Utazás

Verekedés tört ki a Wizz Air egyik budapesti járatán, a kapitány is közbeavatkozott

Egy agresszív utas először a barátnőjét kezdte el ütni, majd a légiutas-kísérőkre támadt.

Komoly verekedés tört ki a Wizz Air hétfői, Bázelből Budapestre tartó járatán: az egyik agresszív utas először a barátnőjét kezdte el ütni, később pedig a légiutas-kísérőkre is rátámadt, végül a kapitánynak is közbe kellett avatkoznia – tudta meg az Utazómajom az egyik olvasójától, aki maga is a gépen utazott.

A portálnak nyilatkozó szemtanú szerint az igazi verekedés leszálláskor tört ki, de a férfi már útközben „furcsán” viselkedett. El kellett ültetni a helyéről, miután a többi utas panaszkodni kezdett rá, mert többször is megütötte a barátnőjét. Ezután a férfi mindenáron vissza akart menni a helyére. Azért kezdett el kötekedni a légiutas-kísérőkkel, mert nem fért el mellettük, amikor elkezdték a fedélzeti kiszolgálást. Az egyik steward felszólította, hogy ne álljon annyira közel hozzá, mert zavarja a munkájában, de a férfi nem hallgatott rá.

Az ellentét végül odáig fajult, hogy a férfi többször is lefejelte a légiutas-kísérőt, akinek néhány utas azonnal a segítségére sietett. A gép ekkor már süllyedni kezdett, mivel csak 10 perc volt hátra az útból. Mire sikerült leültetni, már a teljes személyzet a férfi köré gyűlt. Ekkor már úgy tűnt, hogy a férfi lenyugodott, ám a leszálláskor, amikor a gép már gurult, ismét felpattant. Amikor a gép megállt, a kapitány is kirohant a pilótafülkéből, és „ő küzdött tovább a sráccal”. Végül egy utas segítségével a földre kényszerítette a férfit, és a hátára térdelt. Így tartották, amíg a rendőrök megérkeztek, és elvitték a férfit.

Az Utazómajom beszámolójára a Wizz Air közleményben reagált. Idézzük:

2018. október 1-én a Wizz Air W6 2270 számú, Bázelből Budapestre tartó járatán az egyik utas rendbontóan és erőszakosan viselkedett. A személyzet  – több utas támogatásával –  a kiképzésüknek megfelelően kezelte a helyzetet. Miután a járat leszállt Budapesten, az utast a hatóságok őrizetbe vették. Utasaink és személyzetünk biztonsága elsődleges fontosságú számunkra. A Wizz Air zéró toleranciával kezeli az utasaink és munkatársaink ellen irányuló szóbeli és tettleges erőszakot. Az ügy innentől a rendőrség hatáskörébe tartozik.

Fotó: Máthé Zoltán, MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top