Utazás

Egy túra mindenek felett! Villamossal, fogaskerekűvel a Magas-Tátrában!

Tényleg, de tényleg nem dumálunk mellé. Szerzőnk utánament, hogyan lehet izgalmas járművekkel és egy túracipőben bejárni a Magas-Tátrát. Irány Szlovákia!

Mi lehet jobb a csipkés, hófödte hegyláncoknál, kristálytiszta vizű tengerszemeknél, tavaknál, az autentikus gerendaházaknál és egy slivovicánál? Csak egy dolog: ugyanez hihetetlenül menő elektromos járművekkel megközelítve! A MÁV 2014 óta egy kiváló konstrukcióval kedveskedik azoknak, akik szeretnek túrázni, akiknek a pihenés inkább az aktív kikapcsolódásról szól, és persze azoknak, akik hozzám hasonlóan meg vannak veszve a villamosokért és egyéb felső vezetékes őrületekért. Négynapos eszméletlen túrázás a Szlovák Paradicsom közelében, a Keletiből indulva! Most!

Bár a MÁV-ra szeretünk panaszkodni (sajnos van is miért, más kérdés, hogy ha nincs miből fejleszteni a szolgáltatást, akkor ugye mit várunk?), azért csak akadnak az állami cégnek kiváló ötletei. A tátrai kirándulójegy névre keresztelt csomag alapvetően utazást tartalmaz négy nap erejéig, vonathoz való kötöttség nélkül, oda- és visszaútra a Budapest – Miskolc – Kassa (Košice) – Poprád (Poprad-Tatry) – Csorba (Štrba) útvonalra, 2. osztályra. A kirándulójegy ára 36,50 €, gyermekeknek 18,25 €. Ez átszámítva jelen árfolyam szerint kb. 11 500 Ft, gyerekek részére 5750 Ft.

Poprád - Fotó: Thinkstock

Poprád – Fotó: Thinkstock

Ha azt vesszük alapul, hogy mondjuk Grúziába 8000-ért repülhetünk a magyar fapados légitársasággal, akkor soknak tűnik. Ha azonban figyelembe vesszük a legfontosabb extrát, hirtelen a világ legjobb ajánlataként tekintünk a túrajegyre.

A Budapest-Csorba retúr jegyen felül ugyanis a Tátrai kirándulójegy a négy nap teljes időttartama alatt korlátlan számú utazást biztosít a Tátrai Villamosvasút (TEŽ) vonalain, a Tátrai Fogaskerekűn (OŽ), valamint a Poprád (Poprad-Tatry) – Tarpatak (Studený Potok) – Tátralomnic (Tatranská Lomnica) vasútvonalon közlekedő vonatokon.

A MÁV egy kiváló térképet is az érdeklődők rendelkezésére bocsát a fent említett vonalakról.

Forrás: MÁV

Forrás: MÁV

Hogy ez miért jó?

  • Mert ha úgy tartja kedvünk, megnézhetjük Kassát (Košice) és Eperjest (Prešov)
  • Ha Eperjes és környékére több időnk is van, közelről is szemügyre vehetjük a Šariš sörgyárat
  • Ha a történelem is izgat minket, nem csak a sör, a Kapi (Kapušiansky hrad) és/vagy a Nagysárosi (Šarišský hrad) várat is
  • Ha már elég a civilizációból, belevághatunk a Magas-Tátra könnyebb és nehezebb túráiba
  • Amint elfáradtunk, vagy csak gyermeteg lelkünknek szüksége van egy kis vasúti élményre, felszállhatunk valamelyik hegyvidéki járatra

Szóval ez nem simán 2 az 1-ben ajánlat. Hanem legalább 5 az 1-ben. De nyilván számos szegmensét kihagytuk a környéknek. A Rákóczi EuroCity reggel 6:30-kor indul Budapestről és 9:58-ra érkezik Kassára, ahonnan óránként indulnak vonatok a Tátra irányába. Így bőven van idő a nézelődésre, akár oda, akár visszafele.  Ha nincs kedvünk elidőzni, a közvetlen csatlakozással már 11:23-ra Poprádon, 11:40-re pedig akár Csorbán lehetünk. Egyszóval akár egy napra is kiugorhatunk, bár akkor ugye mi lesz a négy napos bérlettel?

Morskie Oko, Tátra - Fotó: Thinkstock

Morskie Oko, Tátra – Fotó: Thinkstock

Ha fürödnénk is, amolyan nyaralási üzemmódban…

A lengyelországi fürdőhelyek és nyaralási célpontok kapcsán már szóba kerültek a tengerszemek. A Tátra legnagyobb ilyen jégkorszaki maradványa a Zakopanétől megközelíthető Halas-tó (Morskie Oko). Míg a hegység szlovák oldalán a négynapos bérlettel pont útba eső Csorba- és a Poprádi-tavak a legnépszerűbbek és leglátogatottabbak.  A Csorba és Csorba-tó (Strbské pleso) között közlekedő fogaskerekűért még úgyis rajongunk, hogy a Csillebérc felé tartó magyar járatokhoz képest modernebb kocsikkal operál a szlovák vasút. Pedig azok milyen jók már.

Ha szívesebben túrázunk, a mozgasvilag.hu oldalán részletes útvonalat találunk a két tó közötti szakaszról. Ha megnéznénk, hogyan mászik fel két magyar férfi a tó melletti egyik csúcsra, alább megnézhetjük, milyen látványban lehet részünk nyári időben. Sírni valóan szép a környék. És ez még csak a bemelegítés!

Át a Lomnici-csúcshoz!

A sokáig a legmagasabbnak vélt tátrai hegy a Magas-Tátra legismertebb és legnépszerűbb célpontja. A maga 2634 méterével jócskán „ráver” a Kékesre, így a magyar szemnek szinte egy Csomolugmának (8848 m) tűnik. Robusztus alkata igazi tekintélyt parancsoló hangulatot áraszt. A Lomnici-csúcs (Lomnický štít) 1940-re egy akkor még világelsőnek számító drótkötélpályát kapott. A máig működő lanovka két szakaszának együttes szintkülönbsége összesen 1722 m. Ismét csak képzeljük magunk elé a Kékest. És adjunk hozzá a szintén mátrai Muzslát. Na, ennyit emelkedik a kis lebegő bódé az utazókkal.

A Lomnici-csúcs drótkötélpálya állomása egyébként kutatóállomás is, ahol többek között kozmikus sugárzással foglalkoznak, immár 1952 óta. A régi épület mellé aztán egy új obszervatóriumot is felhúztak, melyben a Nap megfigyelésére szolgáló speciális műszert, az ún. koronográfot is elhelyezték. Ezt a 60-as években egy 60 cm átmérőjű tükrös távcsővel egészítették ki, amely immár az üstökösök megfigyelésére szolgál. A lanovka útjába eső Kő-pataki-tónál (Skalnaté pleso) szintén egy csillagvizsgáló van.

Fontos! A négynapos Tátrai kirándulójegy nem érvényes a tarajkai (Hrebienok) siklóra és a lanovkákra. Így ezekért a hátborzongatóan szép utazásokért külön fizetnünk kell. Az árakról itt tudunk tájékozódni.

He nem érezzük perverznek, hogy vadidegen családok videóit nézegessük, az alábbi felvételen megismerhetjük a lanovkát, és belekóstolhatunk, milyen elementáris ereje van a hegynek és környékének.  Míg a második videó az Ótátrafüred (Starý Smokovec) és Tarajka (Hrebienok) közötti siklóvasutat mutatja be. A pálya teljes hossza itt 1937 m, míg a szintkülönbség 255 m. A menetidő sajnos csak 5 perc.

Mielőtt visszatérnénk Poprádra, jöjjön pár vízesés

Ahogy a MÁV járat térképén is látható, a bérlettel egy szép nagy kört tehetünk, meg-megszakítva az utat egy-két kitérővel. A Lomnici-csúcstól a Poprád felé tartó visszaúton kár lenne kihagyni az utolsó nagy dobást, a Hideg- vagy Tarpataki-vízeséseket (Vodopády Studeného potoka). A magastatrainfo.hu oldalán érzékletes és részletes leírás olvasható a környék látnivalóiról.

A MÁV honlapján számos kiegészítő információt találunk a túráról. A cég körültekintően felhívja a figyelmet az olyan apróságokra is, mint hogy a Tátrai kirándulójegy a Kassa – Poprád / Csorba és vissza szakaszon csak a Szlovák Vasút (ZSSK) vonataira érvényes, a magántársaságok (pl. RegioJet) vonataira nem. Vagy pl. amennyiben Kassáról Poprádra vagy Csorbára gyorsvonattal utazunk, a jegy felár váltása nélkül érvényes. Amennyiben azonban szlovák InterCity vonattal tesszük meg ezt az utat, IC felárat kell fizetnünk. Ennek ára a MÁV-START nemzetközi pénztáraiban fejenként és irányonként 6 €.

És ha ennyi elektromos jármű sem lenne elég, a Nyugati pályaudvar vasúti nosztalgiaboltjában villamos és vonat kártyát is vehetünk. Felnőtt fejjel is állíthatom, kortalan, extatikus szórakozásban lehet részünk a kissé esetlegesen működő játék abszolválása során!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top