Utazás

Toszkána fele olyan messze van, mint eddig, csak állj meg Szlovéniában

Délnyugati szomszédunkat egyre több magyar keresi fel, de az adatok alapján még közel sem töltünk annyi éjszakát Szlovéniában, mint Ausztriában vagy Horvátországban. A "hegyi" szolgáltatások megfizethetőek, a tengerpart pedig olcsóbb, mint a horvátországi Isztria vagy Dalmácia. A magyarok a nyári és a téli időszakot preferálják, pedig Szlovéniában bőven van mit csinálni tavasszal is. Barlang, sör, bor, Vipava, és egy embertelen csúszkapálya. Van miről beszélnünk.

Februárban már áradoztunk Szlovéniáról, miután a jugoszláv Davostól kezdve a Triglav Nemzeti Parkon keresztül bejártuk néhány csúcsát és sípályáját. A tél elmúlt, a tavasz megjött, sőt lassan itt a nyár, az országban azóta lemondott Miro Cerar miniszterelnök, miután a szlovén legfelsőbb bíróság megsemmisítette a kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektjéről, a Koper-Divaca vasútvonal egy 27 kilométeres szakaszán tervezett második vágány építéséről tavaly szeptemberben rendezett népszavazás eredményét. Az indoklás szerint a kampányt a kabinet állami pénz felhasználásával finanszírozta, és ezt nem szabadott volna. A vasútépítésből Magyarország is kivette volna a részét, a vonal megépítésével pedig a teher- és a személyvagonok is gyorsabban jutnának a tengerparti Koperbe, ami alig több mint 500 kilométerre fekszik Budapesttől. 

Sztoj! Sörgyár!

Koperig persze így sem nehéz eljutni, csak rá kell állni autóval az M7-es autópályára, és irány délnyugat. A sztráda szlovéniai folytatásán Ljubljanánál kell figyelj a táblákra, bár ha ezt az írást olvasod, akkor Maribor és a főváros közt félúton megállsz Zalecben, ami a Slavinja-völggyel együtt a szlovén sörfőzés központja, több nagy- és kisüzemmel, plusz a főtérhez közel egy sör-szökőkúttal (igen, sör-szökőkúttal), ami a helyiek elmondása szerint életet vitt az 5 ezer fős kisvárosba, és a turizmust is meglendítette.

Eddig otthon tévéztünk esténként, most kijövünk ide, vesszük a kuponokat, kóstolgatjuk a söröket, és persze nézzük, ahogy a turisták leisszák magukat

– közölte a szökőkúthoz tartozó kocsma egyik vendége. A rendszer a Green Gold Fountainnél egyszerű: adnak egy, az alján chippel ellátott korsót, a chipre egységeket lehet venni. Öt csap van a kúton (mindig változó kínálattal, de csakis szlovén sörökkel), a csap alá kell tenni a korsót, és várni, míg lejön belé másfél deci sör. Csalni lehetetlen, olyan ez, mint a feltöltőkártyás mobil: ha elfogy az egység, venni kell rá párat, és indulhat újra a muri. 

A kocsma mellett sörmúzeum áll, benne részben interaktív kiállítás a szlovén söriparról, a távolban komlómezők nyúlnak hosszú kilométereken keresztül. Szlovéniában majd 200 féle sört főznek, a nagyüzemi megy exportra is. A legnagyobb üzem a Lasko (a gyár úgy 20 kilométerre áll a szökőkúttól), a piac 60 százalékát uralják, utánuk 20 százalékkal a Union (egy, az országban többször is megfordult lengyel szerint a márka szűretlenje a legfinomabb), aztán a többiek, a kisüzemek.  

Lejutsz a föld alá

Zalecből dél felé haladva a Postojnai cseppkőbarlang előtt tedd ki az indexet jobbra. A barlangot már 1819-ben megnyitották a látogatók előtt (ez a legrégebben látogatható cseppkőbarlang Európában, noha elsőre csak pár száz méter volt járható), eddig 21 kilométernyi járatot “vájtak” ki a föld alatt. Uszkve 6 percnyi vonatozással jutsz le a sétaúthoz, ahol majd két kilométeren keresztül, és jó két órát kódoroghatsz a cseppkövek közt. A túravezetők előszeretettel magyaráznak történetet egy-egy formába (Mária a kisdeddel, etc.), próbálnak némi misztikumot vinni a cseppkövekbe, de szó nincs misztikumról, szellemekről pláne nem, és még ha így is nevezték, ez akkor sem spagetti, csak spagetti-szerű cseppkő: 

A barlang egy elkülönített részén egy akváriumban él pár barlangi vakgőte (latin-rajongóknak: proteus). A példányokra olyannyira büszkék, hogy a környéken nagyjából minden hűtőmágnesről és képeslapról visszaköszön a gőte alakja, a gyerekek pedig a minitől a jegesmedve méretig hazavihetik a plüssreplikát.

A vakgőte eredendően barlangi tavakban él, testhossza maximum 30 centiméter körüli, teste vékony, hengeres, lábai rövidek. Mellső lábán három, a hátsón két ujj található. Szeme visszafejlődött, teljesen vak.

Ó, de cuki gyík

– jegyezte meg egy angol, amikor meglátta, de ez nem gyík, hanem gőte. 

Megnézem
Összes kép (8)

A barlanghoz kastélyt csaptak

A Postojnai cseppkőbarlangtól alig 7 kilométerre található Predjama vára, vagy ahogy ők mondják, a Predjamski Grad. Na persze, ha közelről megnézed, a vár amolyan degradáló leírásként hat, ez inkább mesekastély, ahol teremszomszédságban él az éber Csipkerózsika és a felkapaszkodott Hamupipőke.

A vár úgy fest, mint amit a hegybe építettek, mivel közvetlenül egy barlang bejárata elé épült a XIII. században. Történelme még magyar szempontból is fontos, ugyanis itt élt Erazem Lueger, aki lovagként Mátyás királynak fogadott hűséget: több habsburg uralom alatt álló várost is megtámadott, és az 1485-ös Bécs elleni ostromban is a magyar király mellé állt.

Megnézem
Összes kép (15)

A Predjama különlegessége a mögötte húzódó kicsivel több mint 10 kilométeres, és majd 140 méterre nyúló barlangrendszer, ami egyenesen a hegy túloldalához vezet. A vár ezzel együtt ez is látogatható, egy sornyi jegytípus létezik: ha barlangtúrával együtt vállalod, készülj fel, hogy akár 5 órányi lábmunkát is igénybe vehet a menet. Kell hozzá némi edzettség, na!

Elég a kultúrából, térjünk át a borokra!

Toszkána messze van, a legközelebbi pontja is majd 1000 kilométer Budapesttől, de alig ötszáz kilométerre találsz valami hasonlót Szlovéniában, amit Vipava-völgynek kereszteltek.

Az éghajlatát és a domborzatát tekintve Szlovénia roppant szerencsés ország (hegy, dombok, síkság; hideg és meleg tájegységek). Elég délen vannak ahhoz, hogy biztos kézzel készítsenek kellemes, könnyed borokat, és ahhoz is elég délen vannak, hogy az olajbizniszből is kivegyék a részüket: Vipavától a tengerpart felé jó pár termelő akad. 

A Vipava (Fotó: Profimedia, Alamy)

A Vipava tényleg nagyon hasonlít olasz testvérére, a szőlőültetvényekkel teli dimbes-dombos tájat apró, rendre történelmi múlttal bíró falvak, kisvárosok tarkítják. A pincészetek egymást érik, és ami talán sokaknak fontos: 6 és 10 euró között kifejezetten finom, könnyű, délies borokat árulnak, amikbe csak a pikírt, kötekedő szakértők (vagy wannabe szakértők) kötnének bele.

Az olívaolaj már borsosabb árfekvés, 12 euró / liter alatt aligha találsz, de már az is klasszisokkal jobb lesz, mint amit a honi szupermarketek polcairól emelsz le, sajnos nagyjából ugyanennyiért. 

A Vipava kedvelt helye a bicikliseknek és a túrázóknak is, bár ha teljesítménytúrákban utazol, akkor a környéket könnyed sétaterepként jegyzed, amihez képest még a Visegrádhoz közeli Rám-szakadék is olyan, mint egy csúcstámadás a Csomolungmán. A völgyben egy sornyi történelmi emlékhely vár, ilyen például a XVII. században épült, és az utóbbi években szinte teljesen renovált Lanthieri kastély. 

Kerékpárosok a Vipava völgy felett (Fotó: Profimedia, Alamy)

Sós víz? Inkább maradunk a magasban.

A Vipavától alig 60 kilométert kell autózni, hogy a tengerparthoz érj, de a Trieszti-öblöt és annak rövid szlovén szakaszát (azaz a cikk elején említett Kopert is) egy másik, nyári cikkben taglaljuk majd. Ha már eddig is a zöldben maradtunk, akkor elmegyünk az olasz határhoz közeli, a télen már megénekelt Bovec-Kanin síterep közelébe. Az Alpokban az utóbbi 20 évben a divatnak megfelelően egy sornyi kalandparkot és csúszkapályát építettek ki, a Júliai-Alpokban található Szlovénia legnagyobb Zipline parkja. Nem véletlenül népszerű: Bovecből egy dzsippel visznek a fel a csúcsra, majd onnan öt csúszással érsz le ismét a völgy mélyére. Az egyik pálya pusztítóan gyors, akár 60 kilométer / órára is felgyorsulsz, miközben a hasizmodat megfeszítve próbálsz egyensúlyozni 1600 méter magasságban. Így megy ez:

Szlovénia kiemelt ágazatként kezeli a turizmust, a folyamatos fejlesztések pedig a számokon is látszanak. A Szlovén Turisztikai Hivatal kimutatása és az őket sajtóügyekben képviselő MGM Media Optima elmondása szerint az ország turizmusa állandó növekedő tendenciát mutat. Az ország 2 milliós lakosságának 13 százaléka dolgozik az ágazatban, ami majd 3 százalékkal több az európai átlagnál. 2017-ben 7,5 millió turistát fogadtak, akik közel 11 millió 20 ezer vendégéjszakát töltöttek az országban. Legtöbb vendégük (sorrendben) olasz, német, osztrák és holland, de a magyarok is egyre inkább preferálják az országot, tavaly 101 ezer honfitársunk nyaralt náluk, és 250 ezer vendégéjszakát számoltak. Leginkább a wellness, a túrázás és a síelés, illetve a 45 kilométernyi tengerpart miatt látogatjuk őket, a kiemelt időszak a tél és nyár. Pedig, mint az fentebb is látszik: tavasszal, és a nyárelőn is van mit csinálni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top