Utazás

Megvan, mennyivel emelik a vasutasok bérét

A MÁV-csoport aláírta a megállapodást a szakszervezetekkel a 2017-ben kötött, 3 évre szóló bérmegállapodás 2018. évi, átlagosan 12 százalékos bérfejlesztése végrehajtásának részleteiről.

A Vasutasok Szakszervezetének közleménye szerint 2018. január 1-jétől valamennyi nem vezető beosztású munkavállaló alanyi jogú bérfejlesztésben részesül, amennyiben a garantált bérminimum emelésével a béremelése nem érte el a munkakörönként meghatározott 9-12 százalékos mértéket. 

A felsőfokú végzettséget igénylő munkakörökben a diplomás minimálbér főiskolai végzettségnél 300 ezer forintra, az egyetemi végzettség esetén 340 ezer forintra emelkedik. A vasutas életpályához kötődő bértábla értékei az adott kategóriához tartozó alapbérsávok alanyi jogú bérfejlesztésének százalékos mértékével emelkednek.

Vonatok mozgásban (forrás: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

A megállapodás szerint a munkáltatók az irányításuk alá tartozóknak differenciált alapbéremelést adhatnak az érintett munkakör munkaerőpiaci helyzetét, leterheltségét, az utánpótlás-biztosítást, a bérfeszültségek kezelését, valamint a munkavállalók érdekeit, végzettségét, szaktudását, tapasztalatát és elkötelezettségét figyelembe véve. Béremelésben részesülhetnek továbbá a kiemelkedően teljesítő alkalmazottak, a vasúti járművezetőinek balesetmentességét ösztönző bérpótlékról szóló megállapodást pedig egész évre meghosszabbították. 

A munkavállalók emellett bruttó 271.400 forintnyi választható béren kívüli juttatásban, valamint nettó 92.900 forint alanyi jogú béren kívüli juttatásban részesülnek. A választható juttatások köre két új elemmel bővül: valamennyi munkavállalónak lehetősége lesz diákhitel-törlesztési támogatás, valamint mobilitási célú lakhatási támogatás igénybevételére is. Tovább nő a munkáltató által nyújtott önkéntes nyugdíjpénztári tagdíjkiegészítés, amelynek mértéke önkéntes nyugdíjpénztári tagság esetén 2018. január 1-jétől a munkavállaló alapbérének 3,5 százaléka.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top