Utazás

Újabb metrókocsi tört össze, kiesések lehetnek a 2-es metró vonalán

Nagyjából egy hónapja, a kocsiszínben tört össze egy metrókocsi, de ez nem került nyilvánosságra. Így már három vonat állt ki a forgalomból, ami járatkiesést okozhat – derítette ki az ATV.

Újabb metróvagon tört össze, és esett ki ezzel a 2-es vonal forgalmából. Ez akkor derült ki, amikor az ATV a tavalyi, Pillangó utcai metróbaleset vizsgálatának eredményéről érdeklődött. Akkor két kocsi esett ki a forgalomból, de a mostanival együtt már összesen három hiányzik.

Tavaly decemberben utolérte egymást, és összekoccant két szerelvény a 2-es metró Pillangó utcai megállójában. A két szerelvényt nem tudták helyreállítani, vagy a hatóság nem engedi vissza forgalomba.

Az ATV.hu cikke szerint azóta történt egy kisebb baleset is, amivel újabb jármű esett ki a sorból. Ez nem került nyilvánosságra, és nem is a vonalon történt, hanem a kocsiszínben. Ez már a harmadik kocsi, és ha további vagonokat kell javítani, nem biztos, hogy ki tudják adni a szükséges járatszámot – mondta egy informátor.

Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke is megerősítette: nagyjából egy hónapja tört össze az egyik szerelvény a kocsiszínben. Egy szerelőállvány gurult a vonat oldalának, ami aztán haladás közben egy tartóoszlop és a szerelvény közé gyűrődött be, megtörve ezzel a vonat oldalát.

Az elnök szerint műszaki és emberi hiba is állhat a háttérben, ezt majd a vizsgálat fogja kideríteni. Ám a három kiesett metrószerelvénnyel szerinte is elfogytak a tartalékok, újabb műszaki hiba esetén biztosra vehető a járatkiesés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top