Utazás

Szétloptak egy magyar utast Ferihegyen

A Ryanairrel utaztak Spanyolországba, most azt kívánják, bár ne tették volna.

Az elmúlt hetekben egymást érték a fapados légitársaságokkal kapcsolatos botrányok Magyarországon és a Európában. A Wizz Air és Ryanair többször is változtatott szabályzatán, először azzal, hogy szétültette azokat a családokat, amelyek nem fizetnek külön az ülőhelyért, majd azzal, hogy csökkentették a felvihető kézipoggyászok méretét. Ezenkívül folyamatosan hallani többórás késésekről, a Ryanairrel pedig a nyáron többször is előfordult, hogy egész egyszerűen nem vitte el az utasok feladott poggyászait.

Most is egy Ryanairrel utazó magyar család nyaralása fordult rémálomba, amikor hazaérkezésük után nem kapták meg a bőröndjüket. Andrea és családja szeptember elsején késő este tértek haza a dél-spanyolországi Malagaból, és a leszállás, a bőröndátvételkor után szembesültek vele, hogy elveszett a csomagjuk – írja a Bors.

Addig vártam, amíg le nem zárták a fotocellás ajtókat. Elmentem reklamálni az elveszett poggyászok pultjához, ide-oda irányítottak, majd azt mondták: menjek csak haza a kislányommal, és hívjam a megadott számokat

– nyilatkozta a lapnak Andrea, aki szót fogadott, és másnap telefonon próbálkozott. Ekkor sem járt azonban sikerrel, ezért hát visszament a repülőtérre, ahol előkerült ugyan a táska, de kritikán aluli állapotban: felnyitották és leragasztották, a benne lévő ruhákat felforgatták, Andrea szerint koszosan és olajosan dobálták vissza őket a bőröndben. Több dolog pedig hiányzott:

Pótolhatatlan fotók tűntek el, amiken a kislányomat és delfineket örökítettem meg, de emellett más személyes holmik is eltűntek belőle.

Andrea szeretett volna panaszt tenni és jegyzőkönyvet felvenni, ekkor azonban jött a hideg zuhany: a Ryanair szerint a csomag a szalagon volt az este, ezért azt mondták, ők semmit sem tehetnek az ügyben.

Az édesanya szakemberhez fordult, de a kesettagepem.hu munkatársa, Bokor Péter szerint jegyzőkönyv nélkül esélytelen, hogy bármilyen kártérítést kapjanak az utasok:

Ha nincs ott a bőrönd az érkezésnél, akkor mindenképpen jegyzőkönyvet kell felvetetni. Ehhez ragaszkodni kell. Addig nem szabad eljönni a reptérről, ha kell, hívjunk rendőrt, és tegyünk feljelentést. Vélhetően valaki megtalálta a csomagot a személyzet tagjai közül, és kipakolhatta. Jegyzőkönyv nélkül azonban nagyon nehéz bármit elérni, így ez az elsődleges feladat minden esetben.

Thinkstock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top