Utazás

Thaiföld: nemzeti park lesz a barlangból, turisták tömegére számítanak

Várhatóan hatalmas turistamágnes lesz a thaiföldi Tham Luang-barlangrendszer, miután sikeresen kimenekítették a járatokban rekedt 12 gyereket és felnőtt kísérőjüket. A thai miniszterelnök szerint fel kell nőniük a feladathoz.

Tizennyolc nap után végre mindenki kiszabadult a thaiföldi Tham Luang-barlangrendszer fogságából, az eltelt több mint két hét alatt pedig az egész világ megismerhette a földtani képződmény nevét. Várható, hogy a helyiek között már eddig is nagy népszerűségnek örvendő barlangot a közeljövőben külföldi turisták ezrei keresik majd fel.

Ezzel számol Prayut Chan-o-cha miniszterelnök is, aki azt mondta: fel kell felnőniük a feladathoz, hogy jobban menedzseljék és biztonságosabbá tegyék a környéket. Hozzátette, a hatóságok számára eddig megfelelő térkép sem állt rendelkezésre a mentéshez, ezen is változtatni kell. Egyértelmű jelzésekkel is ellátják majd a barlangot és környékét, hogy ne ismétlődhessen meg a focicsapat kalandja.

Feltehetőleg az egyik, barlangból kimentett fiút szállító mentőautó az észak-thaiföldi Csiangraj tartományban fekvő Maeszaiban 2018. július 10-én – MTI/EPA/Pongmanat Tasziri

A miniszterelnök a CNN-nek elmondta azt is, hogy a Tham Luang-barlangrendszert hamarosan nemzeti parkká nyilvánítják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top