Utazás

Sorban veszik el a taxisok rendszámát Budapesten

Nem pihennek a közlekedési hatóság ellenőrei a nyári szezonban sem, folyamatosan ellenőrzik a fővárosi taxikat, eddig ötszáz autót vizsgáltak meg, rendszámokat is bevontak.

Kiemelten ellenőrzi a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) működő közlekedési hatóság a budapesti taxisokat a nyári szezonban. Eddig ötszáz autót vizsgáltak meg, több mint tíz esetben kénytelenek voltak a maximális bírságot, hatszázezer forintot kiszabni a szabálysértő taxisokra, főként az érvényes engedélyek hiánya miatt.

Ez is érdekelhet Megnézem

A szabálysértőket a drosztokon tartott ellenőrzések mellett próbavásárlásokkal is igyekeznek kiszűrni a társhatóságokkal együttműködve. A szakemberek jogsértés esetén helyszíni bírságot szabhatnak ki, a taxis engedély visszavonását kezdeményezhetik, vagy akár a jármű hatósági jelzését is bevonhatják, mint ahogy azt hét taxi esetében meg is tették.

A taxis hiénákkal szembeni fellépés hatékonyságát igazolja az NFM közlése szerint, hogy a vizes világbajnokság kapcsán egyetlen taxival kapcsolatos bejelentés sem érkezett be a hatósághoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top