Utazás

A hátán lévő tetoválás miatt nem kapta meg az állást

A nő felháborodott, ugyanis szerinte simán el lehetett volna takarni a tetkót a formaruhával vagy korrektorral.

Az Air New Zealand légitársaság ügyfélszolgálatára jelentkezett dolgozni a 46 éves Lynley Baker. A felvételi eljárás remekül haladt, egészen addig, míg ki nem derült, hogy a nő hátán egy Csingilinget ábrázoló tetoválás van. Közölték vele, hogy ez kizárja, hogy megkaphassa az állást, mert a tetkó kilátszana a formaruhából.

Baker szerint azonban a légitársaságnál több olyan formaruha-lehetőség is van, melyek teljesen eltakarnák a tetkóját. A cég azonban a „koru” formaruhát vette alapul, melyből valóban kilátszana a tetoválása – igaz, csupán 1 centire, amit korrektorral el lehetne fedni.

„Dühös vagyok, mert ez nem olyan, mintha az arcomon lenne. Csupán a lapockáim között van” – méltatlankodott a nő.

A cég szóvivője ugyanakkor leszögezte, hogy a légitársaságnál a személyzet azon tagjainak, akik az ügyfelekkel is találkoznak, tilos látható helyen tetoválást viselniük.

Új-Zélandon nincs olyan törvény, mely megakadályozná, hogy a munkaadók tiltsák az alkalmazottaknak a tetoválást, vagy azért ne vegyenek fel valakit dolgozni, mert tetkója van, kivéve, ha a tetoválás vallási vagy kulturális jelentőséggel bír. Utóbbi esetben ugyanis már faji diszkriminációnak számít a tilalom.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top