nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Utazás
Már várost is “hamisítanak” Kínában

Már várost is “hamisítanak” Kínában

Biztosan akad egy kínai közmondás, ami pontosan kifejezhetné, mennyire elszámították magukat a városépítők Sanghajban. Egy ötéves terv keretében felépítették Európa jellegzetes és híres helyszíneit a külterületeken – ma ezeket szellemvárosoknak nevezik, mivel néha napokig nem jár arra senki.
V.V.V.
f Ajánlom

Egy város, kilenc település

Ha koppintásról van szó, akkor a kínaiak ebben az élen járnak, nem vitás. Létezik már King Burger, Anmani és Starbocks Coffee, most pedig már komplett városokat is “másolnak”.

A kínaiak nagyobb része még soha nem járt Európában, de rajonganak érte. Talán éppen innen jött az ötlet, hogy az építészek elhozzanak nekik egy darabka Európát. Sanghaj városa amúgy is túlzsúfolt, és régóta keresték már a megoldást a problémára, hogyan lehetne rávenni az embereket arra, hogy a külvárosba költözzenek. Az “Egy város, kilenc település” elnevezésű program keretében Sanghaj köré kilenc különböző, európai mintára kialakított városrészt terveztek, és ezek nagy része már el is készült. Épült spanyol, brit, skandináv, kanadai, holland, olasz és német városka, amelyek mind az adott ország építkezési szokásait és nevezetességeit tükrözik. A gond csak az, hogy ezekbe a kerületekbe a kutya sem akar költözni, legalábbis ez derült ki a Daily Mail legutóbbi cikkéből is.

Még James Bond is kapott szobrot

A brit városrész, amely a Temze folyó után a “Thames Town” nevet kapta, igazi szellemváros, az utcákon hosszú ideig lehet úgy sétálgatni, hogy egy lélekkel sem találkozik az arra járó. Pedig vannak igazi angol pubok, egy hatalmas bronz James Bond-szobor, szép Tudor-házak és templomok. A lakások mégsem kelendőek, ennek oka pedig egyszerű: a külváros legalább egy, de inkább két órára van Sanghaj belvárosától, a tömegközlekedés pedig állítólag katasztrofális. A lakások ára ráadásul igen magas, és nem akad olyan gazdag kínai, aki órákig akar a dugóban állni reggelente, majd hazajárni egy európai lakásba, amely belsőépítészetileg egyáltalán nem felel meg egy kínai ember igényeinek.

Jelenleg a szellemvárosokat turisták látogatják, illetve középosztálybeli kínai párok választják az esküvői fotózás színhelyéül, mivel így úgy tűnik, mintha Európában házasodtak volna.

7 Fotó megtekintése

Már várost is „hamisítanak” Kínában

Londoni utca Sanghajban
Még több +
Párizs veteményessel
Még több +
Esküvők kedvenc helyszíne ez az angol városrész
Még több +
Lakók helyett hajléktalanok az ajtókban
Még több +
James Bond is szobrot kapott
Még több +
Párizs újra kínai szemmel
Még több +
A „svéd” kertváros
Még több +
Megosztás Facebookon