Utazás

Praktikus trükkök, amikkel repülés után is egyben kaphatjuk vissza a poggyászunkat

Néhány apró trükkel jelentősen csökkenthető a kockázat, hogy érkezéskor túl sokáig kelljen várni a bőröndünkre, vagy pedig megsérüljenek a benne lévő dolgaink.

A repüléskor feladott poggyász esetében minden ember rémálma, hogy elkeveredik, lopnak belőle, esetleg sérülten kapja vissza. A témában jártas repülőtéri szakemberek szerint azonban néhány apró trükkel jelentősen csökkenthetőek ezek a kockázatok. Például érdemes a becsekkoláskor egy „törékeny” feliratú cédulát szerezni, és ráragasztani a bőröndre, ugyanis a rakodómunkások általában ezeket a feliratú poggyászokat helyezik a csomagok legtetejére. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a mi csomagunk az elsők között kerül majd fel a szalagra csomagkiadáskor, jelentős várakozási időt spórolva ezzel. 

Ugyanilyen gyümölcsöző lehet, ha nem sietünk a becsekkolással. Ugyanis az utoljára feladott poggyászok értelemszerűen a legutolsók között kerülnek fel a gépre, ellenben elsőként kerülnek le onnan. A pontos címünket viszont a szakemberek szerint annak ellenére is veszélyes ráírni a poggyászra, hogy egy esetleges keveredés esetén nagy segítségére lehetne a reptéri dolgozóknak. Az utóbbi időben ugyanis egész reptéri maffiák szerveződtek a nyaralások alatt üresen álló házak kirablására. 

(Forrás: news.com)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top