nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Utazás
Azt innám, ami jól esik. Sört, nő létemre. Ciki? Nem ciki! Csehországban főleg nem!

Azt innám, ami jól esik. Sört, nő létemre. Ciki? Nem ciki! Csehországban főleg nem!

Szerzőnk elmondja, hogy igenis lehet nőként sörözni, sőt! Megspékeli egy cseh sörúttal is. Természet, városok, pilzeni, IPA, APA, kisüzem, nagyüzem, utazás.
Pethes Manci
Pethes Manci
f Ajánlom

Alapvetően az, hogy mit „divat” inni, kissé meglepő számomra. Trend a tetoválás, a póthaj, divat a futás, a jóga. Trend az Aperol Spritz és a rosé fröccs. És trend a kézműves sör, meg a hamburger is. Szóval ha jól akarsz mutatni a tömegben, a felsorolt elemeket bizonyos százalékban illik prezentálnod. Nem tudom, én azért iszom vagy eszem valamit, mert megkívánom, mert ízlik. Azért választom ezt vagy azt a mozgásformát, mert felszabadít, boldoggá tesz, a megfelelő mértékben fáraszt le. De a külsőm sem igazodik a divathoz, a szemöldököm formája állandó, ahogy a jóisten odatette az arcomra, a hajam színe is csak azért „mesterséges”, mert egy félresikerült hajvágás óta (Upsz, belevágtam, akkor most letolom géppel…) elveszett a természetes szőkeségem, ami valahogy az énképem része volt.

Szóval a hedonisztikus énem erősen előhozza az ösztönlényt. Az ösztöneim pedig valahogy egyértelműen a sör felé terelnek…

„Aki iszik, meghal. Aki nem iszik, az is. De aki a mi májusi ászok sörünket issza, annak nincs kedve meghalni!” (Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio)

Félreértés ne essék, a fent említett ételek és italok vagy épp a szépség trendek nem ördögtől való dolgok (igaz, a póthaj kapcsán bennem számos etikai kérdés felmerül, de hát nem vagyunk egyformák). Az ízlés szabadsága szent, legyen szó párválasztásról, kinézetről, fogyasztásról. Az viszont már kérdés számomra, meddig megyünk a saját fejünk után és mennyiben irányítanak minket zsírosan gazdagodó érdekcsoportok, üzletemberek. A mai világban szabadon dönteni nem olyan egyszerű, hiszen – legalábbis egy nagy városban élve – nap mint nap érnek vásárlásra, pénz költésre ingerlő impulzusok. És persze trendek, amiknek – sokan úgy vélik – meg kell felelni. Nőként elegáns koktélokat, esetleg gyöngyöző, feltétlenül rózsaszínű fröccsöt kell innunk. Ciki sörözni, mert az férfias! Meg hát a kalóriák… A bortól kevésbé hízom. Ésatöbbi.

Egyrészt az ártalmatlan kinézetű bor is gyarapít, másrészt:

miért lenne furcsa, hogy egy nő sört iszik?

Rendben, hogy különösebben mutat egy kisebb, törékenyebb kézben egy hatalmas üvegkorsó, de ezen felül a világon semmi különös nincs abban, ha nőként sörözünk. Jó példa erre a teljes cseh nemzet „nőállománya”, ők nemzeti öntudatból, megszokásból, szocializációs és anyagi okokból is javarészt söröznek. Meg hát a boruk sem olyan parádés. A vinoport.hu oldala egyébként ezt a listát osztotta meg, lássunk csodát, nem a sör vezeti a kalóriatáblát!

Alkoholos italok hozzávetőleges kalóriatartalma:

  • 1 dl száraz pezsgő: 65 kcal
  • 1 dl száraz fehér bor: 65-70 kcal
  • 1 dl száraz vörösbor (13,5% alkohol): 75 kcal
  • 1 dl világos sör: 45 kcal
  • 1 dl vodka (38% alkohol): 213 kcal
  • 1 dl tejszínes krémlikőr (20% alkohol): 327 kcal

Szóval kövessük a belső hangot, ha jól esik, sörözzünk bátran, főleg, hogy egyre izgalmasabb a piac és a kínálat. És bár én alapvetően a csapolt sör híve vagyok, egy férfi ismerősöm véleménye szerint ha valami, hát a nők üvegből történő sörözésének látvány több mint ínycsiklandó…

Az első, tétova lépések Prágában

Szóval azért sörözni (vagy fröccsözni), mert az menő, sosem ötlött fel bennem. Tény, nem az anyatejjel együtt szívtam magamba a sörkultúrát (többek között mert tápos voltam), nem otthon vált az életem részévé, nem volt ugyanis meccs előtt söröző apa a háztartásban. Bizonyos szempontból „kényszer” volt a sör adoptálása, legalábbis ami az első lépéseket illeti. Mivel cseh-lengyel szakra jártam, kikerülhetetlen volt a szláv kultúra kapcsán a beilleszkedés. Vagy legalábbis a kóstolás. 21 éves koromig egyáltalán nem ittam alkoholt, úgyhogy kifejezett ellenérzés sem volt bennem a kesernyésebb ízvilág iránt, nem húztam ide vagy oda a párlatok, likőrök, szeszek terén.

A cseh szak megkezdésével viszont éreztem, ha tényleg el akarok mélyedni a néplélekben, meg kell ismernem a sör világát is. Aztán ahogy az sok esetben lenni szokott, a közeledés „szerelem volt első kortyolásra”. A hűvös, fanyar íz, az opálos szín, a nagy korsó, amitől egészen aprónak éreztem magam, mind-mind rögtön a szívemhez nőtt. Eleinte a világos sörök voltak a kedvencek, hiába, Csehországban 2004 körül, amikor ösztöndíjas voltam, még „csak” ez és barna sör volt csapon a legtöbb helyen. Úgyhogy módszeresen összehasonlíthattam a ležák típus különböző sörgyárból érkező változatait, persze nevetséges árért.

Az ösztöndíjam napi 100 koronára rúgott (akkor ez 800 Ft-nak felelt meg, ma 1300 Ft), ami miatt erős megszorítások mellett éltem Prágában. A spórolás azonban inkább az étkezésekre korlátozódott, a kultúra és a sör ugyanis még így is elérhető volt. A legolcsóbb (és valóban gyengébb) üveges bolti sör 1 korona 50 haléř, azaz „fillér” volt, tehát a 2004-es árfolyamon átszámolva 12 forint. Az üvegbetét ehhez képest 3 korona volt, szóval legalább 4,5 koronára volt szükségem egy sörhöz, amire a napi 100-ból azért jutott. Még úgy is, hogy nagyjából minden este a helyi Színművészeti gyakorló színpadára jártam, 40 koronás belépő mellett.

via Gfycat

Részlet Věra Chytilová Százszorszépek (Sedmikrásky, 1966) című filmjéből

Mivel a szemeszter nagy részét egyedül töltöttem el, inkább a bolti söröket próbáltam ki. A barna sörök gyorsan kihullottak a versenyből, mivel a többség túl édesnek bizonyult számomra. A fel-felbukkanó szűretlen kínálat viszont már izgalmasabbnak tűnt. De 2004-ben még Csehországban sem jött el a „sörforradalom”, úgyhogy a már említett ászok vonalon kísérleteztem. A prágaiak által lenézett jihlavai Ježek sörgyár szűretlen ležákja pl. az egyik kedvencem volt. Akkor még létezett az FK Viktoria Žižkov mini stadionjával szemben álló Ježek söröző, ahová tényleg csak fura alakok jártak, meg persze én. A „sünis” sör szeretetéhez egyértelműen hozzájárult a címke kinézete. Hát ki ne akarna aranyosan kinéző sört inni?

De eljártam a Staropramen Sörgyárral átellenben álló „késdobálóba” is, ahol szénnel fűtöttek, és ahol a tulajdonosnő folyton veszekedett valakivel, persze csak a hangulat kedvéért. A sört egyébként a villamossíneken keresztül, a macskaköves úton görgették át a kocsmába, ahol a sörgyárhoz képest harmadáron mérték ki a friss, ropogós habbal csapolt italt. Egy véletlen ismeretségnek hála aztán Pilzenbe is eljutottam. És bár sem a Staropramen, sem a Pilsner nem lett a kedvencem, látni a származási helyet, belélegezni a gyár illatát, már akkor is különös örömmel töltött el.

6 Fotó megtekintése

Azt innám, ami jól esik. Sört, nő létemre. Ciki? Nem ciki! Csehországban főleg nem!

Ostravice
Még több +
Brno
Még több +
Český Krumlov
Még több +
Brno
Még több +
Třeboň
Még több +
Olomouc
Még több +

És akkor felrobbant a hazai kézműves piac

Egy nagyobb időbeli ugrással elérkeztünk a közelmúltba és a jelenbe. Én mindvégig kitartottam a sörök mellett, még úgy is, hogy volt szerencsém belekóstolni a hazai szőlőművelésbe és bortermelésbe. A bor, mint különleges „desszert” mindig jól esett, de szomjat oltani, szocializálódni, mulatni jobban szerettem sörrel. Igaz az is, hogy egyre jobban zavart a magyarországi sörök erősen buborékos kiszerelése és persze a sokszor megkérdőjelezhető minőség, frissesség és tárolási, valamint csapolási technika.

Aztán egyre több helyen került ki a pultra egy-egy különösebb nevű sör. Talán sznobizmusból vagy valamilyen dacos ellenállásból, de nem mentem bele a pesti, belvárosi 1200 Ft/3,3 dl-es játékba, csak ha komolyabb indok, személyes tukmálás és ajánlás nem állt a háttérben. Eközben egy ismerősöm is nekiállt sört főzni vidéken, úgyhogy miután kiderült, mennyiből hozza ki az elképesztően jó ízű, egyre izgalmasabb és tökéletesebb italokat, végképp elment a kedvem a magyar kézműves piac feltérképezésétől. Abban egyébként hiszek, hogy a minőséget és a munkát „ki kell számlázni”. Az 5x-ös haszonkulcs azonban már nekem nem fér bele, ráadásul ugye a pénzem nagy része nem is a készítőhöz kerül, szóval maradt a lázadás.

Eközben az óbudavári ismeretségnek hála azért időnként ellepték a konyhámat a kézműves termékek, a sörök mellé ráadásul kecskesajt is érkezett. Kiváló árukapcsolás, sales-ből jeles! Szépen lassan kezdtem az IPA-k és ALE-ek felé fordulni, jobban esett a zamatosabb, mélyebb íz. Aztán egyszer csak ismét változás állt be, az egyik hazai sörgyár elérhetővé tette az India pale ale-t a köznép számára. Eleinte nevetséges vadászatokat kellett tartani a boltokban, az árufeltöltők pedig már automatikusan darálták a mondókájukat: „Nincs, jövő keddig nem is lesz, tessék délelőtt jönni, mert 12-ig általában elfogy!” Arra is volt példa, hogy a problémát átérző, mackós raktáros félretett nekem 4-5 üveggel, az összesen 2 rekeszes szállítmányból (igen, ez a magyar mutyi, amit az ember 45 kilós nőként, szempillát rebegtetve ér el, persze nem túl etikus módon). Végül elérhetővé vált mindenhol a szépen csomagolt IPA, ráadásul az egyik vetélytárs is belehúzott a különlegesebb sörök konzum gyártásába. Szóval a kézműves divathullámnak hála, végül mindannyian nyertünk, még mi, csóróbbak is.

Az első komolyabb sörtúra

Néhány évvel ezelőtt komoly megtiszteltetés ért, amikor egy férfi baráti társaság engedélyt adott a háromnapos prágai útjukon való részvételre. Nem viccelek, konkrétan interjúztatás folyt a két üres helyre, amelyek egyikét végül azt hiszem azzal nyertem el, hogy

  • beszélek csehül, és az ugye mindig jól jön, ha étlapot kell fordítani
  • éltem Prágában, tehát vannak ötleteim jó kocsmákra
  • kényelmesen elfér mellettem két normál testalkatú férfi a hátsó ülésen

A hosszú hétvége szigorú szabályokhoz volt kötve, egy helyen maximum két korsó sört lehetett fogyasztani, és tilos volt a tagoknak összeszűrni a levet. Hogy őszinte legyek, egyik téren sem rezgett a léc, nem vagyok egy mennyiségi fogyasztó. A túra végül sikerrel zajlott, én végre beültem olyan, turisták által közkedvelt helyekre, ahova korábban nem, míg a fiúk megismertek néhány kisebb kocsmát és kantint, ahová anno előszeretettel jártam. Kedvenc sörre az úton nem bukkantam, haza is inkább csak Kofolát szállítottam, de a hétvége során valahogy kedvet kaptam a további folytatáshoz.

Egyre szaporodó élmények Csehországban

Korábban is tudtam, hogy a kultúra veszélyes, de arra nem számítottam, hogy egy könyv miatt komolyabban megváltozik az életem. Tomáš Mazal Szlalom a Parnasszusra. Útikalauz Bohumil Hrabal nyomában című műve teljesen véletlenül került a birtokomba. Az Írók Boltja előtt vártam valakire, aki késett. Hogy elüssem az időt, benéztem a régen sokszor látogatott helyre. Tényleg nem akartam semmit, csak úgy ődöngtem. Aztán rám nevetett Hrabal egy furcsa könyv borítójáról. Fellapoztam és azonnal tudtam, hogy végig kell mennem a leírt életút állomásain. Ekkor már javában érkeztek hozzám a Couch Surf kapcsán a vendégek, úgyhogy bennem volt az utazhatnék.

Egy hónap múlva már úton voltam Brnóba. A Hrabal-túra egyik fontos állomása Nymburk és a sörgyár volt. Én naivan azt hittem, az író kultusza miatt komoly vendéglátó egység és merchandise fogad majd. A sörgyár udvarán található apró, fedett kis terasz azonban egészen másképp festett, mint amire számítottam. Sört csak üvegben adtak, amit a falhoz láncolt nyitóval bonthattam meg (mellette természetesen légycsapó is függött). WC sehol, de ahogy kiderült, az itt fogyasztó vendégeket ez nem zavarta, pár méterrel arrébb sétálva, minden különösebb takarás nélkül végezték el a dolgukat. Nyilván mind férfiak voltak. Számomra tökéletesen hrabali volt az élmény, úgyhogy jó szájízzel és egy rekesz sörrel távoztam, aminek darabja 12 koronába (akkor 140 Ft-ba) került. A nymburki ital egyébként pesten is elérhető, hol máshol, mint a Hrabal sörözőben.

Prágában persze kihagyhatatlan volt Libeň városrész és néhány, még létező söröző felkeresése. Sörgyár viszont ekkor több nem akadt. Másfél hónappal később azonban, amikor ismét utazni támadt kedvem, két nagyobb főzdében is megfordultam. A třeboni Bohemia Regent, majd a Český Krumlovban felkeresett Eggenberg is jól teljesített. Igaz, nagyobb sörfőzdékként megint vissza kellett állnom az ászokra, de van az utazásnak az a jótékony hatása, hogy „külföldön minden finomabb”.

Később aztán, amikor a brnói Couch Surf házigazdámmal a baráti viszony párkapcsolattá vált, és végül kiköltöztem Dél-Morvaországba, már nem volt kérdés, hogy folytatni kell a felfedezést. Ebben az is segített, hogy egy nap az egyik helyi könyvesboltban (már megint!) belebotlottam Csehország sörtérképébe. A kiadványt azonnal megvettem, az otthon váró lelkesedés pedig nem maradt el.

A közös utak, kirándulások, túrák során nagyjából mindig szembejött egy-egy gyár. Akkor is, ha nem kifejezetten erre alapoztuk a kimozdulást. Ahogy Magyarország termálfürdőkben, úgy a cseh vidék sörgyárakban gazdag (sokukban egyébként lehetséges sörben fürdeni, erre azonban még sosem vetemedtünk). Az egyik legszebb élmény egy piknik során ért, amely legnagyobb meglepetésemre Dalešice-ben végződött. Ez nekem mint Hrabal-rajongónak különleges élmény volt. Így nem csak az író valóságos, nymburki, de a Sörgyári Capriccio filmben szereplő életrajzi helyszínét is láttam. De kiváló emlék marad az embert próbáló, térdig érő hóban abszolvált túra végén felbukkanó ostravicei Beskydský pivovárek szívet-lelket és testet melengető söntésében elfogyasztott néhány sör és hermelín sajt is. Megfordultunk még a rožnovský sörgyárban (na igen, itt például lehet kádfürdőzni a főzetben) és Oslavany várának kifőzdéjében is (igaz, ott ittam kint tartózkodásom egyetlen igazán rossz sörét), valamint Olomouc nagyobb, klasszikus sörfőzdéjében (Svatováclavský pivovar) és egy kisebb, mikrosörgyárban is (Moritz).

És ahogy dukál: egy sörgyári esküvő!

Bár időben korábbi az esemény, két éve nyáron az egyik legkedvesebb, spanyol barátom és cseh felesége meghívására részt vehettem egy egészen különleges lagzin. Az Olomoucban rendezett esemény annyira fesztelen volt, amennyire azt az ember egy mikrosörgyár kapcsán várhatta. A nemzetközi vendégsereg, az esetleges nyelvi nehézségek még világosban feloldódtak. A Chomout sörgyár apró kerthelyiségének varázsa és a változó, csapon lévő kínálat folyamatos lázban tartottak mindenkit. Hiába szerettél bele az egyik sörbe, két óra múlva már nem volt lehetőséged repetázni. Ilyen időközönként ugyanis lecserélték a hordókat, hogy minél többféle sört kóstoljon meg a násznép.

Ezért az élményért örökké hálás leszek a csodás párnak, itt éreztem meg igazán, mi az a szépség és hedonizmus, amire jó eséllyel Hrabal is le-lenéz időnként, és elégedetten bólogat, miközben az égi macskák hada dorombol körülötte. 

És hogy mi a jövő? A feladat adott, igyekszünk a térképen szereplő összes sörgyárat felkeresni. Jellemző módon a legközelebb eső egységek kimaradtak, úgyhogy azt hiszem most akkor megyek is, kerüljön ma is egy újabb karika a térképre!

Megosztás Facebookon