Utazás

Ingyenes lesz az első KRESZ-vizsga

Pár ezer forint könnyítést jelenthet a jogosítványra vágyóknak, hogy hamarosan ingyenes lesz az első KRESZ-vizsga.

Ingyenes lesz az első KRESZ-vizsga, ezt maga Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára erősítette meg egy újságírói kérdésre válaszolva a Biztonság hetének központi rendezvényén, kedden.

Palkovics szerint a balesetek megelőzésében a nevelés fontosabb a rendőri és jogi eszközöknél, büntetéseknél, a műszaki eszközöknél és biztonsági rendszereknél is, ezért a felelős közlekedésre nevelést gyermekkorban kell elkezdeni, a jogosítványt szerző fiatalok KRESZ-oktatását pedig hatékonyabbá kell tenni.

A HVG úgy tudja, már 2018-ban ingyenessé válik az első KRESZ-vizsga, ami jelenleg 4600 forintba kerül.

A rendezvényen kiderült, hogy rengetegen halnak meg közlekedési balesetben Magyarország útjain, idén a tanévkezdésig 377 halálos áldozatot követeltek a közúti balesetek, ami tízzel több, mint 2016 azonos időszakában.

Magyarországon egymillió lakosra vetítve átlagosan 65-en halnak meg közlekedési belesetekben, míg az uniós átlag 58.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top