Utazás

Párizsba photoshopolta magát az Insta-influencer, szétszedték a követői

Szerintük a fiatal nő el sem utazott a francia fővárosba.

Saját követői kezdték támadni Johanna Olsson svéd Instagram-influencert, miután a 28 éves nő egy rakás, egyértelműen photoshopolt képet közölt párizsi „nyaralásáról”. Egyelőre nem teljesen világos, hogy a nő elutazott-e egyáltalán a francia fővárosba, vagy csak a technika segítségével „varázsolta oda” magát a legismertebb látványosságok elé.

Olssont, akinek nem mellesleg több mint félmillió követője van a képmegosztó oldalon, most azzal vádolják, hogy kihasználja a népszerűségét, na meg persze a szponzorokat, akik ingyen ellátják mindenféle földi jóval egy kis reklámért.

A Photoshop-katasztrófa végül a svéd tévébe is bekerült, így Olsson Insta-sztoriban kényszerült megvédeni magát. Ebben azt írta, valóban kicserélte a hátteret az egyik képéhez, mert az „nem volt elég szép”. Ugyanakkor nevetségesnek találja, hogy bárki azt gondolja, nem is járt Párizsban, és most már csak azért sem fogja levenni a képeket. Zárójeles megjegyzés: a kommenteket azért letiltotta róluk.

Mutatjuk a legsúlyosabb képeket. Ezen például mintha megtanult volna lebegni:

(LadBible)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top