Utazás

Elegük van az apró görög szamaraknak a dagadt turistákból

Új fajta szamarak tenyésztésével kísérleteznek a helyiek, mert a mostaniak nem bírják az egész napos turistaszállítást.

A szamarakat hagyományosan Santorini szigetén használják, hogy felszállítsák az embereket azokon a dombos területeken, ahol a járművek már nem férnek el. Az állatjóléti aktivisták szerint egyre növekszik az elhízott emberek száma, így az állatokat egyre nehezebb terhek hordozására kényszerítik, miközben hosszú órákon át dolgoztatják őket a hét minden napján. Néhányuk gerincsérülésektől és nyílt sebektől szenved a rosszul illeszkedő nyergek miatt.

A májustól októberig tartó csúcshónapokban akár 1200 turista is megfordul a szigeten, akik az állatok hátán jutnak a fővárosba, Firába. A Help the Santorini Donkeys (Segíts a santorini szamarakon) jótékonysági szervezet szóvivője ezt mondta:

„Ajánlatos, hogy a szamarak ne hordozzanak a testtömegük legfeljebb 20 százalékánál nagyobb súlyt. Az elhízott és túlsúlyos turisták, az árnyék és víz hiánya, illetve a hőség és a rengeteg lépcsőfokon való felmászás együtt komoly problémákat okoznak. Be kellene vezetni a súlykorlátozást.”

Mivel az üdülési szezon is sokkal hosszabb, mint régen, a szamaraknak tulajdonképpen egész évben dolgozniuk kell.

„Ha épp nem turistákat szállítanak, akkor építőanyagokat vagy nagy zsákokat kell cipelniük. Szörnyű körülmények között dolgoznak, elegendő vízmennyiség és pihenés nélkül, és a végén alig élnek a szerencsétlenek. Nem a helyiek megélhetését szeretnénk gátolni, hanem azt, hogy tisztességes és humánus módon vigyázzanak a szamarakra.”

Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top