Utazás

Májustól jöhet a jelentősen drágább taxizás Budapesten

Elkészült a javaslat, amit a taxisofőrök elsöprő többsége támogat. Az alapdíjat 700 forintra emelnék.

Néhány nappal ezelőtt mi is beszámoltunk róla, hogy a taxisszervezetek a 450 forintos alapdíjat 700 forintra, a 280 forintos kilométerdíjat 300 forintra, a percenkénti várakozási díjat pedig 75 forintról 80 forintra emeltetnék Budapesten, amivel egy átlagos út mintegy 10 százalékkal lenne drágább.

A Zoom.hu szerint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) már el is készült a végleges csomaggal, amely még márciusban a fővárosi közgyűlés elé kerülhet. A lap emellett azt is kiderítette, hogy mikortól lépne érvényre az új árszabás: amennyiben a csomagot elfogadják, május 1-től kellene 700 forintos alapdíjat fizetnünk.

A lap szerint a BKIK a javaslat mellé egy aláírás-gyűjteményt is csatolt, amiből kiderül, hogy a taxisofőrök mintegy 90 százaléka egyetért a díjemeléssel, és az összes nagy taxistársaság beállt a tervezet mögé.

Innentől már csak a fővárosi önkormányzaton múlik a döntés, bár a májusi bevezetés tényleg csak akkor lehetséges, ha minden a társaságok tervei szerint alakul, és például a kocsikon olvasható tarifák átírását is meg tudják addig oldani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top