nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Utazás
Nincs vége a járattörléseknek: a Ryanair újabb 400 ezer foglalást szüntet meg

Nincs vége a járattörléseknek: a Ryanair újabb 400 ezer foglalást szüntet meg

Újabb 400 ezer foglalás törléséről döntött a Ryanair idén november és jövő március között. A törlések által érintett utasok egy 40 eurós kuponért folyamodhatnak, amelyet bármilyen más Ryanair-foglaláshoz az érintett időszakban felhasználhatnak.
NLCafé
f Ajánlom

Az első hullám után további foglalásokat töröl a Ryanair november és jövő március között. Az újabb ritkítás 400 ezer foglalást érint – írja a Telegraph. A járattörlésekkel a fapados légitársaság azt szeretné elérni, hogy jobban tudja tartani a menetrendet, ne legyen annyi késés, mint amennyi az elmúlt időszakban volt, amikor már a gépek több mint 20 százaléka késett. A pontosságot a Ryanairnél 90 százalék fölé szeretnék feltornázni a ritkábban közlekedő járatokon. 

A késések visszafogása mellett azért is szükségesek a törlések, mert sok dolgozó a nyári hajtás után ősszel-télen veszi ki a szabadságát, így eleve nehezen tudnák megoldani, hogy minden gépre jusson személyzet. Az időszakos munkaerőhiányt a cégnél úgy akarják megoldani, hogy sok ezer eurós bónuszt ajánlanak fel a pilótáknak, ha nem veszik ki idén az összes szabadságukat. Ez a tűzoltás azonban nem annyira tetszik az érintett alkalmazottaknak, sokan nem akarnak élni a bónusz felajánlásával (erről bővebben itt írtunk). 

A törlések által érintett utasok egy 40 eurós kuponért folyamodhatnak, amelyet bármilyen Ryanair-foglaláshoz felhasználhatnak 2017. októbertől 2018. márciusig.

Megosztás Facebookon