbeszéltük volna, teljesen magától felajánlott mindenki valamit. Nyilván anyu félt, hogy mi lesz a munkahelyével, mi lesz a pénzzel. A nagyszüleim, anyám anyósa , apósa mondta, hogy nekik van félretett pénzük, mi is megdöbbentünk, hogy mennyi, és annak egy részét odaadják, csak úgy, a lényeg, hogy a pénz miatt ne aggódjon anyu. A nagynéném és anyu egy barátnője vállalták, hogy főznek a családra. Én ekkor általános iskolás voltam, szerencsére anyu meggyógyult, de a családot ez akkor nagyon összekovácsolta.

Edina, 29 éves

Anyám és apám nem túl nagy kisállatrajongók, nekem is maximum az aranyhörcsögöt engedték gyerekkoromban. Aztán, amikor különköltöztem tőlük, azonnal örökbe fogadtam két cicát, és anyámék kicsit leereszkedő mosollyal nézték, ahogy bolondulok bele a macskákba, és veszek nekik minden szuper fontos macskakelléket. Így eltelt pár év, anyámék is megszerették titokban a cicáimat az biztos, de hogy engem szerettek az tuti, mert amikor az egyik cica eltűnt, és már napok óta nem volt meg, illetve látták, hogy mennyire szomorú vagyok, eljöttek, hogy segítsenek keresni. Tényleg órákon keresztül jártuk a környéket, benéztünk minden csatornába, árokba, résbe, kitettünk egy csomó szórólapot. Annyira jólesett, hogy ilyen jó fejek voltak a szüleim. A legnagyobb az egészben, hogy másnap az egyik szomszéd hallotta meg a társasház előtti csatornában nyávogni Cirmit, aki ott parázott napok óta, de nem vettük észre.

Kata, 22 éves

Nagyapám  nekem adta a régi kocsiját, aminek nyilván eléggé örültem. Cipelem vele a barátaimat, főleg nyáron, elég jó, hogy nem kell vonatoznunk sehova. Egyszer egy vasárnap este jöttem vissza a szüleim vidéki házából, és ahogy felértem az autópályára, kaptam egy klassz defektet. Nyilván megijedtem nagyon, pláne, hogy tudtam nincs pótkerekem. Trehány vagyok, gondoltam, majd egyszer veszek, de minden más fontosabb volt a pótkeréknél, ugye. Persze, mint hülye kislány, egyből hívtam az apukámat, aki szólt az unokaöcsémnek, aki szólt az anyjának – így öt perc alatt szereztek nekem családon belül egy autókereket gumival együtt, és olyan jó fej volt az unokatesóm, hogy el is hozta, pedig nagyjából egy-egy órát kellett autóznia miattam.