Utazás

Öt, még márciusban is jól sízhető karintiai síterep

Nagy mázli, hogy a tél utolsó hideg fuvallatát Ausztria is megérezte, ugyanis friss hó érkezett az osztrák sípályákra. Mutatunk 5 közelit, ahol húsvétig biztosan nyitva lesznek.

Karintia 31 síterepén összesen 850 kilométernyi pálya síelhető, január végén bejártunk ebből hármat, erről videóriportot közöltünk, amelyből kiderül, hogy nem ciki, ha egy 3 éves is ügyesebb nálad. Az Alpok alacsonyabb területein képlékeny, hogy meddig tartanak nyitva a pályák, és hogy meddig van jól síelhető hó, de a tél végi időjárásnak köszönhetően jó pár terep kibírja április elejéig. Karintia jellemzően az újrakezdők paradicsoma, pályarendszerei többnyire kicsik (értsd: átlag 30-40 kilométernyi lejtő akad), tömeg ritkán van. Mutatunk ötöt. 

Goldeck 

A Goldeck Mein Sportberg pályáinak hossza 25 kilométer, ebbe nem számít bele a 8,5 kilométeres, keskeny, csak ritkán sízhető, erdei fekete pálya. Van még itt egy veszettül jó és széles tanulópálya, ami a 2142 méter magas csúcsról indul, és néhány családias hütte, az átlagoshoz képest nyomott árakkal. Mint azt tavalyi cikkünkben írtuk: a Goldeckről messze látni: Dolomitok, Grossglockner (Ausztria legmagasabb csúcsa, 3798 méter magas) és tengernyi másik csúcs. 

Weinebene

Karintia és Stájerország határán helyezkedik el, inkább családoknak fekszik a terep, a pályák meredeksége egy kezdőt sem ijeszt el. Sajnos csak csákányos liftek vannak (nyilván kényelmesebb fűtött ülőliftbe passzírozni magad), de ez inkább bájt ad a központnak, mintsem elvenné a síelés élményét. 

Gerlitzen Alpe

Kénytelenek vagyunk magunkat idézni: Gerlitzenen tavaly egy „síoktató közölte velünk, hogy itt csak akkor nem süt a nap, amikor esik a hó, és tényleg: ottjártunkkor tényleg nem takarta felhő a napot”. A pályarendszerhez egy kabinos lift visz fel, az útja elég hosszú, társaság híján Örkény Egyperces novellái közül hetet-nyolcat simán elolvashatunk.

PANORÁMA A GERLITZENRŐL. FOTÓ: MICHAEL STABENTHEINER

Koralpe

Méretre passzol az eddigiekhez, beülős felvonóból pont eggyel van több, mint Weinebene terepén, így összesen egyet számolhatunk. „Magyarlakta” terület, honfitársaink hüttét, szállót is üzemeltetnek kint, delegált magyar oktató is van. 

Klippitztörl

A Lavant völgy régió egyik pályája, 28 kilométernyi lejtővel. Egy ülőlifttel tud többet Koralpénél, viszont akad olyan szállás, ami konkrétan a pálya közepén van, ez a Moselebauer Hütte. Na, ha valahol, hát itt érdemes egyszer megszállni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top