Utazás

Köszönetet mondott utasainak a kényszerleszállást végrehajtó pilóta

A repülőgépből szivárgó hidraulikus folyadék miatt kényszerleszállást kellett végrehajtania a pilótának.

A British Airways pilótája a Gatwick repülőtéri szerencsés landolása után kiment a pilótafülkéből a riadt utasokhoz, és elmondta, hogy nem akarta ilyen megpróbáltatásnak alávetni őket, majd megköszönte türelmüket, megértésüket és higgadtságukat. „Itt most már biztonságban vagyunk” – fejezte be mondandóját. Egyikük videóra vette a landolás utáni pillanatokat, melyben jól látszik, hogy vannak, akik sírnak, mások reszketnek az őket ért sokktól. A legtöbben viszont éljenzéssel és tapssal reagáltak a kapitány szavaira. Az utasok közül szerencsére senki sem sérült meg a kényszerleszállás közben.

Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top