Valami Amerika 3

Jön a Valami Amerika harmadik része!

Filmtrilógiává bővül a Valami Amerika.

Már tavaly rebesgették, hogy készül a Valami Amerika 3. forgatókönyve, mostanra pedig már biztosnak tűnik a folytatás. A Filmszakmai Döntőbizottság 8,87 millió forint támogatást ítélt meg a film gyártásának előkészítésére. Herendi Gábor már jövő nyáron szeretné elkezdeni a forgatást.

“A Valami Amerika 3.-ban Szabó Győző, Pindroch Csaba, Hujber Ferenc, Szervét Tibor, Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter, Tompos Kátya, Csuja Imre, Thuróczy Szabolcs és Faragó András, egyszóval mindenki feltűnik, akit a 2008-ban megjelent legutóbbi részben láthatott a közönség. Az első két részhez képest jóval több akciózást tervezünk, hiszen a Divinyi Rékával közösen írt történet szerint Bala bandájának vetélytársaként fel fog tűnni egy másik bűnszövetkezet” – mondta a rendező.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top