Utazás

Rémálommá vált a magyarok nyaralása, napokig várhatnak a csomagjaikra

Csaknem kétszáz utas már megérkezett a Kanári-szigetekre, amikor megtudták, hogy a csomagjaik Budapesten maradtak. Szerda előtt nem is kapják meg a poggyászokat.

Már a csomagok feladása sem ment zökkenőmentesen azoknak, akik a Ryanair járatával szerettek volna a Kanári-szigetekre utazni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről vasárnap.

Órákig kígyózó sorokban álltak a nyaralásukra készülő emberek, hogy feladhassák a bőröndjeiket. Kiderült, hogy a csomagokat szállító futószalag meghibásodott – írja a Blikk.

A gép végül egyórás késéssel szállt fel Budapesten. A kezdeti kellemetlenség után a csaknem 200 ember azt hihette, hogy Gran Canaria repülőterére, Las Palmasra megérkezve végre elkezdődhet a jól megérdemelt pihenés.

Ám még csak ekkor jött a hideg zuhany: a terminálnál közölték velük, hogy az összes feladott csomag Budapesten maradt. A pilóta ugyanis nem várt arra, hogy a földi kiszolgálók berakodják a bőröndöket.

Senki sem értette, hogy történhetett meg mindez, nagy volt a fejetlenség. Legalább 80 embert a Ryaniar ügyintézőjéhez küldtek, a többiek egy másik ablaknál tehettek panaszt, de itt is több órát kellett sorban állni – számolt be egy budapesti nő, aki egy pénztárcával álldogált a reptéren.

Az utasoknak azt mondták, leghamarabb szerdán kaphatják meg a csomagjaikat. Ez nemcsak kellemetlenséget, hanem akár pluszköltséget is jelenthet, ha addig új ruhákat, tisztálkodószereket kell vásárolni. Ráadásul kisgyerekes családok is voltak a gépen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top