Valentin-nap

A szerelmes Mérleg

A Mérleg jegy szülöttei bizonyos értelemben folyamatosan szerelmesek. Imádatuk tárgya lehet akár egy ország is, ahová vágynak. Olyan kapcsolatban tudják a legtöbbet kihozni magukból, amely harmonikus, és amelyben folyamatos kommunikáció zajlik a résztvevõk között. Vágyaik és adottságaik a béke, a harmónia és a kölcsönösség birodalmában gyökereznek.





 Hogyan viselkedik a szerelmes Mérleg

 






Ha érzelmi jellegű problémánkat akarjuk megvitatni a Mérleggel, tegyük meg. Vádaskodás helyett azonban mindenképpen tegyük hozzá a mondandónkhoz, hogy „Igen, tudom, hogy ez részben az én hibám is…”, különben a fejlett igazságérzetű Mérleg úgy érezheti, hogy igazságtalanul hibáztatják. Számára ami fair, az fair, a kölcsönös és egyenlő arányú segítségnyújtásban hisz.

A Mérleg képes órákig beszélgetni egy kapcsolatról, elmondani, hogy mi a gondja vele, mit szeret benne, hogyan lehetne jobbá tenni. Végül pedig meglepően kevés valódi tettel bizonyítja az elszántságát. Lehet, hogy tudja és érti is, hogy mit kellene tennie, de ez érzelmileg nem könnyű számára. A Mérleg levegő jegy, és elképzelhető, hogy meg kell tanítani neki, hogy a szeretetről beszélni nem ugyanaz, mint átélni vagy kimutatni.

Érzelmi természete meglehetősen gyermeki, gyakran nagyon erőteljes és általában elfojtott. Amikor pedig úgy beszél a kapcsolatáról, mintha egy politikai vitán lenne, pro és kontrákkal dobálózva, akkor képes rettenetesen felbosszantani partnerét. Egy higgadt társ nagy előnyökkel járhat számára, de vannak olyan helyzetek is, amikor a racionalitásnak nincs helye a szerelemben. Olykor rengeteget kell várni a Mérleg spontán és igazán őszinte érzelmi reakciójára.

A jegy szülötte hajlamos rengeteg időt és energiát fektetni egy kapcsolatba, és képes alkalmazkodni, kompromisszumot kötni a harmónia megteremtése érdekében.
Ha nagyon független típusok vagyunk, akkor nem lesz könnyű a Mérleggel, mert ő jobban szereti, ha együtt csinálhat mindent a partnerével. Egyes Mérleg-szülöttek olyan komolyan veszik ezt az összetartozást, hogy elgondolkodtató, vajon nem omlanak-e össze attól, ha néha egyedül kell enniük vagy aludniuk.

E jegy szülöttei mindent tudnak az érzelmekről, de a saját rejtett vágyaikat képtelenek tudatosítani. Eszményeiket nemcsak elszántsággal, hanem némi realizmussal is meg kell tölteniük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top