Utazás

Levegőtlen repülőgép ejtette csapdába utasait

A Thomas Cook Légitársaság három órán át várakoztatta utasait, miközben azok nem hagyhatták el a levegőtlen fedélzetet.

A Görögországból Londonba tartó járatot először üzemanyaggal kellett feltölteni, ami egyórás késést jelentett a tervezett induláshoz képest, majd hamar kiderült, hogy további két órán át nem fog elindulni a gép. Ez már önmagában elég nagy kellemetlenséget jelent, ráadásul az utasok nem hagyhatták el a repülőgépet. Sokan rosszul lettek az egyre felforrósodó utastérben, két ember elájult, más hányni kezdett, és akkor a várandós utasokról és a gyerekekről még szó sem esett. A járatot végül törölték, a szerencsétlen utasokat pedig szállodába küldték, hogy ott végre kipihenhessék fáradalmaikat.

A Thomas Cook Airlines szóvivője az üggyel kapcsolatban ezt nyilatkozta:

„Az említett járat a légkondicionálóval kapcsolatos technikai probléma miatt késett. Megpróbáltuk megoldani a problémát, hogy minél előbb szállíthassuk az ügyfeleket, de elismerjük, hogy korábban le kellett volna szállítanunk őket a gépről. Nagyon sajnáljuk a kellemetlenségeket. Minden ügyfelünknek bocsánatkérő levelet küldünk, a kártérítésre való jogosultság részleteivel.”

Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top