Utazás

Álommeló: utazz és instagramozz a világ legszebb helyein!

Természetesen versenyképes fizetésért.

Igazi álommelót hirdetett meg a világ egyik legnagyobb luxushajó-társasága, a Royal Caribbean International. Egy úgynevezett „parti felfedezőt” keresnek, akinek az lesz a feladata, hogy egy kis reklámot csináljon a vállalatnak azzal, hogy részt vesz a vállalat luxusutazásain, és mindeközben sűrűn posztolja a szebbnél szebb képeket az Instagramon. A célállomások között szerepel többek között Alaszka, Dubaj, Japán, Miami, Portugália, Norvégia és a Bahama-szigetek is. Természetesen minden költséget állnak, és mindehhez egy versenyképes fizetés is dukál. Nem rossz, ugye?

Két bökkenő van csupán. Az egyik, hogy az álommeló mindössze 3 hétig tart, ennyi időre keresnek ugyanis egy időszakos kisegítőt a cég Instagram-felelősének (igen, valóban létezik ez a pozíció). A másik, hogy (egyelőre) kizárólag azok jelentkezhetnek, akik az Egyesült Királyságban élnek.

Azoknak, akik jelentkezni szeretnének, elsősorban egy látványos Instagram-profillal kell lenyűgözniük a reménybeli munkaadókat, amiből kiderül, hogy megrögzött világjárók. Emellett be kell nyújtaniuk írásban egy izgalmas utazásról szóló beszámolót is, illetve május és augusztus között természetesen a cég rendelkezésére kell állniuk egy háromhetes periódusra. További részleteket erre a linkre kattintva találhatsz.

Kiemelt kép: iStock

(ABC News)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top