Ez a kis halászváros a magyarok egyik kedvenc tunéziai célállomása

Mahdia, Tunézia egyik közkedvelt turisztikai állomása a Földközi-tenger partján fekszik, 200 kilométerre a fővárostól, és bár kisvárosként említik, több mint hatvanezren lakják. Mindegy, merre indulok el, az erődtől a temetőig, a keskeny utcákon át a női fürdőig, a piactól a zafírkék tengerig, mindenben ott van a történelem, a tradíció, a nyugalom. Ez utóbbi ellenére az élet itt gyorsan pörög, halászok, kereskedők, ötvösök, selyemszövők árulják portékáikat, és miközben próbálnak rábírni a vásárlásra, berber vérről, hagyományról magyaráznak. 

A város alapítását 912-re teszik, nevét pedig Abdallah al-Mahdi kalifa után kapta, aki az egyiptomi Fatimid-dinasztia számára keresett új fővárost. Segítségül asztrológusait hívta, akik a bevehetetlen félszigetet jelölték meg neki. A kalifa megfogadta az útmutatást, az újonnan alapított fővárost masszív falakkal vette körül, a sziget legkeskenyebb pontjára pedig egy kaput építtetett, amelynek a „sötét tornác” (Szkiffa El Kahla) nevet adta.

A történelem során a város – kiváló földrajzi elhelyezkedése okán – szinte állandóan a hódítók kereszttüzében állt, 1087-ben már genovai és pisai hajók ostromolták. A 12. században kalózfészek lett, majd jöttek a normannok, akik ki akarták terjeszteni hatalmukat Észak-Afrikára is. 1390-ben újra genovai hajók lendültek támadásba, hogy francia támogatással bevegyék a várost, és felszabadítsák a térséget a muszlim kalózok fennhatósága alól. A 16. században a város spanyol uralom alá került, amit pár hónap múlva az oszmánok vettek át, hatalmuk pedig egészen a 19. századig kitartott.

A várost pénteken kötelező megélni, ekkor van ugyanis a heti piac: a Szkiffa El Kahla kapu mögött megelevenedik az élet, helyi szövők, varrónők, ékszerkereskedők árulják hagyományőrző portékáikat, akikkel alkudni kötelező. 

Tunéziában a rengeteg kézműves termék közül messze földön híresek a kézzel csomózott tunéziai selyem- és pamutszőnyegek, amelyek készítése akár hónapokon át is eltarthat. A szőnyegkészítés fortélyát egyre kevesebben tudják és ismerik az országban, így a tunéziai szőnyeg letűnőben van. 

Aki szőnyegvásárlásra adná a fejét, keresse a képen látható dokumentumot a szőnyeg alján, ez ugyanis nemcsak a szőnyeg alapparamétereit jelzi, de azt is igazolja, hogy a vásárló eredeti, kézi készítésű szőnyeget készül megvásárolni. 

Mahdiában kötelező programpont a kikötő mellett található piac, ahol illatos – és olykor ismeretlen – zöldségeket és gyümölcsöket árulnak a helyiek, akik rikkancsként reklámozzák az epret vagy éppen a zöld mandulát. 

A piac „fűszerosztálya” maga a mennyország, olyan illatok és színek simogatják itt az ember érzékszerveit, amelyek hatására a fűszer fogalma új értelmet nyer. 

Már az első napon, az első süteményes pult előtt megsejti az ember, izgalmas gasztronómai élményben lesz része, ahol a legegyszerűbbnek tűnő fogástól menthetetlenül elolvad az ember. Jó tanács: aki Tunéziába utazik, ne kövesse el azt a hibát, hogy az ételeken spórol, utazás előtt pedig kérdezzen rá az ételek neveire, és vigye haza magával a receptet. 

Nemcsak Mahdiában, de Tunézia-szerte fontos szerepet kap a szépségápolás, a bioalapanyagokból – gyakran saját kezűleg – készített maszkok, pakolások, krémek, amelyekhez nemcsak fűszereket (pl. kurkumát), de tengeri sót, fehér agyagot, aloét, zöld teát és algát használnak, amit a képen is látható algatelepeken kinyert spirulinából készítenek. 

Az óvárosi séta alkalmával érdemes megkeresni a lehetőséget, hogy felülnézetből is meglessük a várost. Nemcsak a panoráma varázslatos, de azok a díszes teázók is, amelyek mozaikokban, szobrokban, díszes, aranyozott dekorációban úsznak, és az ember egy pillanatra megérzi a pompa és a gazdagság ízét. 

Mahdiában szintén kötelező program a naplemente, a messziről érkező halászhajók és a Földközi-tenger látványa, amitől menthetetlenül gombóc nő az ember torkába.