Utazás

Lehullott a Tanti Michelin-csillaga

Megjelent a 2017-es Michelin étteremkalauz, és kiderült, hogy a Tanti elvesztette Michelin-csillagát.

Már csak négy Michelin-csillagos étterem van Budapesten, derül ki a 2017-es Michelin-kalauzból. Legnagyobb meglepetés számunkra, hogy a Tanti nevű étterem elvesztette 2015-ben szerzett Michelin-csillagát. A csillagvesztés először fordul elő magyar étteremmel.

A Tanti Pesti István séf vezetése alatt szerzete meg a rangos elismerést még két éve, viszont a séf nem élvezte sokáig a kitüntetést, mert vidékre, a tatai Platán étterembe tette át székhelyét. A tavalyi csillagot a Pesti helyére érkező Heiszler Olivérnek még sikerült megtartania, de Eszenyi Dánielnek ez már nem jött össze.

Budapest Micheli-csillagos éttermei:

  • Borkonyha,
  • Costes,
  • Costes Downtown,
  • Onyx.

A Michelin-kalauz az alábbi budapesti éttermeket ajánlja:

  • a Salon,
  • a Baraka,
  • a Babel,
  • a St. Andrea Wine & Gourmet Bar
  • a Fausto’s
  • és a Tigris.

Az első magyar Michelin csillagot a Costes kapta 2010-ben, majd egy évre rá az Onyx. A Borkonyha 2014-ben, 2015-ben a Tanti és 2016-ban a Costes Downtown is kapott  egy-egy csillagot – írja a világevő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top