Utazás

Három kisgyerekével tévedt Rió rossz részébe, meglőtték

Egy nyelvi félreértés miatt keveredett egy brit család rossz környékre Rióban.

“Agua” – mondta a helyieknek a háromgyerekes brit család, azt szerették volna megtudni, hol tudnak vizet venni Rióban. A helyiek viszont félreértették őket, és egy veszélyes negyed felé kalauzolták őket, aminek a neve Água Santa. A család autóját fegyveresek állították meg, és azt mondták, szálljanak ki, mert tüzet nyitnak rájuk. A család nem értette, mit beszélnek a fegyveresek, ezért inkább a kocsiban maradt, ekkor lőtték meg az anyát a férje és a három gyereke szeme láttára. A legnagyobb gyerek is csak négyéves – számol be a Guardian. A család többi tagjának nem esett baja. 

A brit turisták nagyjából 150 kilométerre voltak egy népszerű turistaövezettől. A helyi újságok szerint az egyik legnagyobb drogkartell területére tévedt a brit család. Az édesanyját kétszer is eltalálták, kórházban ápolják, de az állapotáról nem árultak el semmit a hatóságok.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top