Utazás

Ámokfutó a repülőn: alig bírtak a bekattant utassal

„Én vagyok Isten, és meg akarok halni” – üvöltötte, miközben megpróbálta feltépni a vészkijáratot.

A repüléstől rettegők általában a műszaki hibáktól, technikai malőröktől tartanak a legjobban. A március 5-én San Franciscóból az idahói Boise-ba tartó SkyWest gép utasai azonban első kézből tapasztalták meg azt is, hogy mit jelenthet a bezártság és egymásra utaltság.

katasztrófa

Képünk illusztráció. (Fotó: Pexels)

Egy első osztályon utazó, középkorú nő ugyanis útközben elkezdett kiáltozni: „Meg akarok halni! Le akarok szállni a repülőről!” Majd így folytatta: „Én vagyok Isten, én vagyok Isten, én vagyok Isten!” Ezek után a vészkijárathoz futott, és megpróbálta kinyitni az ajtót. A zavart nőt végül utastársai fogták le, és kötözték meg az út további részére.  

Az utasok beszámolója szerint a nő és mellette ülő útitársa már a felszállástól kezdve nyugtalanok voltak, láthatóan féltek a repüléstől. Ráadásul a zavart asszony még az incidens előtt egészen különös dolgokat motyogott: „Isten tud minden adatot… én nem tudom az adatokat… tizenöt perce szálltunk le Boise-ban… három éven keresztül.”

Az egyik utas a telefonjával rögzítette is a történteket: a videón látható, ahogy egy férfi kirántja a nőt a székéből, majd összekötözi a lábát, hogy ne tudjon a kijárathoz férni.

Landolás után a nőt átadták a rendőrségnek.

(Forrás: The Sun)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top