Utazás

„Vigyünk már egy kis kultúrát az utazásba” – beszólt az utasoknak a metróvezető

Egy utas szerint még bőven volt hely a kocsiban, amikor az ajtók csukódni kezdtek, és közben az emberek szálltak befelé. Ekkor szólt bele a mikrofonba a metróvezető.

A metrófelújítás kezdete óta gyakori, hogy az utasok nem férnek fel egy-egy zsúfolt szerelvényre, és várniuk kell a következőre. Ez történt Melindával is, aki az Indexnek küldte el a történetét.

Beszámolója szerint a Lehel téri megállóban várt a metróra, de a szerelvény tömve volt, és a többi utassal együtt a következő szerelvényre kellett várnia. Hosszú idő után befutott a következő kocsi, de a tömeg akkora volt, hogy látszott, nem fog mindenki felférni.

A szerelvény hamar kezdett megtelni, de Melinda szerint még bőven volt hely, amikor az ajtók már csukódni kezdtek. Többször is záródtak volna az ajtók, de közben az emberek még szálltak befelé. Ekkor a metrót vezető nő ingerülten beleszólt a mikrofonba:

Nyugodtan tartsák fel az ajtókat, nem megyünk akkor sehova… Vigyünk már egy kis kultúrát az utazásba!

Melinda úgy véli, hogy a mostani állapotok között a BKK egyik munkatársa sem engedhet meg ilyen stílust az utasokkal szemben. Panaszát elküldte a BKV-nak is, a közlekedési cég válasza szerint kivizsgálják az ügyet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top