Utazás

Közműfelújítás miatt omlik össze a metrópótlós buszozás

A Közlekedő Tömeg egyesület szerint nem voltak tekintettel a közösségi közlekedésre, amikor közműfelújítás miatt új forgalmi rendet vezettek be.

Hónapokig 30 perces dugókban állhatnak az alternatív metrópótló járatok utasai, mert április 21-től közműépítési munkák miatt lezártak egy-egy sávot a Dózsa György úton mindkét irányba. Emiatt még súlyosabbá váltak az amúgy is rendszeres torlódások – közölte Facebookján a Közlekedő Tömeg.

Az egyesület szerint a Budapest Közút a közösségi közlekedésre való tekintet nélkül vezette be az új forgalmi rendet, a BKK képtelen volt az utasok érdekeiért kiállni, ha egyáltalán megtette. A kivitelezők pedig túlzott igényekkel léptek fel.

A bírálat mellett javaslatokat is megfogalmazott a Közlekedő Tömeg:

  • A Vágány utcában a Dózsa György út felé vezető oldalon a buszsávot az utca végéig meg kell hosszabbítani, balra pedig csak buszok kanyarodhatnának. Máskülönben a besorolni képtelen autók feltartják a buszokat.
  • A Dózsa György út Váci út felé vezető oldalának minden olyan szakaszán kell buszsáv, ahol van három forgalmi sáv.
  • Fel kell számolni a másfél sáv szélességű szűkületeket, mert a kivitelező a szükségesnél nagyobb területet kerített el. Így több helyen csak egy sávon haladhat a forgalom.
  • Ahol véget ér a buszsáv, ott legyen elsőbbsége a busznak a besorolásnál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top