Utazás

Nagy halom pénzt talált a Krétán nyaraló pár

A nő, amikor megbotlott, azt hitte, csak egy papírhalom állta útját. Kiderült azonban, hogy egy boríték, amiben 7 ezer euró lapult.

Valóságos hősként emlegetnek Görögországban egy brit párt, akik elég komoly pénzösszeget találtak egy utcán elhagyott borítékban. Persze ettől még nem lennének hősök, maximum piszok szerencsések. Ők azonban a summát vissza is szolgáltatták jogos tulajdonosának.

Jessica és Edward a Kréta keleti oldalán fekvő Agios Nikolaos településen nyaralt. Egy nap, az utcán sétálva a lány megbotlott valamiben. Először azt gondolta, csak valami eldobott papírkupac, ám amikor lehajolt, kiderült, hogy egy csomó pénzre, konkrétan 7000 euróra bukkant, ami átszámítva több mint 2 millió forint.

„Eszünkbe sem jutott, hogy megtartsuk. Tudtuk, hogy nincs jogunk hozzá” – mondta a 22 éves Jessica, aki párjával úgy döntött, a legjobb, ha leadják a rendőrségen a pénzt.

Később kiderült, hogy azt egy közeli üzlet hatvanas éveiben járó tulajdonosnője hagyta el, aki egy hatalmas öleléssel jutalmazta a fiatal párt, amikor az összeget visszaadták neki. Jessicát és Edwardot pedig valóságos hősként ünnepelték ezután a szigeten. A szállodájukban kaptak egy előkelőbb szobát, a taxisok pedig ingyen fuvarral kedveskedtek nekik.

Forrás: The Sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top