Utazás

Bíróság elé kerül az egyik enyveskezű reptéri rakodó

Már tavaly decemberben lebukott egy reptéri rakodómunkás csomagkifosztás közben, most emeltek vádat ellene.

Kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Ügyészség azzal a férfival szemben, aki egy utas poggyászából mintegy 70.000 forintnak megfelelő értékű eurót lopott.

Poggyászokat pakolnak ki egy repülőgépből a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. – MTI Fotó: Mohai Balázs

A 36 éves, férfi 2017 tavaszától dolgozott a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren mint rakodó. A vádlott 2017. december 15-én az esti órákban a London-Budapest között menetrend szerint közlekedő egyik járaton a poggyászok kirakodása során a gép rakterében felnyitotta az egyik utaspoggyászt, és abból eltulajdonított 220 eurót.

Az elmúlt hónapban egyre nagyobb nyilvánosságot kaptak a reptéri csomagfosztogatások. Az áttörést az jelentette, amikor Babos Tímea Gran Slam-győztes teniszező csomagját is felnyitották és kifosztották. Azóta minden fel- és leszálló gép ki- és berakodását a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) két munkatársa is figyelemmel követi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top