Utazás

Kitört ablakkal közlekedett a busz a -4 fokban

A Volánbusz vizsgálatot indított az ügyben.

Kiesett egy Volánbusz ablaka menet közben a budapesti Örs vezér tér közelében, ennek ellenére a busz tovább közlekedett, a sofőr nem szállította le az utasokat, csupán figyelmeztette őket, hogy „legyenek óvatosak” – írja a – Blikk.

Odakint mínusz 4 fok volt, hamar a buszban is annyi lett

– számolt be a lap olvasóriportere, aki maga is a Monor felé tartó buszon utazott.

Elmondása szerint az ablak „lassítottfelvétel-szerűen dőlt ki a helyéről”, majd az úttesten ripityára tört. A buszvezető ekkor leszállt, majd a busz belsejéből is felmérte a kárt, telefonált, majd közölte az utasokkal, hogy aki akar, leszállhat, de akkor meg kell várniuk a következő járatot.

A Volánbusz vizsgálatot indított az ügyben, a buszt utólag kivonták a forgalomból.

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top