nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Utazás
Télből nyárba, milliók nélkül: megjártuk a Zöld-foki-szigeteket!

Télből nyárba, milliók nélkül: megjártuk a Zöld-foki-szigeteket!

A téli nyaralás luxusára már régóta fájt a fogam. De egyrészt sosem volt meg az a biztos anyagi háttér, ami egy kiadós, valóban meleg égtájon abszolvált utazáshoz kellett, másrészt mivel rettegek a repüléstől, a bolygó távolabbi pontjainak elérése jobban riasztott, mint a nyákos, zord közép-európai időjárás. Végül sikerült rábökni a térképen egy helyre, ahol decemberben is 26 fok van, és ahová a lélektani határon mozgó, 4 órás repülőúttal is el lehet jutni. Már két részletben. Egy igazán vonzó megálló beiktatásával.
Pethes Manci
Pethes Manci
f Ajánlom

2016-ban volt egy rettenetes nyaram, érzelmileg és fizikailag is felőrölt az év kedvenc időszaka. Tudtam, hogy ha beköszönt a sötét és a hideg, nem fogom bírni energiával. Téli álmot aludni meg nem volt kedvem. Nekiálltam tehát keresgélni a térképen, és persze a repülőjáratok kínálata között, hová mehetnék el úgy, hogy

  • nem megy rá ingem-gatyám,
  • biztonságban tudhatom magam,
  • nem kell ezer védőoltást beadatnom,
  • és nem kell átrepülnöm a fél világon, ami nekem olyan stresszel jár, hogy jó eséllyel 2-3 napig azt az élményt kéne kipihenni, majd lassan jöhetnék is vissza, hogy ismét kidőljek pár nap regenerálódásra.

Bár egyre több ismerősöm jár Thaiföldre, Kambodzsába, a távolság miatt ez az opció kiesett. Ment a kukába vele Bali is, ahonnan szintén kivirágozva tért haza egy jó barát. Földrajzi szempontból Afrika és a Közel-Kelet jött szóba, biztonság szempontjából azonban ezek kapcsán is egyre szűkült a lista. Titokban persze Mauritius és Madagaszkár is a szemem előtt lebegett, de anyagilag egyik helyre sem telt a költségvetésből.

Az időjárási előrejelzéseket nézegetve a Kanári-szigetek, Marokkó és Tunézia bár esélyes volt, a homokban napozást és tengerben, óceánban fürdést egyik hely sem tudta volna megadni. Persze már egy tavaszi hangulat is ki tudja mozdítani az embert az általános, rossz közérzetéből, a D-vitamin-készleteket így is fel lehet tölteni, de az elrontott nyár miatt ez még nem volt elég.

Áhítat (São Domingos környéki falu)

És akkor elkezdtem zoomolni…

Szégyen ide vagy oda, Cabo Verde, vagyis a Zöld-foki-szigetek létezéséről egyáltalán nem tudtam (bár nem ment fel, de akinek valaha említettem, merre jártam, kérdőn nézett, és udvariasan rákérdezett, az mégis hol a fenében van?). A 10 vulkanikus eredetű szigetből álló köztársaság Dakarral egy vonalban, az afrikai kontinenstől nagyjából 450 km-re, nyugatra fekszik. Mint utólag megtudtam, a szigeteket földrajzi helyzetük szerint két csoportba sorolják:

A Szél felőli szigetek

  • Boa Vista (620 km²)
  • Sal (216 km²)
  • São Nicolau-sziget (343 km²)
  • Santa Luzia-sziget (35 km²)
  • São Vicente-sziget (227 km²)
  • Santo Antão-sziget (779 km²)

A Szélcsendes-szigetek:

  • Brava (64 km²)
  • Fogo (476 km²)
  • Maio (269 km²)
  • Santiago-sziget (991 km²)

Ahogy az jól látható, egészen apró kis földdarabok is fellelhetők az országban, amely egészen 1975-ig Portugália gyarmata volt. Bár a köztársaság hivatalos nyelve a portugál, a többség kreolul beszél, igaz, a fiatalok és persze a nagyobb települések, illetve a turisták által sűrűbben látogatott helyszínek lakói legalább kétnyelvűek. Portugáltudással tehát jól el lehet itt boldogulni. Az angollal kevesebb sikert lehet elérni, de a francia nyelvű kommunikáció képessége megoldhat pár helyzetet.

Azért ez még mindig messzinek tűnik, nem?

Miután egyre komolyabb vágyat éreztem a Zöld-foki szigeteki nyaralásra, gyorsan kiderítettem, hogy juthatnánk el a leggyorsabban a jó időbe. Ekkor vált világossá, hogy az út Lisszabonon át vezet, ami talán az utazás egyik legfontosabb vonzereje volt. Budapestről a portugál főváros valamivel kevesebb, mint négy óra alatt érhető el. Ezt még ki lehet bírni, elég hozzá némi macskagyökér meg némi vörösbor. A magyar és egyéb fapados társaságok a foglalás időpontjának függvényében elég jutányos áron vágják az emberhez a jegyeket, igaz, ehhez ugye össze kell tudni csomagolni egyetlen, kisebb méretű táskába. Mi a hosszabb kiruccanás miatt végül feladtunk egy poggyászt, aminek a hátterében az esetleges ajándék borok szállításának taktikai megfontolása is szerepet játszott.

Pár nap esős-hűvösebb portugál városnézés, fadohallgatás, bor felett zokogás után valahogy könnyebb szívvel szakad át az ember a hirtelen arcul csapó nyárba. Lisszabon akkor is tökéletes úti cél, ha épp nincs olyan jó idő, igaz, a november közepén megkezdett utazás alatt Pesten már mínuszok voltak, ahhoz képest a 15-18 fok már parádés. A napsütésben ebédelések és az esőben villamosozások három napja után tehát felszálltunk egy újabb járatra, a menetidő ezúttal is négy óra volt, a nyílt óceán felett.

Fapados helyett ezúttal már a portugál „Malévvel”, a helyi állami társasággal utaztunk, ami alapvetően pont ugyanolyan, mint egy fapados járat, leszámítva, hogy hoznak enni-inni, és minden ülésen van egy lefóliázott pokróc. Az eszméletlenül jó idő miatt komolyabb turbulencia sem lépett fel, csak a leszállásnál lehetett érezni, hogy hát igen, itt aztán semmi sem véd a széltől. De a világon semmilyen extra „félelmi faktor” nem jelentkezett, persze lehet, ez ismét a vörösboros menü miatt alakult így. A kinyíló repülőgépajtón beáramló párás, meleg meglepő módon semmilyen fejfájást nem idézett elő, úgyhogy nekiállhattunk a kötelező vízum kiváltásának. Ehhez végül fotóra sem volt szükség, elég volt kifizetni a „vámot”, amiért cserébe egy pecsét került az útlevelünkbe. Aztán jött az, amire már felkészített pár utazási blog…

A TAP légiutas-kísérői is szeretnek sziesztázni

Egy új dimenzió: a belföldi utazgatás

A határozottság fontos az országban. De ami még előnyösebb, ha az ember képes átállni egy lelazult, „minden mindegy” tempóra és életérzésre. Bár a főváros repterétől a városba tartó taxisok pont nem teketóriáztak, a különös, helyi tömegközlekedés igényel némi rugalmasságot. A viteldíjat minden esetben hasznos megbeszélni, lehetőleg az ország pénznemében, escudóban (ejtsd: eskúdó). Így biztos, hogy nincs félreértés. Egyébként ezen a téren csak egyszer akadt nézeteltérésünk, akkor is egy „jólelkű” sofőrrel, aki a kétségbeesett, Santiago-szigetközi stoppolásunk alkalmával félreértette a hozzájárulás mértékét (nem az én hibám, hogy olyan hülyének gondolt, aki 300 eurót kínál fel a szívességért…). A meglehetősen rugalmas árak mellett csak egy dolog igazán változó: a menetidő. Santiago szigetén addig ugyanis nem indul el egy kisbusz – vagyis a bérelt autón kívül az egyetlen közlekedési eszköz, amivel szárazföldön belül eljuthatunk A-ból B-be, amíg a sofőr úgy nem ítéli meg, hogy elegendő utas van a fedélzeten. Ezt mondjuk nagyjából 15 főre tenném, egy itthon legálisan 8 főt szállító gépjárműben.

Nem baj, sok jó ember (és tyúk és banán) kis helyen is elfér!

Az egyetlen bökkenő, hogy a helyváltoztatási kedv függvényében az utasvadászat 10 perctől akár egy óráig is eltarthat. Úgyhogy ha repülőt kell elérni, érdemes már egy nappal előbb visszatérni a bázisra, esetünkben Praia fővárosába. Nyilván mondani sem kell, hogy a kisbuszokban nincs légkondi, cserébe nyitva vannak az ablakok, és mivel a sofőrök mielőbb szeretnének túl lenni a fuvaron (hogy újabb és újabb telt házakat generáljanak), szívesen odalépnek a gáznak. Mivel Santiagón alapvetően alig van forgalom, az utazás nem tűnt különösebben veszélyesnek. Csak a füleket érdemes védeni a huzattól.

Ismeretelen útitrárs Tarrafal és Praia között

Na de melyik szigetre menjek?

Nos, ez ízlés kérdése. Mi azt a helyszínt kerestük, ami a legkevésbé felkapott. Legnagyobb meglepetésünkre a fővárost is magába foglaló, legnagyobb sziget, a már említett Santiago bizonyult a turisták legmostohább választásának. A kizárólag pihenni, napozni és fürödni  vágyók toplistáján Boa Vista és Sal szigete áll, ezekre a helyszínekre direkt repülőjáratok is vannak Lisszabonból. A túrázók és a természet szerelmesei a nehezebben bevehető Santo Antão-szigetre tartanak, de a száraz, meleg és szeles idő miatt a szörfösök is tobzódhatnak a különböző partszakaszok nyújtotta adottságokban.

Santiago érdekessége, hogy akad itt minden, fekete és fehér homokos part, komolyabb felkészülés nélkül megmászható hegy, és hajóval karnyújtásnyira van Maio és Fogo szigete is. Utóbbin az ember szembenézhet egy vulkánnal, na meg ihatja a kiváló adottságú talajon termő szőlő levét. Már persze erjesztve. A szigetek közötti közlekedés kisgépekkel és hajóval történik, utóbbi kapcsán tapasztaltunk hasonló anomáliát, mint a már említett kisbusz esetében. Plusz fél nap Zöld-fokon, az óceánon hánykolódva nem tétel…

Mit adtak nekünk a zöld-fokiak?

A köztársaság talán legnagyobb nemzeti kincse – a pazar helyszín és az időjárás mellett – Cesária Évora, a „mezítlábas énekesnő”, a „morna királynője”. A „Saudade”, vagy ahogy Zöld-fokon hívják, a sodade életérzés egyébként itt valahogy kevésbé kézzel fogható, mint Portugáliában. De a helyi élőzenében azért elő-előfordul a szívet facsaró dallamok és szövegek jelenléte. Évora slágerei, arcképe pedig szinte mindent áthatnak. A művészetek iránt fogékony utazók számos helyi zeneszerző, festő, író és költő munkáit is megismerhetik.

Biztonsági kérdések

Egészségügyi szempontból semmilyen fenntartásunk nem volt, az útitársam fekete öves Afrika-utazó volt, úgyhogy az olvasottak alapján Zöld-fok nem tűnt veszélyforrásnak. Így végül én mindenféle előzetes intézkedés és injekciók nélkül érkeztem a szigetre. Pálinka azért volt nálunk, biztos, ami biztos, de az ételek terén sem ért semmilyen kellemetlen meglepetés és utóhatás. Vizet mondjuk tény, hogy csak palackos verzióban fogyasztottunk (ezzel kapcsolatban mára, hogy műanyagmentes életmódot folytatok, kissé meg lennék lőve…). De bátran ettünk étteremben, vagy épp egy magánháznál, a hostelünk egyik alkalmazottjának anyukájánál, ahová többedmagunkkal együtt meghívást kaptunk.

Bár a Zöld-foki-szigetek a statisztikák alapján messze a legbiztonságosabb afrikai országnak számít (a terrorizmusnak, a vallási ellentéteknek pl. itt se híre, se hamva), a feketeleves azért nem maradt el, és bár senkit nem szeretnék elijeszteni, maradjunk annyiban, az esti órákban érdemes körültekintőnek lenni. Az egyébként kifejezetten biztonságosnak ítélt városrészben, a hostel kapujában álldogálva – és ezzel kiváló célpontot nyújtva az elkövetőknek – ugyanis az utolsó esténken kirabolták két lakótársunkat. A félelmetes a dologban az volt, hogy míg Budapesten a villamoson, a szórakozóhelyeken a zsebesek titokban szabadítanak meg az értékeidtől, itt a két támadó feltehetően játékpisztollyal hadonászva, de élesben rontott ránk.

Mivel „túlerőben” voltunk, végül „csak” két lányt raboltak ki, egyikük portugál nyelven, meglehetős hidegvérrel alkudozott a fegyverrel az arca előtt hadonászó fiúval, hogy oké, vigye a pénzt, de a táskát és az iratait szeretné megtartani.

A tárgyalási folyamat végül nem vezetett eredményre, Raquel, a tökös és a szigetre rendszeresen visszajáró nő pedig, miután beszélt a rendőrökkel, belőtte a haját, és csak azért is elment szórakozni. Vele nem fognak kiszúrni holmi hülye tolvajok. A francia áldozat ennél rosszabbul járt, bár hozzátenném, nem tudom megérteni, hogy külföldön – pláne olyan helyen, ahol nem ismered ki magad jól a helyi szokásokban és kultúrában – miért hordja valaki magánál az összes készpénzét, bankkártyáját és minden iratát…

Én egyébként bénultan próbáltam a táskámat a tolvajokra tukmálni, a világon semmi nem volt benne, csak egy szinte teljesen üres pénztárca, mert mindig csak annyi pénzt vettem magamhoz az utcára, a strandra, amennyi az adott időszakra kellett. Az irataim közül a helyben egyébként semmire sem jó személyim volt néha nálam, az útlevelemet mindig beteszem a szállások zárható szekrényeibe. Ha a rendőr „lekapcsol”, vigyen el a hostelbe… Hát nem?

Az igazi „napüdvözlet”, babát várva (Praia, Santiago)

Általános benyomások

Mivel alapvetően csak egy szigetet jártunk be és fedeztünk fel, a teljes országgal kapcsolatban nincsenek átfogó tapasztalataim. Egy biztos:

  • az idő jól alakult: november végén jellemző volt a rendszeres felhőzet, így a napozás szórt fénynél történt, direkt sugárzás csak pont a veszélyesebb időszakban, dél és 3 között ért.
  • A növényzet és az állatvilág nem tér el olyan drasztikus mértékben, mint reméltem. Nyilván más az élővilág, de pl. a szagok, illatok terén nem éreztem komolyabb különbséget.
  • Nem találkoztunk félelmetes élőlényekkel (már a két rablót leszámítva), pók- és kígyófóbiával is látogatható a szigetvilág.
  • Sajnos a szegénység – Santiago szigetén legalábbis – a paradicsomi állapotok ellenére is számottevő, ez pedig együtt jár az eszméletlen szemeteléssel. Környezettudatos szemmel nézve megrázó, hogyan hajigálják ki a műanyag csomagolást a sziget közepén a kisbuszokból.
  • A partszakaszok nagyon szépen rendbe vannak téve, és bár itt is szemetelnek, legalább tartanak takarítóbrigádot, akik szépen végiggereblyézik időnként a homokot.
  • Rui Vaz település környékén a hegyek csodálatosak, egy egynapos túrát érdemes rászánni a helyszínre. Kellemes, főként idősebb hollandok látogatta hotel van a hegytetőn, esténként pedig nem marad el az élőzene, amit esetenként a szállodaigazgató ad elő, nem is akárhogyan.
  • Tarrafal közkedvelt célpont, ott lehet talán nagyobb nyugalom közepette ejtőzni. A városka szabad partszakasza tele van kutyákkal, akik egy kis élelem és simogatás reményében folyton a közelben vannak. A legtöbbnek van egyébként gazdája, de az állattartás itt elég szabadosan folyik.
  • Ha az ember rábólint egy táncfelkérésre, ne lepődjön meg semmin. A rettentően erotikus kizomba és társai zavarba ejtő közelséget teremtenek a táncosok között. Európai kinézettel az ilyen közös élmények vége általában egy lánykérés és a további tánc meglehetősen magabiztos tukmálása. A szórakozóhelyekre érdemes férfitársasággal menni, vagy nagyon tökösen nemet mondani az egyébként kedves, de a hazai ízlésnek kissé tolakodó közeledésre.
  • El kell engedni a szigorú időbeosztás katonás diktálását. Egyszerűen élvezni kell a lassan csordogáló, meleg nappalok és éjszakák lüktetését.

Ha tehát valaki félősebb, és nincs bevarrva a párnájába több millió forint, de elege van a téli szürkeségből, vegye elő a naptárát, és kezdje el szépen felkeresni a repülőjáratok honlapjait. Ami a szállást illeti, olcsó hostelek nagy számban akadnak a Booking.com oldalán. A felhozatal vegyes, de különösebben megrázó élményben nem volt részünk, a szállások Santiagón magyar szemmel nézve teljesen átlagosak. A fővárosi Praiadaise Hostel pedig egészen pozitív élmény volt, a személyzet és a lakók is azonnal családként funkcionáltak. Úgyhogy ha idén nem elég a finom, magyar termálvíz, ha kell a napsütés és az egzotikum, irány Afrika! 

Egy elhanyagolt, de jó kedélyű társ (Tarrafal, Santiago)

Civil Díj 2019 Érezted már úgy, hogy tennél – másokért, magadért, egy élhetőbb közegért –, de nincs időd, erőd, energiád, pénzed, lehetőséged? A civil szervezetek bebizonyítják, hogy van. Mindig van még egy kis hely bennünk, az időnkben arra, hogy holnap eggyel tovább lépjünk, mint ahol ma tartottunk. És hogy a mi valóban MI legyen. Hogy egymásban, közösségben is gondolkodjunk. Ha már késznek érzed magad erre, csatlakozz! Ha még nem, akkor csak higgy bennük – és szavazz rájuk! Ki legyen a Civil Díj 2019 közönségdíjasa?


Szavazok!

Megosztás Facebookon